Animációs film

Turbo

  • Szabó Ádám
  • 2013. december 7.

Film

Történt egyszer - kétszer, majd sokszor -, hogy egy apró állat semmibe véve a biológiai jellemzőket, lehetőségeket és szokásokat, az őt le- és hülyének nézőket, a józan észt, gravitációt és gusztust, mert nagyot álmodni. Aztán hogy ehhez az álomhoz milyen kacskaringós út vezet, már csak a forgatókönyvírók ötlettelenségén múlik.

A rövidke fabula ugyanis a manapság moziba kerülő állatanimációk jelentős hányadát lefedi, legyen szó méhről, patkányról vagy pingvinről a főszerepben.

Jelen esetben egy csiga a forradalmár, aki étilétét megunva versenyezni és száguldani szeretne. Erre nem egészen egy órával a kezdő képsorok után lehetősége is lesz; hogy pontosan mire is megy el ennyi idő egy gyerekeknek szóló, mindössze másfél órás animációs filmben, az talány. Ismerkedünk kicsit egy világgal, melyben a csigák paradicsomot falatoznak és kertészkednek, és megtudjuk azt is, miért húzódnak be olyan gyakran a házukba. Az eredmény meglepő: így védekeznek. A főszereplőt mindezek közben megszeretni nem, csak megszokni tudjuk, nagyon más a sebességmegszállottságon kívül nem derül ki róla, ezt pedig már a Verdáknál is untuk. Emlékezetes mellékalak szintén nincs, ahogy cuki csigát sem a Turbóban fogunk először látni. A mese mégsem unalmas; egy álmos Forma-1-hétvégét például gond nélkül kenterbe ver, pedig a futamgyőztest mindkét esetben könnyen megtippelhetjük. A Turbo ugyanis azért szórakoztató, mert hősével ellentétben tisztában van kvalitásaival: nem próbál erőltetetten poénos lenni, de képes iróniával kezelni a sztorit - máshogy nem is lehet.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.