Magyar Narancs: Hogyan kerültél Magyarországra és a hazai hiphopélet közelébe?
Sena: Édesapám, aki ghánai, beleszeretett egy magyar nõbe, az anyámba. Tizennyolc éves koromig Ghánában éltem, majd 2000-ben eredetileg tanulni jöttem Magyarországra. Még tanulok is, egy angol egyetemre járok, üzletasszony leszek, ha elvégzem, legalábbis azt mondják a tanárok. Három éve lementem egy Gimmeshot-bulira a G-Pontba, de már elõtte ismertem Mangót. Eleinte nem tudtam, hogy zenél, csak összebarátkoztunk. Míg Ghánában voltam, hallgattam hiphopot is, de mindenféle mást is, a családom eléggé zeneszeretõ.
MN: A Gimmeshotokon aztán egyszer csak elkaptad a mikrofont?
S: Jártam a megboldogult St. Tropez állóhajón is, Bosiék reggae-estjein. Ott is meg a G-Pontban (azóta ez is megszûnt - Z. T.) is volt freestyle-ozás, szabad mikrofon, aki akart, szövegelhetett a zenére. Ez nekem nagyon tetszett, bár eleinte nem mertem odamenni. Aztán egyszer csak összeszedtem a bátorságom. Mangóék mondták, hogy bejön nekik, amit csináltam, és hogy van stúdiójuk, csinálhatnánk együtt valamit.
MN: És azonnal nekiláttatok az albumodnak?
S: Azért nem egészen így volt. Mango mutatott alapokat, elkezdtünk dolgozni, de elõször csak a First One címû számot vettük fel. Aztán a szponzorunk az albumba is beszállt, úgymond megbíztak azzal, hogy lemezt csináljunk. A turnéra is õk keresték meg a Gimmeshotot, úgy gondolták, hogy az új termékük imázsát meg tudják jeleníteni vele. Úgyhogy hamar nekiálltunk, és négy hónap alatt felvettük az egészet.
MN: A First One-ra nagyon sokan írtak zenét. Ez valamiféle tudatos összefogás eredménye, mintegy bemutatva a szcénát?
S: "Tudatos véletlen" volt az egész. Szempont annyi volt, hogy olyan elõadóknak is legyen számuk az albumon, akikkel már dolgoztam együtt, és olyanoknak is, akikkel még nem. Például Yonderboijal még nem dolgoztunk együtt, de szerettem volna, mert tetszett, amit csinál. Az alternatív dzsesszt játszó Skegben állandó tag voltam már akkor is, akárcsak a szintén dzsesszes Kamu zenekarban, Marcellal pedig live-acteztünk. Adott volt, hogy õk is játszanak majd az albumon.
MN: Mekkora szereped volt a zenekészítésben?
S: Egyáltalán nem volt. Mindenki azt csinálta, amit tud. Én írtam a szövegeket, a többiek a zenéket. Ezért is lett másmilyen az összes szám, mert szinte semmit sem beszéltünk meg. Eleinte paráztunk is, hogy hogyan fog összeállni.
MN: A Gimmeshotnál nagyon sok mc mozog. Szerinted miért éppen te lettél az elsõ közülük, akinek lemeze jelent meg?
S: Szerintem nincsen különösebb oka, így jött ki. Tudni kell, hogy ez nemcsak nekem, hanem az egész társaságnak, a Gimmeshot Recordingsnak is az elsõ ön-álló kiadványa. De nem az utolsó, biztosan lesz másoknak is, vannak zsebben anyagok. Én most készen álltam rá, és elég gyorsan összehoztuk, ami annak is köszönhetõ, hogy van saját stúdiónk.
MN: Úgy tûnik, egy csapásra a hazai underground egyik "sztárja" lettél.
S: Nem tudom, hogy sztár lettem-e, de a lemez óta sokkal többen ismernek, és sokkal többen jönnek el koncertekre. A felvétel után kicsit kimerültem és befordultam. Aztán nagyon sok helyre kezdtek hívni, és nagyon sok új ismerõsöm lett. De nem lettem más ember, ugyanúgy csinálom a dolgaim, legfeljebb így könnyebben jutunk el az emberekhez. Jártunk Párizsban, a Batofare hajón, ahol nagyon vegyes közönség volt. Tökre meglepõdtek a Gimmeshottól, nem is tudták, hogy van egyáltalán hiphopélet Magyarországon. De a Kamuval jártunk már Kolozsváron is, ahol nemcsak azért volt más a közönség, mert Erdélyben voltunk, hanem azért is, mert egy dzsesszkoncert látogatóit össze sem lehet hasonlítani egy hiphopbuliéval.
MN: Milyenek a visszajelzések, hogy megy az album?
S: Egyelõre csak itthon lehet kapni, de hamarosan külföldön is terjesztik. Magyarországon jól fogy; most készítettünk nyolcvan bakelitet, ami pillanatok alatt elfogyott. Egy ismerõs angol dj mesélte, hogy az egyik karibi szigeten egy gettó mutogatta a lemezt, és a srácok teljesen készen lettek tõle. Az ilyenek aztán elkezdik kattogtatni a fantáziád. És hát jönnek felkérések zenészektõl, hogy mûködjünk együtt. A Dzihan & Kamien párossal már turnéztunk Mangóval, aki már ko-rábban is dolgozott velük. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba a Törökországban élõ egyiptomi énekesnõvel, Sabrine el Hossamsszal. Vele már fel is vettünk pár számot a lemezéhez, de két számmal Marcel szeptemberben megjelenõ albumán is jelen leszek.
MN: Sokan azt mondják, hogy a lemezed az elsõ magyarországi hiphopalbum.
S: Annyira nem is hiphop, és annyira nem is az elsõ.
MN: Mirõl szólnak a szövegeid?
S: Ez nehéz kérdés, már csak azért is, mert ezek angol szövegek. Foglalkoztat, hogy magyarul is írjak, de egyelõre nem beszélek olyan jól. Mondhatnám egyszerûen, hogy pozitivitás, de ez eléggé félreérthetõ. Nagyon sok mindenrõl írok, ami történik velem, amit látok. Igyekszem jó érzést kelteni az emberekben. Nemcsak morális sztorikat magyarázok, arra törekszem, hogy valamit tanulhassanak belõlük az arra fogékonyak. Hogy ne legyenek gyökerek az emberek.
Zubor Tamás
