tévésmaci

A vörös gém nyomában

  • tévésmaci
  • 2013. július 27.

Film

Amikor Sztupa és Troché egyszerre döntötték meg a Kessler nővéreket és a Tanácsköztársaságot, májropogós volt ebédre, párolt rizzsel, bár akadtak olyan elvetemültek, akik szalmakrumplival kérték, mondjuk annál tényleg nincsen lejjebb, már kulináris értelemben.

A májropogós nagyjából a panírozott rossz levegőnek felelt meg, viszont Liesinger sört csapoltak mellé - csak azon az egy helyen a városban, s az egész szocializmust építő hazában -, úgyhogy mégis megérte, már csak a neve miatt is, mert az olyan osztrák volt. S ha belegondolunk, hogy egy utcával arrébb például dortmundi sört (DAB-ot, ugye) csapoltak, belátjuk, nem is volt olyan rossz a hetvenes évek. Sztupa és Troché kiléptek a Liesingerből, s a Kálvin tér felé vették az irányt, de alig vágtak át az Egyetem téren, amikor Troché arra lett figyelmes, hogy követik őket. Megállt egy pillanatra, úgy csinált, mint aki rá akar gyújtani (épp ekkoriban tért át a Golden Smartról a Milde Sortéra, ja tökfej, mert Simon doktor javasolta neki), s hátranézett, az úgy száz méterrel mögöttük látszólag gondtalanul sétáló Sztupára és Trochéra, mintha a János Pince nevű bájzliból léptek volna ki, át is futott Troché agyán, hogy János vitéz lieblingspeisét ehettek nyilván, ott csak azt érdemes. Csináljunk úgy, mintha nem vennénk észre, s csaljuk lépre őket, súgta oda Sztupának, aki alig észrevehetően bólintott. Legközelebb az Alföldi előtt sandítottak vissza, s konstatálták, hogy Sztupa és Troché tartják a távolságot. Ha így, hát így - folytatták az útjukat. Csakhogy eközben Sztupa és Troché kifordultak a Károlykert felől, s a körülbelül az Egyetem térnél tartó Sztupa és Troché nyomába szegődtek, mintegy észrevétlenül. Határozzuk meg tehát a pontos koordinátákat! A májropogóst pusztító Sztupa és Troché az Alfölditől hesszelnek vissza, hogy Sztupa és Troché követik őket, arról mit sem tudván, hogy őket meg kábé a PIM magasságából követi Sztupa és Troché. Ha jobban feltorlódnak, isten ments, összefutnak, időspirál alakul ki, amit jobb nem megvárni, úgyhogy most eltirhulunk tévézni.

Pénteken (28-án) R. L. Stevenson egyik méltán kevésbé ismert művének adaptációja este nyolckor a Cinemaxon, kiváló brit Shakespeare-színészek és Michael York elővezetésében (A Ballantrae-i örökös). Volt délelőtt a Film+-on Meghívás egy gyilkos vacsorára, abban meg Maggie Smith játszik sok sztár (Peter Falk, David Niven meg még ilyenebbek) mellett, de a mű maga sajna tré.

Szombaton egy éjszakai Cronenberg a gyengébbek közül az m1-en (Eastern Promise - Gyilkos ígéretek), oszt annyi.

Vasárnap egy kései Hitchcock, a Téboly 1972-ből éjfélkor a tv2-n, viszont fél órával előbb indul az Éjféli expressz a Cinemaxról. Én nyolctól a Rushmore sziklákon zúztam Cary Grant elől iszkolván Észak-Északnyugat irányba az MGM-en, amiből az következik, hogy Hitchcock elvtársnak alighanem születésnapja lehet, vagy belépett a Fideszbe.

Hétfőn nem fogják elhinni, este nyolc előtt a Duna Tv megint előszedi a tévétörténet legkudarcosabb sorozatát, a Rózsa Sándort, tényleg, az orcám leszakad. Ugyanekkor a Duna Worldön Dankó Pista, 41-ből. Éljen a színvonal!

Kedden a Napfivér, holdnővért csak azért teszem ki a Cinemaxról, hogy leírhassam: Fratello sole, sorella luna, szép, nem? Hát még a muzsika. Éljen a giccs!

Szerdán borogatom magam az elmúlt két nap terhe alatt.

Csütörtökön viszont este kilenctől tolja a Film Mánia Az oroszlán télen 2003-as kiadását, ami azért érdekes, mert máig nem jövök rá, hogy mi indította Andrej Koncsalovszkijt arra, hogy újra kifaragja a '68-as nekifutást. Mondjuk, bírom, hogy Peter O'Toole szerepét a kiváló Patrick Stewart vette át, de azért ennyi mégis kevéskének tűnik az üdvösséghez. Nagyon kell szeretni tehát a királyos filmeket, amikben talpig vasban trappolnak a szerencsétlen főrendek a vár véghetetlen kőfolyosóin - részemről fenn is áll az érzés. A világ legjobb könyvének versenyképes adaptációja vacsorára az MGM-en, kitalálták: Tom Jones. Akkor tévézzen nektek a Tom Jones vagy a Karel Gott!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.