Film

Vér & veret – Ridley Scott: A jogász

  • - köves -
  • 2013. december 3.

Film

Pedig milyen szépen indult! Ahogy hófehér ágyneműk közt az Arany Glóbuszra jelölt Michael Fassbender verbálisan felizgatja az Oscar-díjas Penélope Cruzt, majd a szavakat tettekre váltva elmerül a színésznő lába közt, az már majdhogynem intim és emberi, vagyis teljességgel szokatlan Ridley Scott csikorgóan gépies világától.

A színészek Cormac McCarthy veretes szövegeit mondják - ez a központozást nem ismerő, vérben fürdő mester első eredeti forgatókönyve -, és ezek a szövegek ágyban, párnák közt, ha nem is a legeredetibbek, elvégre csak egy nyalásról van szó, de nem is lógnak ki az amerikai stúdiórendszer korhatárkereteit feszegető hasonszőrű szóváltások közül.

false

A látottak alapján Scott és McCarthy, ez a két, saját szakmájáról mindent tudó mester bármikor képes lenne egy tökös fehérneműreklámra, és még egy nagyon jó jelenete van a filmnek, amikor úgy nő a feszültség, ahogy azt a  mesterkurzusokon tanítják. Csak hát a köztes tartalom, az olyan, hát, nagy emberekről van szó, ne legyünk sértők: olyan önképzőköri. Alighogy elhagytuk a lepedők enyhet adó fehérségét, Fassbender sietve felkeresi a Bambi-díjas Bruno Ganzot, aki gyémántkereskedőktől szokatlan bőbeszédűséggel és egy heidelbergi filozófiaprofesszor komolyságával tart kiselőadást szépségről és karátokról. Ezt még el lehet könyvelni úri huncutságnak, hadd beszéljen a Ganz, hisz oly jó hallgatni azt a cizellált színészhangját, Scottnak is tetszhetett, meg aztán ki tudja, lehet, hogy az amszterdami gyémántosok valóban így nyomják. De hogy a tex-mex határ két oldalán sötét üzelmeket folytató félvilági alakok, akikhez a Fassbender alakította jogász veszélyesen közel kerül, jóval kevesebbet értekeznek a mohóság természetéről és az élet útelágazásairól, az is ziher. De az is lehet, hogy ebben a fejlevágós, kokaincsempészős, anyaszomorító világban, melybe szerencsétlen jogász oly peckesen és naivan sétál bele, tényleg mindenki egy heidelbergi filozófiaprofesszor, csak a frizurájuk olyan professzoriatlan, mint ahogy azt az Oscar-díjas Javier Bardem és az Arany Glóbusz-díjas Brad Pitt példája is bizonyítja. Ám ebben a valószínűtlen esetben nem a humort nem ismerő Scott, hanem a Monty Python ifjúsági tagozata lett volna az adekvát rendező a feladatra. Irodalmi klasszikust, a Jokert idézve Scott és McCarthy közös bulija olyan, mint amikor egy elmozdíthatatlan tárgy találkozik egy feltartóztathatatlan erővel. Az ilyen találkákat jobb nem a moziban lebonyolítani.

Az InterCom bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.