Tévé

Szabad föld

KorTárs - Bukta Imre

  • Solymosi Bálint
  • 2012. december 29.

Film

Azzal az iszonyú felismerésünkkel hadakozunk napok óta, hogy nem hiszünk a magyar vidék felvirágzásában, és mentségeket keresve megállapítjuk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Különben sem a mi dolgunk a vidék felvirágoztatásában hinni, egyébként is itt a tél. Ám akkor nagy örömünkre arról értesülünk: Bukta Imrével, a "mezőgazdasági tömegművésszel" foglalkozik a KorTárs; arra számítunk, ő mást lát. Vagy másként látja ezt az egészet, ami velünk, ebben az országban történik.

A KorTárs a Magyar Televízió vizuális kultúránkat tárgyaló művészeti magazinja, mely ezúttal mind a huszonöt percét a művész bemutatásának szenteli a Műcsarnok Másik Magyarország című kiállításának ürügyén. Az embernek az az érzése, hogy - a műsorvezető-szerkesztő Giró-Szász Krisztina szavait idézve - ez a Mi a magyar? kiállításnak mintegy folytatása, ami megosztó volt, ugyanakkor diskurzust teremtő. Azt is elárulja majd, hogy egy ködös késő őszi napon látogatta meg a mestert falujában, otthonában, azaz Mezőszemerén, ahol él és dolgozik, vagyis földet művel, installációt készít, fest.

Annak ellenére, hogy késő őszi ködről beszélnek, a nyitó képsorok idillinek mondhatók; napfényes falusi utca, autót szerelő férfi (talán Wahorn), a házfal tövébe heveredő fehér puli, férgeket csipegető csirke, a veteményeskertben forgolódó kis piros traktor. Szóval pont olyan minden, amit egy gyerek legóból kirakhat, amikor képzeletvilágában, az isten se tudja honnét, megjelenik a vidéki lét, és tetszik neki. Az imént még a művész Okos táj című munkája előtt beszélő műsorvezető most tehát már ott áll kinn a szérű, Bukta Imre és a száraz kukoricaszárak előtt, mikből aztán a mezőszemerei alkotó magasfeszültségű villanyoszlopot kreál, hisz hát mennyire különösen megszokott része lett a tájnak ez a szerkezet. Ezzel kapcsolatosan hangzik el aztán az egyik legszebb és legárulkodóbb mondat Buktától, hogy "teszem fel, egy harmonikus táj; de ebben mindig benne van valami brutális, akár a faluba, akár a határba megyek, így aztán a képekbe is bekerül, és a kérdés - mi történik itt?" Ez nem vall nosztalgiára és ugyanígy iróniára sem, sokkalta inkább távolságtartó szarkazmusra, a felmutatni szándékozó higgadt és csöndes és ezzel együtt pokoli humorára, amely már kezdetektől fogva címadásaiban is állandóan jelen van.

Erről a nehezen meghatározható látásmódról, borúról és derűről, iróniáról és metszően pontos ábrázolásról beszélnek a megszólítottak is. A szigetes és egyben műgyűjtő Gerendai Károly szerint Bukta Imre művészete valamiképpen kilép a vidékiségéből, és az urbánus közeggel ütközve igencsak hatásos. A Godot Galéria vezetője azt mondja, minden megvan a képeiben, installációiban és performanszaiban, amiért szeretni lehet általában véve a művészetet, és így tovább. A Mezőszemerére költözött Wahorn szerint a világ egyik legfontosabb alkotója. Valamint hallhatjuk Gulyás Gábort, a Műcsarnok igazgatóját, aki a mester utóbbi időszakában bekövetkezett stílus- és szemléletmódbeli változást magyarázza és szemlélteti két festményt közelebbről megvizsgálva.

Giró-Szász Krisztinát nem sokat halljuk kérdezni; ez a magazinműsornak nem igazán árt, mivel egy kérdéséből sem tud kikeveredni. Abból sem, hogy miért, hogyan költőiek a mester munkái, és abból sem, hogy akkor végül is mi minek volna a tükre - az egyik Magyarország a másiknak, vagy Bukta Imre kiállítása tán ennek is meg annak is? Nehéz egy ilyen túlterhelt esztétikai kategóriával ellenni; nagy valószínűséggel nem tükörről van szó, hanem "csak" arról, hogy a művész történetesen honnét nézi és hogyan, ami történik. Aki, mint Esterházy Tar Sándorról mondta, azok helyett beszél, akik nem tudnak, ő azokat mutatja meg, akik nem látszanak.

Ennek a tekintetnek közönye megtévesztő, mert valójában a testvériesség az alapja, és így nem kell sem részvétteljesnek, sem szolidárisnak lennie, ahogy ez egy ideje divattá lett, mármint szóhasználatban. Ahogy erre minduntalan visszatér, helyzeteket ábrázol, "ír" vagy fest le. Mindenféle állásfoglalás nélkül: rendszerkritikai vagy politikai nézőpontjai nincsenek, egyszerűen állít. Módfelett izgalmasnak tetsző kijelentések, de azt gyanítjuk, a művész egyszerűen nem akarja, hogy elsődlegesen ilyenfajta megközelítései legyenek képeinek, mert nem pusztán szociológiai látleletek. Ez előzékeny óvatoskodásra vall, és arra, hogy vigyék el a munkái a balhét. Afféle "szabad földként" adja el a művészeti terepét, ahogy mondja, mindenki azt kezd vele, amihez kedve van.

M1, november 19.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.