Film

Ocean’s 8: Az évszázad átverése

  • - kg -
  • 2018. július 28.

Film

A legújabb Ocean-filmben George Clooney-t egy urna alakítja; Danny Ocean, a szép emlékű széfrabló halott, szegény, képen kívül lehelte ki a lelkét, valamikor az előző és a mostani epizód között – az ilyen halálokért nem jár gázsi. Ezzel véget is érhetne a film, igaz, csak most kezdődött. Clooney, az úrnhatnám polgár átadja a stafétabotot Sandra Bullocknak, aki szintén Ocean, csak nem Danny, hanem Debbie. Ez egy ilyen család, itt a lánytestvér is hétpróbás és próbaidőn levő bűnöző, akinek szintén csak egyvalamin jár az esze. Igen, azon! Mivel ez a fiús Ocean-filmek lányos változata, a Metropolitan Múzeum világraszóló rongyrázó báljának, a Met Gálának a megkopasztásához korunk nagy női sztárjai csatlakoznak Bullockhoz. Filmünk szép példája az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósításának, hiszen a nagy nyolcas (Bullock, Blanchett, Rihanna, Bonham Carter stb.) majd’ minden tagja ugyanolyan semmitmondó szerepet visz, ötletes megoldásokkal egyedül az öltöztetőknek sikerült felruházniuk a hozott anyagból – régi mosolyokból és rutinos vagányságból – dolgozó színésznőket. Ez így nem járja! Míg a fiúk csak harmadszori nekifutásra váltak fárasztóvá, nem szép dolog a lányokat már induláskor megfosztani a műfaj megkövetelte sziporkáktól. Több tiszteletet Sandra Bullocknak! Azt a figyelmet, amit a szereplőktől elspóroltak, a lusta személyzet (rendezés, forgatókönyvírók) a Metre pazarolta; kevés múzeumpromó dicsekedhet csak azzal, hogy Bullock, Blanchett és Bonham Carter alliterálva összeállva promotálja az állandó tárlatokat.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.