Film

Never Sorry

Film

A hazája renitenseként számon tartott Ai Weiwei amellett, hogy a demokratikus értékek védelmében elszánt harcosként fellépő sztár, még hiánycikkszámba menő életviteli példával is szolgál - ami ugye Kínában többszörösen merész program. A követése még inkább. Mindenesetre az építészként, szobrászként, fényképészként, konceptuális művészként és kommunikátorként (bloggerként, twitterezőként) világhírűvé vált megmondóember izgalmakkal teli, rögös életét és munkásságát úgy mutatja be Alison Klayman dokumentumfilmje, hogy módfelett szimpatikus fickót rajzol belőle, igazi filmhőst, akivel együtt lehet érezni, akinek érdemes szurkolni. Ai Weiwei a mi hősünk eszerint, csak épp kiküldetésben jár. A kétségkívül informatív és őszintének ható film a kortárs kínai rögvaló és a nyugati világ(szemlélet) mély ellentétét ugyan módfelett szemléltető képeken ábrázolja, de közben Ai Weiwei kiállításainak bizonyos pillanatai vagy a maestro kiállásai egynémely döntő társadalmi kérdésben olyan élveteg játékosságról árulkodnak, amely minden - jelenleg használatos - társadalmi rendszernek csíphetné a szemét. Mindegy, hogy éppen - a másoknak biztos kedves - cicákkal, tonnányi napraforgómaggal vagy pont a rendőrség tagjaival veszi körül magát, az ember akár úgy is érezheti, hogy Kína csupán a legmegfelelőbb kereteket biztosítja e műalkotásokhoz. Afféle kéretlen alkotótársa a művésznek, s persze e doku jócskán elkötelezett rendezőjének is.

S ha már a zárt világ: a kínai képzőművész portréjával zárta odeonos pályafutását a Magyarhangya csapata.

Odeon Lloyd, július 30.


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.