Film

Steve Jobs

  • - kg -
  • 2016. február 21.

Film

Steve Jobs elég nagy ember volt ahhoz, hogy Danny Boyle filmet rendezzen az életéből, de nem elég nagy, hogy David Fincher tegye meg ugyanezt – eredetileg a Facebook-film rendezője volt kinézve a feladatra. Fincher kevesellte a helyszíneket és sokallta a színpadiasságot – Aaron Sorkin forgatókönyve ugyanis alig néhány helyiségben, Jobs életének három sorsfordító termékbemutatója előtt, a színpad mögötti lázas jövés-menésben, a kollégákra-hozzátartozókra zúduló főnöki abúzusok közepette játszódik. Jobs nagy barátja volt a technikai újításoknak, így alighanem értékelte volna, hogy Sorkin és Boyle is valami ilyesmire törekednek: ahelyett, hogy szolgai módon lekövetnék Jobs életének és eszméléseinek kötelező pillanatait, a sűrűn dokumentált, nagy pillanatok közötti réseket töltik ki drámai anyaggal. Újdonságnak ez még nem­igen nevezhető, az viszont kifejezetten üdítő mozzanata a filmnek, hogy senki sem erőlködik lázas igyekezettel, hogy megmutassa a legigazibb Jobsot – ennél azért a megjelentek mind rafináltabb és jobb ízlésű filmkészítők. Egy lehetséges Steve Jobs-variáció az övék, sőt nem is egy, hanem több is: a szent szörnyetegtől az érző lélekig, a mindenkin áttaposó agresszortól a jövőbe látó zseniig terjedő skálán jó ritmusban ugrálunk oda-vissza. Az, hogy Michael Fassbender egyáltalán nem hasonlít Jobshoz, csak jót tesz a kísérletnek, a lényeg, hogy minden színész szájából – de kü­lönösen Kate Winsletéből – kellő meggyőző erővel szakadnak ki a sorkini sziporkák. Jóféle színház ez, még ha film is, a zsenikben lakozó faszfejekről.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."