Film

Kingsman: A titkos szolgálat

  • - kg -
  • 2015. március 19.

Film

Készül az új Bond-film gőz­erővel, Daniel Craig már az Alpokban síel, a rajongók pedig vadul spekulálnak, mert nem mindegy, sőt, a kocsmakvíz múlhat rajta, hogy George Lazenby (Őfelsége titkosszolgálatában) vagy Roger Moore (A kém, aki szeretett engem) síelős jelenete lesz-e megidézve. Ó, igen, semmi sem okoz akkora örömöt egy rajongónak, mint az, ha kiszúr egy idézetet; a Bond-filmek ma már éppúgy tömve vannak utalgatásokkal, mint a nem Bond-filmek. Utóbbiakat olyan Bond-rajongók rendezik, akik sosem rendezhettek Bond-filmet, Christopher Nolan sem véletlenül küldte síelni az Eredet szereplőit, és még hosszan sorolhatnánk. De nem soroljuk, mert megteszi ezt helyettünk Matthew Vaughn, a Kingsman ötletgazdája. Ő még annyira sem rejtélyeskedik, mint Nolan, nála minden büszkén a tágabb Bond-univerzumból lett összehordva, persze csak okosan és szépen, ahogy a coolság megköveteli. Ennek jegyében minden egy kicsit meg lett bolondítva, a Kingsman világában például nagyon is tudnak a Bond-filmekről, a főgonosz (Samuel L. Jackson) és a főkém (Colin Firth) jót csevegnek a régi és új Bondokról. Legalább két kocsmakvíz kijönne az idézetekből, Firth szemüvegét például a szemüveges anti-Bond, Harry Palmer viselte egykoron, és így tovább, lehet játszani. A nagy játékban azt is könnyen el lehet nézni, hogy mint minden eddigi Vaughn-film esetén, ezúttal is az előzetes az igazi mestermunka: Vaughn a 2-3 perces játékidő királya, a 90 perc egyelőre nem az ő műfaja. A Kingsmanben látható 30 előzetes azért így is szórakoztató egyveleget alkot.

Forgalmazza az InterCom

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.