Ha valaki holmi macsó, szexista sztereotípiák szerint képzeli el a nőket, és hisz például az egyoldalúan férfiközpontú, a nők speciális érzékenységével mit sem törődő filmek sematikus állításainak – melyek szerint a nők érzelmileg labilis, iránytalan ösztönvilágú, saját vegetációjuknak (menstruáció, menopauza stb.) kiszolgáltatott, férfiaktól függő egyedek, s hangulataik felülírják a hétköznapi racionalitás törvényszerűségeit –, nos, aki bedől mindezen vélelmeknek, az most Audrey Dana színésznő első és mindjárt harcosan feminista rendezéséből végre megtudhatja, hogy a nők valójában érzelmileg labilis, iránytalan ösztönvilágú, saját vegetációjuknak (menstruáció) kiszolgáltatott… stb. egyedek, lásd mint fenn. Akik – legyenek bár idegzsábában és érzelemmentes házasságban szenvedő buszsofőrök, leszbikus vonzalmaikra csodálkozva döbbenő családanyák vagy a stressz folytán örökös gyomorproblémákkal küzdő ügyvédek – végső soron nem szeretnének semmit sem jobban, mint hogy valaki végre jól megkettyintse őket. Csak ne volnának a férfiak olyan mamlaszok.
Közhelyparádét eredeti hangvételű szókimondásnak eladni, szokványos érzelmi csatározásokat és unalmas kapcsolati komplikációkat a megváltozott női szerepek széles körű tablójaként feltüntetni, mérsékelten szellemes, legtöbbször valamilyen testi folyamatot vagy eseményt középpontba helyező szituációkat komédiaként tálalni – ahhoz azért kell tehetség. És remek színésznők. Akiket még ezekben a szerény írói kvalitásokkal megírt szerepekben is jó nézni – ha nem is éppen két, baromi hosszú órán át.
Forgalmazza az ADS Service
