Film

Steve Jobs

  • - kg -
  • 2016. február 21.

Film

Steve Jobs elég nagy ember volt ahhoz, hogy Danny Boyle filmet rendezzen az életéből, de nem elég nagy, hogy David Fincher tegye meg ugyanezt – eredetileg a Facebook-film rendezője volt kinézve a feladatra. Fincher kevesellte a helyszíneket és sokallta a színpadiasságot – Aaron Sorkin forgatókönyve ugyanis alig néhány helyiségben, Jobs életének három sorsfordító termékbemutatója előtt, a színpad mögötti lázas jövés-menésben, a kollégákra-hozzátartozókra zúduló főnöki abúzusok közepette játszódik. Jobs nagy barátja volt a technikai újításoknak, így alighanem értékelte volna, hogy Sorkin és Boyle is valami ilyesmire törekednek: ahelyett, hogy szolgai módon lekövetnék Jobs életének és eszméléseinek kötelező pillanatait, a sűrűn dokumentált, nagy pillanatok közötti réseket töltik ki drámai anyaggal. Újdonságnak ez még nem­igen nevezhető, az viszont kifejezetten üdítő mozzanata a filmnek, hogy senki sem erőlködik lázas igyekezettel, hogy megmutassa a legigazibb Jobsot – ennél azért a megjelentek mind rafináltabb és jobb ízlésű filmkészítők. Egy lehetséges Steve Jobs-variáció az övék, sőt nem is egy, hanem több is: a szent szörnyetegtől az érző lélekig, a mindenkin áttaposó agresszortól a jövőbe látó zseniig terjedő skálán jó ritmusban ugrálunk oda-vissza. Az, hogy Michael Fassbender egyáltalán nem hasonlít Jobshoz, csak jót tesz a kísérletnek, a lényeg, hogy minden színész szájából – de kü­lönösen Kate Winsletéből – kellő meggyőző erővel szakadnak ki a sorkini sziporkák. Jóféle színház ez, még ha film is, a zsenikben lakozó faszfejekről.

A UIP–Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.