A szuperhősös film már pipa (Thor), a jó öreg Ken mostani próbálkozásának pedig az a tétje, hogy megy-e az akciófilmezés is. Mondjuk úgy: megyeget. Az olyan filmekre, mint a Jack Ryan-széria (Tom Clancy nemzeti hőséről van szó) szokás azt mondani, hogy a gondolkodó ember akciófilmjei, ami egyrészt sértés minden más, körívesen rúgó műre nézve (tehát kikérjük magunknak). Másrészt mi abban az emelkedettség és gondolat, hogy az akcióhős néha olyat mond, hogy geopolitika, máskor pedig monitorokat bámul, és onnan igyekszik megtippelni, vajon az oroszok mikor akarnak kirobbantani valamit. Abban persze lehet különbség, hogy ki hogyan nézi a monitort: Alec Baldwin (Ryan 1.) rá se hederített, Harrison Ford (2.) felelősen és világfájdalommal meredt rá, Ben Afflecktől pedig az is szép volt, hogy tudta, hol a kapcsoló. Branagh, a rendező keresi az embert az akcióhősben (európai iskola), ezért Chris Pine (4.) a korszellemnek megfelelő érzékenységgel monitorozik, de Kevin Costner az, aki ellopja a show-t, pedig nem is ő, hanem Branagh (a színész) a főorosz főgonosz. Oligarchaként kifogástalan műparaszt, akciórendezőnek viszont inkább Shakespeare-szakértő.
Az UIP-Duna Film bemutatója
