Film

Kszi, Simon

Film

Az LMBT-témájú filmek többsége jobbára csak a keserves, szégyenteljes előbújásról szól. Az elfojtásról, az abuzív szülőkről és a társadalom megvetéséről szóló műveket elnézve valós igényként merülhet fel, hogy készüljön végre egy könnyed, hétköznapi film, amelyben egy meleg fiú úgy csetlik-botlik, ahogy azt az átlag rom-komokban meg közepesen giccses tinifilmekben szokás. Nos, a Kszi, Simon mindezt többszörösen is túlszárnyalja.

Igaz, Greg Berlanti is a coming outot teszi a történet vezérfonalává, de olyan érzelmi intelligenciával, friss humorral és arányérzékkel dolgozik, hogy arról csak a néhai John Hughes (Tizenhat szál gyertya, Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival), a 80-as évek középiskolai miliőjének krónikása juthat eszünkbe. Berlanti erőlködés és modorosság nélkül éri el azt, amivel sok sorozat küzd (Riverdale, 13 okom volt, Hea­thers): reprodukálni Hughes szinte enciklopédikus korrajzát egy évtized tinikultúrájáról. Simon és barátai mindent megtapasztalnak az on- és offline zaklatástól kezdve, a hétköznapi rasszizmuson át az amerikai középiskolák sajátos bulizási szokásaiig. A Kszi, Simon nem szerelmesedik bele önnön fontosságába – végig megtartja egyszerű, de ötletes narratív ívét (Simon nyomoz titkos meleg levelezőpartnere után, és a három lehetséges jelölt kilétének megfelelően változik kissé a cselekmény is.) A film szelíden, néha egy kis giccsel tanítgat, de a természetes színészi játék, a keresetlen romantika és a hasonló témájú amerikai filmektől szokatlan diszkrét önirónia ellensúlyozza az apró hibákat.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.