"Tapodtat sem!" – Bill Nighy színész

Film

A brit színpadok egyik legelismertebb színésze volt, mígnem az Igazából szerelem kivénhedt rocksztárfigurája keresett filmszínésszé tette. Újabban az Időről időre című filmben látható - a jeles jellemszínész Londonban fogadott minket.

Magyar Narancs: Abban a percben befutott, hogy az Igazából szerelemben kimondta a híres mondatot: "Gyerekek, ne vegyetek drogot... Legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen!"

Bill Nighy: Kétségtelen, a pályafutásom két szakaszra oszlik. A mondat előttire és utánira. Gyakran kiabálták utánam az utcán, még manapság is megesik néha. Ha meghalok, a nekrológom is ezzel fog kezdődni. Szép halál lesz, mondhatom. A legszebb az volt, amikor néhány éve megpróbáltam belépni az Egyesült Államokba. Hajnali négy volt, és én ott dekkolok, egyetlen élő lélekként a bevándorlási hivatal előtt, ahol a legkisebb gyanú miatt is visszafordíthatják az embert. Előttem három fülke, az egyikben egy marcona, bajuszos egyenruhás alak. Édes istenem, csak ne ő! - fohászkodtam. Persze hogy őt kaptam. Amikor odaléptem hozzá s felnézett rám, megvillant a szemében a felismerés, s mély, reszelős hangon rákezdte: "Gyerekek, ne vegyetek..." Amikor a drog részhez ért, éreztem, hogy leizzadok.

false

MN: Azért az ominózus mondat előtt is volt élete...

BN: Volt, de nem ilyen jó. Azóta nem kell meghallgatásra járnom, s ennél nagyobb ajándék színészt nem érhet. A legkínosabb meghallgatásom az volt, amelyiken egy kardpárbajt kellett előadnom lóháton. Egy nappaliban, kard és ló nélkül.

MN: Nehéz megülni egy képzeletbeli lovat?

BN: Egy igazit se egyszerű, főleg nekem. Egyetlenegyszer kellett nyeregbe ülnöm, az Underworld filmek egyikében. Az volt a kikötésem, hogy a ló nem mozdulhat - tapodtat sem!

MN: Színpadon azért elég jól elboldogult.

BN: Dolgoztam szinte mindenkivel, a nagyokkal is, mint Harold Pinter, Tom Stoppard vagy David Hare. Utóbbival talán a legtöbbször. Szánalmas lenne régi sztorikkal traktálni az unokákat, de ha nagyon megöregszem, és rám jön a mesélhetnék, biztos, hogy a színházi életem sztorijait fogom ismételgetni. Azon szerencsések közé tartozom, akik nemcsak dolgoztak Pinterrel, de ismerték is őt.

MN: Pinter jó barátja, Salman Rushdie írta meg, hogy Pinter szerette több-kevesebb éllel megfricskázni a barátait. Így született a megpinterezni kifejezés. Önt is elérte ez a megtiszteltetés?

BN: Én is meg lettem pinterezve, igen, de hogy ez miben is állt, az maradjon köztem és Harold között. Volt valami félelmetes benne, hatalmas ember volt, a szó minden értelmében. De biztosíthatom, nem ért kellemetlenül a pinterezés. Harold humora lehengerlő volt.

MN: Az Időről időre nagy tanulsága, hogy ha jól olvassa az ember, Dickens is lehet humoros.

BN: Nevetni fog, de Dickensnek valóban volt humora, és ezt nem a személyes ismeretség mondatja velem, hiszen ilyesmire nem kerülhetett sor, hanem a regényei. Nem volt könyvtárszobánk, meglehetősen kevés könyve volt a szüleimnek, de a Dickens-összes megvolt. Igaz, nem a hagyományos úton-módon került hozzánk; apám a Daily Express nevű lap játékán nyerte, a harmadik díj volt. Ez meg egy enciklopédia jelentette az otthoni könyvtárat. Apámnak szokása volt, hogy Dickenst olvasott fel nekem, a vicces részeket.

MN: Sütött már el Dickens-poént?

BN: Attól tartok, még nem.

MN: Jelentős könyvmolyt játszik a filmben. Civilként is ragaszkodik a könyvekhez?

BN: Attól tartok, igen. A klasszikusok közül a legnagyobb kedvencem Ford Madox Ford regénye, a Parade's End. Nemrég épp Tom Stoppard készített belőle tévésorozatot (kritikánk róla itt olvasható). Hadd idézzem őt: "zseniális mű". Ford Madox Ford mellett rajongok Martin Amisért is. A legújabb könyve, a Lionel Asbo nagyszerű olvasmány. Törvényszerű, hogy a kritikusok sárba taposták.

MN: Az Időről időre egy időutazásos love story, úgyhogy jöjjön az elmaradhatatlan időutazásos kérdés: hova, mikor, miért?

BN: Well-well, bohó ifjúságomban olyasmiket tettem a frizurámmal, amit mindenképpen megváltoztatnék. Szóval a korabeli fodrászomhoz... És nadrágfronton is történtek visszaélések, amiket szintúgy megbántam. Ha csak egy kicsit is menőbb lehettem volna - mit nem adnék érte!

MN: A szemüvegeit viszont nem érheti panasz. Honnan szerzi be őket?

BN: Ha megmondom, legközelebb talán engedményt kapok tőlük. Tehát: Cutler and Gross. De ha nem a ruházkodási fejlődéstörténetemre kíváncsi, akkor mondok egy konkrétumot is; Harlem, Apollo Theatre, 1962, legelső sor. James Brown and the Famous Flames koncertje. Boldogan halnék meg, ha ott lehetnék.

MN: Mostanában folyik a hetedik Star Wars-epizód szereposztása. Ha hívnák, menne?

BN: Miért is ne! Szégyen, hogy egyetlen Star Wars-részt sem láttam. Az én filmem, ha kedvenceket kell mondani, Paul Thomas Andersontól a Kótyagos szerelem. A tökéletes film iskolapéldája.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.