Jakab Zoltán a budapesti underground rockvilág meghatározó figurája, aki még tizenévesen a Newborn nevű hardcore zenekarával turnézta be egész Európát, majd annak feloszlása után a Bridge To Solace élén tért vissza, emellett koncerteket szervez a BudapestRockandRoll égisze alatt. A napokban a holland GSR kiadó gondozásában megjelent új BTS-lemez (House Of The Dying Sun) apropójából ültünk le vele.
*
Magyar Narancs: Az új Bridge To Solace-lemez stúdiómunkálatai Svájcban folytak. Hogy keveredtetek oda?
Jakab Zoltán: Van egy nagyon jó barátunk, Attila, egy magyar srác, aki Svájcban él, és a Dark Day Dungenon nevű zenekarban gitározott régebben. Összehozott egy stúdiót, és felajánlotta a szolgálatait, amikor itt volt látogatóban, mi meg rábólintottunk. Olyan szempontból tök jó volt, hogy megvolt a nyáritábor-érzés, ugyanakkor az időszűke miatt - két hetünk volt - nem lehetett olyat játszani, hogy bal lábbal kelek, és nem megyek be énekelni, hanem igenis komolyan kellett melózni. Attila nagyon jó munkát végzett, az anyagot pedig Blair Calibaba (aki korábban többek között Sum 41-, illetve Strapping Young Lad-lemezeken dolgozott) keverte Kanadában, akivel közös ismerősök révén jöttünk össze. Elégedett vagyok a végeredménnyel, nagyon jól szól, és nem úgy, mint a magyar lemezek, ami nem feltétlenül sértő az itthon készült anyagokra nézvést, hiszen jó stúdiók és jó szakemberek vannak nálunk, deminden lemez hangzására rányomja az adott hely a bélyegét.
MN: A hangod a korábbi időkhöz képest mélyebb lett, ez koncepció volt?
JZ: Igen. Szerencsére most már felszedtem annyi rutint, hogy tudtam ezzel is kísérletezni. Szerintem dögösebbé teszi a zenét a durvább énekhang. Jó két napig sikerült melegítenem rá, mert kihagytunk egy hosszabb időt, és az első pár próbálkozás után először el is ment a hangom a stúdióban. Eleve jobban fekszik és energikusabb is ez az énekstílus, jobban kímélem a hangszálaimat ezáltal, bár egy laikusnak szerintem ugyanolyan parasztüvöltés, mint amilyen eddig volt.
MN: A legutóbbi lemez óta kicsit átrendeződött a zenekar: Fellegi Ádám, egykori Newborn-beli harcostársad a gitárról visszaváltott eredeti hangszerére, a dobra.
JZ: Fellegi a világ legjobb dobosa. Nagyon jó, hogy egy gépezet ül az ember mögött, ami kiszélesítette a zenének a spektrumát, adott neki egyfajta teret és mélységet. Feszes, ötletes és gyors dobos, ő a tökéletes választás a Bridge To Solace részére.Érkezett egy új gitáros is, Kámán Peti. Nagyon örülünk neki, mert tehetséges arc, és emberileg is nagyon egy hullámhosszra kerültünk, ami velünk nem könnyű egyébként, mertkicsit seggfejek vagyunk. Úgy látszik, ő is az (nevet). De jókat szólózik a lemezen.
MN: A metalcore trendje mostanában van lefutóban. Ti is ezt a zenét játsszátok, úgyhogy érdekelne, mennyiben befolyásol ez?
JZ: Õszintén: igazából nem érdekel. A zenének van egy alapértéke, trendektől függetlenül. Ha találok minőségi metalcore bandát, nem fogom azért nem meghallgatni, mert a stílus most nem divat, ezen szerencsére már túlléptem. Az, hogy trend lett, kicsit szánalmas, mint ahogy az összes zenei trend az. Valamit mindig el kell adni a gyerekeknek. Pár éve mindenki Kornt hallgatott, a nehéz gyerekkorról énekelt, és derékszögben hajlongott a gitárral, most meg ez lett az új őrület. Olyan szempontból viszont pozitív, hogy nagyon sok olyan zenekar került reflektorfénybe, amelyek elég régóta mozognak a színtéren, és talán megérdemlik, hogy pénzt keressenek ezzel a trenddel, lásd a Killswitch Engage tagjait, akiknagyon jó zenekarokban nyomták régebben - Overcast, Aftershock -, akikre anno a kutya nem figyelt.
MN: Tehát a Bridge To Solace nem fog ráugrani egy következő trendre.
JZ: Mi már a Newbornnal, '98-ban hasonló, bár kicsit összetettebb zenét nyomtunk, úgyhogy nem fogunk mást játszani. Nagyjából azonos időben indultunk az olyan, ismert európai metalcore csapatokkal, mint például a Cataract, a Heaven Shall Burn vagy a Caliban. Ehhez értünk igazából, és álmaink sincsenek már nagyon olyanok, hogy úristen, mi megváltjuk a világot. Amíg az ember becsületes, őszinte, szereti, amit csinál, addig csak ez számít.
MN: Tudjuk, hogy a zeneipar haldoklik. A hardcore színtéren hogy megy mostanában a lemezeladás? A bakelit még mindig akkora fétis?
JZ: A bakelitgyűjtés mindmáig megvan, ugyanakkor az internet nagyon tönkreteszi a lemezeladást. Pár ezer darab már nagyon jó eredménynek számít. Pont nemrég kérdezte egy barátom, hogy mennyi ment el az előző lemezünkből? Vonogattam a vállam, hogy mit tudom én, kétezer, erre az volt a válasza, hogy ez pont tizennyolcezerrel kevesebb, mint amennyit az a lemez megérdemelne. Sajnos tényleg az van, hogy az internet megöli a lemezkiadást valahol. Én nem zokogok amiatt, ha valaki letölti a lemezt, és hallgatja, eljön a koncertre, satöbbi, de pár éve még tele volt jobb nevű hardcore kiadókkal az egész európai színtér, és a zenekarok tudtak köztük válogatni, az utóbbi időben meg lecsökkent a számuk.
MN: Mit jósolsz?
JZ: Nem tudom. Szerintem jobban el fog digitalizálódni a zene. Az új lemezünk az iTune-on is kijön például, mert a kiadó felismerte az ebben rejlő lehetőséget. Valahol mindenképpen ez a jövő, ugyanakkor, rosszindulatúan hangzik, de az emberi természetet ismerve pár éven belül halott lesz az egész zeneipar, mert nyilvánvalóan mindenki inkább letölti ingyen, minthogy fizessen érte. Manapság mennyi ideig tudod a lemezt megvédeni attól, hogy kikerüljön a netre? Az újat sikerült megóvnunk, úgyhogy most nincs fönn egyáltalán, de napok kérdése, hogy valaki fogja, megveszi, és egyből föltölti a netre. Legutóbb ugyanez volt: turnéztunk, és a negyedik állomás másnapján már fenn volt az anyag, a release infóban pedig ott volt, hogy Münchenben vette az arc a lemezt. Magamról azt tudom, hogyletöltök, de ami nagyon tetszik, azt meg is veszem, tehát a letöltést egyfajta ízelítőként fogom fel, de nem mindenki gondolkodik így. Ez pedig baj, mert egy zenekarnak óriási költségei vannak: pusztán fönntartania magát brutális összegeket jelent, és ez az, amit sok zenehallgató nem ért meg. Nyilván Madonnát nem fogja földhöz vágni, hogy letöltik az anyagait, de például nálunk vagy más magyar zenekar esetében nagyon nem mindegy, hogy háromezer lemezt adunk el, vagy ezerötszázat.
MN: Más téma. Rólad régóta tudni lehet, hogy elég komoly pánikbeteg vagy. Volt, van ennek köze a zenéléshez?
JZ: Még a Newborn idejében jött elő. Úgy érzem, hogy ez valamiféle zenészbetegség lehet, mert Fellegi is átment hasonlón, meg még másik hatvan zenész, akit ismerek. Ez egy művészbetegség, szerintem. Szeretem azt mondani, hogy valaki azért művész, mert baja van a világgal, és ezt el akarja mondani, ezzel meg belekerül egy olyan buta körforgásba, hogy mindig elégedetlen marad. Stressz, alváshiány, koncertezés, éjszakai élet: ezek mind olyan tényezők, amik kihozhatják az emberből. Ráadásul régen nem volt olyan budapesti rendezvény ebben a szcénában, ahol ne jelentem volna meg, mert úgy éreztem, hogy ha valahova nem megyek el, kimaradok valamiből. Egy idő után rájöttem, hogy esetleg így a saját életemről maradok le. Ebből vissza kellett venni, ráadásul egyre kevesebb jó hely van Budapesten, úgyhogy nehezebb bárhová is kötődni.
MN: Ha már helyek: annak idején részt vettél a Kultiplex megmentéséért folyó harcban, utólag mit szólsz a történtekhez?
JZ: Mit lehet erre mondani? Ez egy borzasztó érvágás volt a budapesti underground kultúra testén. Két évet dolgoztam ott, nagyon sok munkám volt benne.
MN: A zenekaroddal tagja és egyébként szervezője is vagy a BudapestRockandRollnak, ahonnan mostanában jó pár zenekar eljött. Tudsz valamit az okokról?
JZ: Volt egy cég, ami BudapestRockandRoll Booking néven működött, ezt Vörös Andris, Soós Balázs és én csináltuk, ennek most már másik neve van, le is választottuk a dolgokat, a BPRNR teljes mértékben az András dolga. Szerintem neki nem okozott álmatlan éjszakákat, hogy hány zenekar van momentán ott, és olyan szempontból tökéletesen igaza van, hogy amikor ez előnyt jelentett, nagyon sok zenekar egyfolytában körülugrálta őt. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen önszervező dolgok szülnek olyan szituációkat, amelyekben valaki elégedetlen. Emberek vagyunk, és ebből előbb-utóbb súrlódás lesz, ami be is következett. Tipikus magyar dolog, hogy mindenki tombol a hulla fölött, és részt akarnak a tetemből. Ez egy tök jó kezdeményezés volt, ma kisebb, mint mondjuk másfél éve, de van egypár zenekar. Például nekünk is a BPRNR szervezi a magyarországi koncerteket, és ez nekünk nagyon kényelmes, mert levesznek egy csomó terhet a vállunkról. Minden meg van szervezve, van busz, megpróbálnak minket tisztességesen megfizetni, szóval teljesen korrekt munkát végeznek. Innentől kezdve pedig már túl öreg vagyok azzal foglalkozni, hogy kinek kivel mi a baja.
MN: A Newborn nemrég adott egy speciális koncertet egy beteg barátotok megsegítésére. Egyszeri alkalom volt?
JZ: Fantasztikus élmény volt egy szomorú apropóból. Nagyon jó érzés volt kiállni és segíteni valakin.Sokkal inkább gesztusértéke volt, értem ezalatt, hogy bizonyos célból álltunk össze, nem azért, hogy megnézzük, mit tud ma a zenekar, és aztán esetleg folytassuk. Ezt semmi szín alatt nem szerettük volna: volt egy ügy, ami mögé oda akartunk állni, és úgy döntöttünk, hogy eljátszunk pár számot - és ennyi. Csodálatos emlék volt és egy jó koncert.
