Film

A német orvos

  • 2014. február 28.

Film

A hegyi tónál felújításra váró nyaraló egyetlen lakója egy megnyerő modorú, határozott fellépésű német doktor. Először a szállodát üzemeltető család éles eszű, érdeklődő kislányával köt barátságot, majd az ikreket váró asszony jóindulatát vívja ki, végül a gyanakvó férjet is maga mellé állítja.

De a baráti közeledés a reménybeli kísérleti alanyoknak szól. 1960-ban járunk, Patagóniában, a doktor pedig, aki "normális" növést ígér a vékony és alacsony kislánynak, életmentő beavatkozást az újszülötteknek, valójában a múlt század egyik legkeresettebb bűnözője, aki a náci fajelmélet "tudományos" megalapozásán fáradozik beteges megszállottsággal.

Mengele, az embereken kísérletező tömeggyilkos évtizedekig tartó sikeres bujkálása, sőt egyáltalán a létezése nem egy fikciós filmhez szolgáltatott kiindulópontot. E mostani argentin próbálkozás igaz történeten alapul, ezért közelítése mélyebb, érzelmi hatása erőteljesebb a korábbiaknál. Csakhogy mindezt thrillerként próbálja elmesélni, így érdektelenebb is az elődöknél.

Hátborzongató a környezet, az argentin diktatúra kegyéből csaknem érintetlen és virágzó hitlerizmusban éldegélő német közösség bemutatása (amely közösség a háborús bűnök emlékét gyengéden ápolja, a nácizmus szellemiségét öntudatosan őrzi). De tét nélküli a thrillerszál, hiszen a tények ismertek, tudjuk, hogy végül a gonosztevő menekül meg, és a nyomára bukkanó izraeli ügynök végzi a hó alatt. Így a felkavarónak szánt történet felmondja ugyan az antifasiszta leckét, ám nem tudja átélhetővé tenni a tragikumát.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.