Film

Steve Jobs

  • - kg -
  • 2016. február 21.

Film

Steve Jobs elég nagy ember volt ahhoz, hogy Danny Boyle filmet rendezzen az életéből, de nem elég nagy, hogy David Fincher tegye meg ugyanezt – eredetileg a Facebook-film rendezője volt kinézve a feladatra. Fincher kevesellte a helyszíneket és sokallta a színpadiasságot – Aaron Sorkin forgatókönyve ugyanis alig néhány helyiségben, Jobs életének három sorsfordító termékbemutatója előtt, a színpad mögötti lázas jövés-menésben, a kollégákra-hozzátartozókra zúduló főnöki abúzusok közepette játszódik. Jobs nagy barátja volt a technikai újításoknak, így alighanem értékelte volna, hogy Sorkin és Boyle is valami ilyesmire törekednek: ahelyett, hogy szolgai módon lekövetnék Jobs életének és eszméléseinek kötelező pillanatait, a sűrűn dokumentált, nagy pillanatok közötti réseket töltik ki drámai anyaggal. Újdonságnak ez még nem­igen nevezhető, az viszont kifejezetten üdítő mozzanata a filmnek, hogy senki sem erőlködik lázas igyekezettel, hogy megmutassa a legigazibb Jobsot – ennél azért a megjelentek mind rafináltabb és jobb ízlésű filmkészítők. Egy lehetséges Steve Jobs-variáció az övék, sőt nem is egy, hanem több is: a szent szörnyetegtől az érző lélekig, a mindenkin áttaposó agresszortól a jövőbe látó zseniig terjedő skálán jó ritmusban ugrálunk oda-vissza. Az, hogy Michael Fassbender egyáltalán nem hasonlít Jobshoz, csak jót tesz a kísérletnek, a lényeg, hogy minden színész szájából – de kü­lönösen Kate Winsletéből – kellő meggyőző erővel szakadnak ki a sorkini sziporkák. Jóféle színház ez, még ha film is, a zsenikben lakozó faszfejekről.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.