Tartalom

(2015-02-19)

Snoblesse
Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

25/40

A rendszerváltás idején sokszor sokan példálóztak azzal, hogy Mózes népe az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás után negyven évig bolyongott a sivatagban. Már akkor is látszott, hogy nem lesz olyan egyszerű, egyenes az út a diktatúrából a nyugati demokráciába. Érdemes talán a kis napi szenzációnkat, az Orbán–Simicska-konfliktus kiteljesedését ebből a szempontból is megvizsgálni.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

És a hajó megy

Ha a KSH „első becslése” megerősítést nyer, akkor a GDP 3,5 százalékos tavalyi bővülésével Magyarország az uniós élmezőnybe kerülhet.

Publicisztika

Spronz Júlia

Publicisztika

Míg a halál el nem választ

Az Attila úti gyerekgyilkosság tanulságairól

2015. január 17-én tragikus hír rázta meg Magyarországot: volt élettársa Attila úti laká­sának 4. emeleti körfolyosójáról egy 44 éves férfi az udvarra dobta közös, 6 hónapos kis­fiukat, majd utánaugrott.

Felcsuti Péter

Publicisztika

Fenntartásos fejlődés

Orbán új bankpolitikájáról

A múlt hétfőn látványos, a kormány és a kereskedelmi bankok közötti viszonyban valóban fordulatot ígérő esemény történt. Orbán Viktor, valamint az osztrák Erste Bank és az EBRD, a londoni székhelyű kormányközi bank első vezetői egyetértési nyilatkozatot írtak alá.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A festészetről

Áll büszkén a művész, mellette a falon a képe, nézik öten-hatan vagy többen is, és kacagnak. Kacag a művész is, együtt röhögik ki a festményen tagadhatatlanul viccesnek ábrázolt figurát, s fürdőznek a művészet nagyszerűségében, mely, lám, ilyet is tud.

A szerk.

A szerk.

Lábra jöttek

Pár hónapos gyermekét öleli magához egy koszovói férfi, miközben Ásotthalom közelében egy nádason átgázolva próbál Szerbiából Magyarországra jutni, a baba cumija oldalt lóg.

Külpol

Honnan jött a Sziriza?

Külpol

A hosszú menetelés

Európa gazdasága az eurózóna szerkezeti hibáit nyögi, Görögország ugyanazt, meg a múltját. Ezekből jött és ezek is emelték hatalomba a magát baloldali radikálisként definiáló, bírálói szemében egyszerűen baloldali populista Szirizát. A szálak az ezredesekig, sőt még tovább érnek.

Merényletek Koppenhágában

Külpol

A szabadság ára

Európán kívül tombol a muszlim szélsőségesek terrorja: fejlevágások Líbiában, ezrek lemészárlása Nigériában. De folytatódik a merényletsorozat Európában is.

Belpol

Párttársai számolnák föl Farkas Flórián egyeduralmát

Belpol

Ameddig a keze elér

Saját munkatársai néznének Orbán Viktor bizalmasa és a korábban általa évekig vezetett Országos Roma Önkormányzat néhány ügye után. Farkas Flórián miniszterelnöki biztos válaszul fenyeget és megfélemlít, pedig úgy tűnik, a felügyelete alatt álló szerveknek lenne mit tisztázniuk.

Film

Cseh és Szlovák Filmkarnevál

Film

Nézz a szomszédod képébe!

A forgalmazók nem halmozzák el a magyar mozikat kortárs cseh filmekkel, így aztán a magyar nézőknek sincs esélyük kedvet kapni hozzájuk. E hiányt próbálja orvosolni a Szlovák Intézet és a Cseh Centrum a Toldi moziban február 25-től 28-ig, a Cseh és Szlovák Filmkarneválon.

Színház

Zsinórpadlás melléklet - Opera

Színház

Megírva a csillagokban

Verdi: Nabucco

Ritkaság az olyan opera, ahol a címszereplő csupán a második felvonás végén jelenik meg a színpadon – pláne, ha amúgy már az első felvonásban is játszik.

Zsinórpadlás melléklet

Színház

Dezsőt felhúzzák

A színházi fénytervezők és világosítók titokzatos világa

A színházi műszak arisztokratái, rajtuk múlik, látható-e mindaz, amit a többi kolléga kitalált. Szeretik a sötétet, de a fejükben százhetven lámpa van.

Zsinórpadlás melléklet

Színház

Füttyhősök és bűzbombák

Amikor a nézőtér politizál

Közhely, hogy a magyar közönség túlságosan jól nevelt, a vastaps a mániája, s az előadásokat legfeljebb köhögésével zavarja meg. Pedig azért akadt az elmúlt két évszázadban néhány zajos botrány, annak bizonyságául, hogy tán nem is olyan nagy baj, ha jámbor a publikum.

Zsinórpadlás melléklet

Színház

Becsapódás

Miért szűnik meg a Szputnyik?

Feloszlatja társulatát a nemzetközileg is elismert rendező, Bodó Viktor. A Szputnyik Hajózási Társaság csődje vészjelzés is: a szakértelem és a stratégia hiánya, a politikai kegyeltek támogatása és az elvonások miatt újabb társulatok következhetnek.

Zene

Zene

„Sose mondhatom, hogy kész” - Lajkó Félix zenész

Tizenhét lemezt készített eddig egyedül, illetve különböző formációkkal, és számos zenésszel működött együtt Dresch Mihálytól Boban Markovicsig. Írt filmzenét, alkotott színházi zenét, rögzített hangot erdőben, rögtönzött drum and bass alapokra acid partin. Elmúlt negyven – ebből az alkalomból koncertmaratont tart. Palicsi otthonában hívtuk fel.

Interaktív

Tévésorozat

Interaktív

Sötét hó

Fargo

A Kentucky államban rejtőző Harlant és a minnesotai Bemidjit a valóságban több mint ezer kilométer választja el egymástól, szellemi értelemben azonban vitán felül egymás tőszomszédai.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Transzabsztrakt

Bak Imre kiállítása

Az elmúlt évtizedekben a világ számos elkötelezett etikus esztétája – az amerikai Arthur C. Dantótól az osztrák Peter Weibelig – húzta rá a vizes lepedőt az absztrakt festészetre, hol szarkasztikus, hol csak ironikus részvéttel, mondván: a hatvanas évektől az pusztán csak metanyelv, amely másra nem, csak magára a történelmi absztrakt festészetre vonatkozik.

Riport
Gasztro
Tudomány
Lokál

A Teleki tér megújulása

Lokál

Terepgyakorlat

Új rend készül Józsefváros közepén, amely a 21. század urbanisztikai eszközeivel igyekszik a fuldokló városrészt levegőhöz juttatni.

Ételhordó
Tévétorrent