"Kivételezett helyzetben" (Víg Mihály)

  • 2001. május 3.

Film

Magyar Narancs: A te filmzenéid jó tizenöt éve elválaszthatatlanok Tarr rendezéseitől és Krasznahorkai László forgatókönyveitől. Barátságból lett közös munka, vagy fordítva?
Magyar Narancs: A te filmzenéid jó tizenöt éve elválaszthatatlanok Tarr rendezéseitől és Krasznahorkai László forgatókönyveitől. Barátságból lett közös munka, vagy fordítva?

Víg Mihály: Én előbb, teljesen függetlenül, a saját zenéimet csináltam; ´83-ban készült az első közös filmünk. Gazsi Zoltán barátom egy olyan videokörbe járt, amit a Béla vezetett, és mutatott neki egy videofelvételt: a Lukin Gábor zongorázott, és én gitároztam. Annyira megtetszett neki, hogy indítványozott egy randevút a lakására, ahol egy üveg pezsgő mellett elmondta, hogy ´szi almanach címmel készít filmet, vállalnám-e. Persze hogy vállaltam, nem tudván még, mire vállalkozom. Akkor láttam először, hogyan viaskodnak kihegyezett körmökkel a véres konc fölött a filmgyári szakemberek, szokatlan egy világ volt. Több verziót csináltam, otthon egyedül, aztán Másik Jánossal és zenekari tagokkal egy maszek stúdióban - akkoriban a Béla még kontrollálni akarta, hogy mi folyik; szenvedélyes vitáink voltak, pontosabban én szenvedtem, rettenetesen. Majd a legnagyobb meglepetésemre a következő filmre is engem kért fel, noha én úgy emlékeztem, hogy összezördültünk az előző végén, de ez nem számított. Ebből a Kárhozatból aztán egy nagyon kellemes munka lett, kész diadalmenet; egy újsághirdetést adtam fel, hogy filmfelvételre vendéglátó-ipari zenélésben jártas (nem cigány) zenészeket keresek. Jelentkeztek vagy harmincan, legalább húszan romák, tulajdonképpen megadott motívumokra improvizáltak a hangszeres művészek.

Ezután következett a Sátántangó, ami újra egy hosszú és nehéz meló volt; főképp, mert én is játszottam benne. Három évig forgattuk, gyakorlatilag rámentek az őszök és tavaszok, de már érződött, hogy egyre jobban értjük egymást, és egyre kevésbé akart a Béla beleszólni. A Werckmeisternél odaadták a könyvet, megcsináltam a zenét, a Béla már be se jött a stúdióba, úgy forgattak rá.

MN: A forgatások között kapcsolatban vagytok?

VM: Mindenképpen barátok vagyunk - erre nincs jobb szó; se kevesebb, se több nem állítható -, de nem szoktunk összejárni. Ha valami kiderül, akkor a Béla feljön hozzám, mert ő mozgékonyabb, és mond két-három mondatot, amiről, ha két-három év múlva is, de mindig kiderül, hogy vérfagyasztóan fontos. És amit kér ilyenkor, azt én megcsinálom.

MN: Technikailag hogyan néz ki a munkafolyamat? Képsorokat nézel, vagy elbeszélgettek a sztoriról, esetleg már túl vagytok a forgatáson, amikor a zenéhez kezdesz... estébé estébé.

VM: Legelőször a forgatókönyv készül el, és utána a zene; ebből egy jól kialakult módszer lett. Hosszú snittek vannak, és a zene határozza meg a kamera tempóját, tulajdonképpen arra húzzák-vonják. Ez egy szokatlan és nagyon kivételezett helyzet, de így alakult ki. Elolvasom a forgatókönyvet, megtudom, hogy táncolni fognak, és akkor én írok egy zenét, amire táncolhatnak a forgatáson.

MN: Lehet egy ilyen zene olyan személyes, mint egy a Balaton zenekarnak írt dal?

VM: Mindenképpen alkalmazott zene, mindenképpen megbízásra történik, de az természetes, hogy odafigyelek rá, és nagyon fontos nekem. Vagyis ha nem lennék a Béla háziszerzője, ezek a dolgok valószínűleg nem születtek volna meg. Lehet, hogy írtam volna vonósnégyeseket, de nem ilyeneket. Mindenképpen tekintetbe kell venni a könyvek hangulatát és azt, ahogy a Béla forgat. Akármit nem tehetek meg.

MN: Ugyanakkor pillanatokon belül kiderül, hogy a te zenédről van szó, az fel sem merül, hogy kibújtál volna a bőrödből.

VM: A Béla ezt is várja tőlem, és remélem, a Krasznahorkai Laci is így gondolja. Úgy tűnik, szerencsés találkozás ez mindhármunknak.

MN: Szereted ezeket a filmeket?

VM: Igen.

MN: Kell szeretned ahhoz, hogy jó minőségű legyen a zene?

VM: Valószínűleg kell. Ha utálnám őket, vagy úgy gondolnám, másképp kellene csinálni, nem menne.

MN: Filmzenét vagy dalokat nehezebb írni?

VM: Teljesen más. Amikor sikerül egy dalt írnom, az olyan, mint egy kegyelmi állapot. A filmzenékhez másféle ihletettség kell, leginkább most, a Werckmeisternél mélyültem el ebben a problémában. Azokat a pillanatokat kerestem, amikor teljes csend van - ami nagyon ritka, különösen ott, ahol én lakom. És addig hallgattam a csendeket, amíg beugrott... egészen biztos lettem abban, hogy vonósnégyeseket kell írnom. Nem akarok belefolyni abba az esztétikai vitába, ami most kipattant a Tarr körül, de ha giccses, arról én tehetek. Arra gondoltam, hogy lírai, lágy, megható zene kell ide.

MN: Gondolkodtál azon, hogy azok számára, akik nem ismerik a filmeket, mennyire hat egy ilyen lemez?

VM: Ezt nem tudom megítélni. De inkább azokhoz szól, akik látták a filmeket, és így fel tudják idézni. Azt hiszem, nekik jobban fog tetszeni.

MN: Kinek az ötlete volt, hogy megjelenjen?

VM: Elsősorban a Béláé, amikor külföldön járt, sokan jelezték, hogy szívesen meghallgatnák a filmjei zenéjét. A Bahia is számított arra, hogy megjelentessek valamit, és ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. A tíz évvel ezelőtti számaimat és verseimet kiadtam már, apámnak szenteltem egy emléklemezt, nem maradt más hátra.

Marton László Távolodó

Bahia, 2001

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."