Abban a világban, ahol a felnőttek gyengék, gonoszak vagy szélhámosok, jó, ha minden gyerek megtanulja, hogy végeredményben csak magára számíthat: e pedagógiai szempontból igencsak hasznos üzenet elterjesztéséből Victor Fleming 1939-es Óz-adaptációja derekasan kivette a részét. De azért nem győzött meg mindenkit: kellőképpen határozott ellenállításként elővezetett előzménytörténetében Sam Raimi a varázslat, az illúzió, s mindenekfelett a mozgókép hegymozgató erejének dicsőségét zengi - zsákban futás közben, hiszen elsősorban virtigli gyerekfilmet készített a Disney szigorú szabálykönyvével a kézben.A nyögvenyelős expozícióban nem is nagyon mutat semmit, Glinda boszorkány (Michelle Williams; a másik két banyát Rachel Weisz és Mila Kunis adja - el tudunk képzelni olyan meggyőződést, mely szerint ez a trió bármilyen közegben megéri egy jegy árát) feltűnésével azonban módosítja némiképp a játékszabályt. A beavatott hősök segedelmével a kiszámítható végcél felé csörgedező, naiv mese keretei között érvényesíteni kezdi védjegyszerűen ortopéd, e kereteket finoman ki-kikezdő humorát, s közben a furtonfurt idézett Fleming-klasszikus rikító műviségét a végletekig feszíti, gondtalanul átbucskázva a giccshatár rózsaszínű cukorfalán. Lehet, hogy mindez csak az Óz-mítosz elemeit és a Raimi-életművet is a szívük csücskében hordozó rajongók számára áll össze a hónap bűnös élvezetévé, de jobban belegondolva a rendező nem kér túl sokat: annyit csupán, hogy amíg ő tekeri a pedált, dobjuk sutba a jó ízlést, és élvezzük az utazást.
Forgalmazza a Fórum Hungary
