magyarnarancs.hu: Milyen volt kizárólag amatőrökkel játszani?
Vincent Lindon: Én nem hívnám őket amatőröknek, hiszen olykor egy hivatásos is tud igencsak laikus alakítást nyújtani, míg a nem hivatásos szereplő is képes lehet profikat meghazudtoló teljesítményre. Szóval inkább fogalmazzunk úgy, hogy olyan kollégáim voltak, akik életükben először szerepeltek filmben. Nekem pontosan olyan volt, mint bármikor máskor, mint tapasztalt színészekkel dolgozni. A stáb kicsi volt, a kamera diszkrét – szinte el is felejtettem, hogy filmet forgatok.
| ||
magyarnarancs.hu: A stáblistán társproducerként is feltűnik a neve. Miért vágott bele a producerkedésbe?
VL: A saját fizetésemet is beletettem a közösbe, de ezzel a rendezőnk, Stéphane Brizé is így volt. Ha ő is meg én is felvesszük a gázsinkat, akkor ez a film vagy nem készül el, vagy a többieket nem tudják kifizetni. Így viszont a stábban mindenki más megkapta a fizetését, méghozzá pontosan azt az összeget, amennyiért elvállalta a filmben való részvételt. Erre végtelenül büszke vagyok.
magyarnarancs.hu: Netán a film aktualitása, az erős társadalmi mondanivaló, az utcára került kisemberek nehézségei ragadták meg annyira, hogy még ingyen is vállalta a főszerepet?
VL: Nyilván ez is fontos volt, de elengedhetetlen volt a jó forgatókönyv is. Ha a szerep jól meg van írva, szívesen játszom akár történelmi filmben is, jöhet a főgonosz is. Lennék akár náci tiszt is egy második világháborús sztoriban, ha valamiért megfog a karaktere. Persze, ezúttal a kisemberek története is fontos volt, hogy hova tart a kapitalizmus, és ez hogyan tükröződik több ezer láthatatlan átlagpolgár mindennapi életében.
| ||
magyarnarancs.hu: Hisz abban, hogy egy film bármin is változtathat?
VL: Nagyon is. Nézze csak a múlt század filmtörténetét! Egymást követték azok a rendezők, akik hittek abban, nem is minden ok nélkül, hogy nemcsak a politika lehet hatással a kultúrára, hanem fordítva is, a művészet és ezen belül a film is hathat a társadalomra. Gondoljunk csak Frank Caprára és a Becsületből elégtelen című filmjére, amely előrevetítette az amerikai rendszer korrupciós botrányait, még a Watergate-ügyet is. Vagy ott van szintén Caprától a Váratlan örökség: Gary Cooper karaktere is a nagyvárosi kapitalistákkal szemben mutatott alternatívát. Vagy ott az olasz neorealizmus. De olyan filmeknek is lehet politikai hatásuk, amelyek pontosan leképezik azt a rendszert, amiben élünk. Ahogy Pasolini tette Olaszországban, vagy Fassbinder Németországban. Így tárja elénk a mai francia valóságot a Mennyit ér egy ember? is.
magyarnarancs.hu: Mennyire érezte sajátjának a munkanélküli francia kispolgár, Thierry szerepét?
VL: Felnéztem rá. Az én szememben Thierry egy talpig becsületes, küzdelmes életű ember. Nem panaszkodik, főleg nem úgy, ahogyan én szoktam. Nyűgös természet vagyok, olykor úgy nyavalygok, ha valami nem tetszik vagy nem sikerül, mint egy kisgyerek.
