Film

Steve Jobs

  • - kg -
  • 2016. február 21.

Film

Steve Jobs elég nagy ember volt ahhoz, hogy Danny Boyle filmet rendezzen az életéből, de nem elég nagy, hogy David Fincher tegye meg ugyanezt – eredetileg a Facebook-film rendezője volt kinézve a feladatra. Fincher kevesellte a helyszíneket és sokallta a színpadiasságot – Aaron Sorkin forgatókönyve ugyanis alig néhány helyiségben, Jobs életének három sorsfordító termékbemutatója előtt, a színpad mögötti lázas jövés-menésben, a kollégákra-hozzátartozókra zúduló főnöki abúzusok közepette játszódik. Jobs nagy barátja volt a technikai újításoknak, így alighanem értékelte volna, hogy Sorkin és Boyle is valami ilyesmire törekednek: ahelyett, hogy szolgai módon lekövetnék Jobs életének és eszméléseinek kötelező pillanatait, a sűrűn dokumentált, nagy pillanatok közötti réseket töltik ki drámai anyaggal. Újdonságnak ez még nem­igen nevezhető, az viszont kifejezetten üdítő mozzanata a filmnek, hogy senki sem erőlködik lázas igyekezettel, hogy megmutassa a legigazibb Jobsot – ennél azért a megjelentek mind rafináltabb és jobb ízlésű filmkészítők. Egy lehetséges Steve Jobs-variáció az övék, sőt nem is egy, hanem több is: a szent szörnyetegtől az érző lélekig, a mindenkin áttaposó agresszortól a jövőbe látó zseniig terjedő skálán jó ritmusban ugrálunk oda-vissza. Az, hogy Michael Fassbender egyáltalán nem hasonlít Jobshoz, csak jót tesz a kísérletnek, a lényeg, hogy minden színész szájából – de kü­lönösen Kate Winsletéből – kellő meggyőző erővel szakadnak ki a sorkini sziporkák. Jóféle színház ez, még ha film is, a zsenikben lakozó faszfejekről.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.