Film

Szárnyas fejvadász 2049

  • - kg -
  • 2017. november 12.

Film

Illetlenség lenne azt firtatni, jó film-e a Szárnyas fejvadász, még száz év és biztosan kiderül, Ridley Scott unokáinak széfjéből addigra előkerül a végsőnél is rendezőibb változat. Addig maradnak az emlékek (első megtekintés: 1988, Május 1. mozi, utolsó: 2017, Regal Union Square Stadium), ezek viszont elég jók, ámbár lehet, hogy csak beépítettek, mint szegény Rachelnek, a csodaszép replikánsnak. Az úgy volt, hogy… De mindenki tudja, hogy volt, a régi ellenségek (Scott és Harrison Ford) újra barátok, az új Szárnyasnak Scott a producere, Ford pedig az egyik reklámarca. A másik Ryan Gosling, a replikánsokat vadászó replikáns, fajtája megvetett képviselője, aki olyan magányos, hogy Edward Hopper róla mintázta az Éjjeli robotbaglyok című festményét. De nemcsak a magány bántja az atletikus androidot, hanem önnön létezésének kérdései is, s mivel az ilyen kérdések megválaszolásához idő kell, az új Szárnyas fejvadász pedig eminensen törekszik a válaszokra (az előd ennyire nem ragaszkodott a megfejtéshez), a szereplők elég lassan cammognak a tájban. A táj a maga kötelező lepusztultságában nagyon szép, van hamuszürke és radioaktív-narancssárga, amit Denis Villeneuve rendező és Roger Deakins operatőr összehozott, az indokolttá teszi az elalélást. A többi egyelőre feledhetőnek tűnik, minden nagyon tüchtig, minden nagyon a helyén van, mintha a nagy gondolatokkal zsonglőrködő művészetbe már bele se férne egy kis jóféle giccs és olcsó ponyva, de ígérjük, 2042-ben, a film 25. évfordulóján, újranézzük, és ha kell, revideáljuk álláspontunkat.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.