Film

Egy, azaz 1 főn (amerikai, 33 éves) végzett mintavételes felmérésünk kimutatta, hogy Orson Scott Card Ender's Game című ifjúsági sci-fijén egy teljes generáció cseperedett fel az Államokban, míg tehát nálunk csak a sci-fi rajongók szűk köre tartja számon a később sorozattá terebélyesedett művet, túl az óceánon Ender történetét falta minden tizenéves kamaszkora legszebb nyarának esős vasárnapjain.

A velencei filmfesztiválon debütált a De furcsa, hogy a nevem Federico! című személyes hangú dokumentumfilmje, amit a múlt héten a budapesti Olasz Kultúrintézet is bemutatott. Mi Rómában értük utol az Egy különleges nap, A Terasz, A bál, A postakocsi és persze a Csúfak és gonoszak alkotóját.

Felnőni általában nehéz, ám egy saját, erdő közepén álló, szülők nélküli faházban nyilván könnyebb - pláne a filmeken. A tizenöt éves Joe, Patrick és Baggio megelégelve a szülők nyűgét s nyilait, nekivág a rengetegnek; hátizsákkal, kalapáccsal, szokványos, de életszerű konfliktusokkal és sok humorral.

Egy hatvan fölötti nő teljesen normális élettel és idegrendszerrel Franciaország egyik módfelett bukolikus vidékén az egyik nap fogja magát, és megszokott életét - mindenestül - csak úgy, minden előzmény és magyarázat nélkül hátrahagyja. Még az is lehet, hogy láttunk már ilyet (néhányszor), franciául meg szinte biztosan, de hősnőnk ezúttal maga Catherine Deneuve, aki nagymamakor ide vagy oda, simán világgá megy, szűkre szabott életét nagyobbra cserélni.

Az Exek és szeretők James Gandolfini egyik utolsó filmje. Milyen volt a Maffiózók sztárjával dolgozni? Van-e szexizmus Hollywoodban? És mi a legvisszataszítóbb kifejezés, ami csak egy női rendezőt érhet? Ilyenekről beszélgettünk a film rendezőnőjével.

Nem árulja el a Magyar Telekom, hogy miért akarja eltávolítani a műsorkínálatából a Mezzo nevű komolyzenei csatornát – amelynek megtartásáért a felbőszült nézők néhány éve egy másik szolgáltatónál már sikerrel tüntettek. A Telekom döntése elleni petíciót már többször annyian írták alá, mint akkor, de a cég egyelőre nem áll el tervétől.

Rég kavart magyar film ekkora botrányt. A rendező szerint vígjátéka segíti a melegek ügyét, számos nézője szerint csak rontja. A Coming Out azonban nem csak az üzeneten csúszik félre.

Amikor Sztupa és Troché befestették a Parlament két Duna felőli tornyán álló rézvitézeket, 2014-et írtunk. Egészen pontosan július 7-ét, ekkor ünnepelték világszerte az 1974-es labdarúgó-világbajnoki döntő 40. évfordulóját. Az egyik vitéz narancssárga dresszt és fehér gatyát kapott, sárga zoknival (és természetesen kerékpárzománc-festékkel), a másik meg fehér mezt és fekete gátyót, fehér sportszárral.

Történt egyszer - kétszer, majd sokszor -, hogy egy apró állat semmibe véve a biológiai jellemzőket, lehetőségeket és szokásokat, az őt le- és hülyének nézőket, a józan észt, gravitációt és gusztust, mert nagyot álmodni. Aztán hogy ehhez az álomhoz milyen kacskaringós út vezet, már csak a forgatókönyvírók ötlettelenségén múlik.

Pedig milyen szépen indult! Ahogy hófehér ágyneműk közt az Arany Glóbuszra jelölt Michael Fassbender verbálisan felizgatja az Oscar-díjas Penélope Cruzt, majd a szavakat tettekre váltva elmerül a színésznő lába közt, az már majdhogynem intim és emberi, vagyis teljességgel szokatlan Ridley Scott csikorgóan gépies világától.

Amikor Sztupa és Troché hódítani indultak, kötélen ereszkedtek le a Holdra, pontosabban Troché egy szál, bár kétségkívül vastag kötélen, Sztupa pedig kötélhágcsón, amit persze acélsodronyból fontak ügyes kis kezek a távoli Kína városában. Jó, valamelyik városában. Nem azért, mintha Sztupa kényelmesebb lett volna, mint Troché, vagy nem annyira sportos, hanem azért inkább, mert a hódítást Sztupa vezette, s ereszkedés közben is szemmel kellett tartania az eseményeket.

Az embernél nincs rejtélyesebb. Rosszul elfojtott bűntudat ide, kognitív disszonancia oda, megmagyarázható-e az a képtelenség, hogy egy texasi család a 13 évesen eltűnt szőke, kék szemű, szívarcú kisfiuk gyanánt elfogad egy 23 éves, fekete hajú és szemű, arab apától született, francia anyanyelvű fiatal férfit?