"Tapodtat sem!" – Bill Nighy színész

Film

A brit színpadok egyik legelismertebb színésze volt, mígnem az Igazából szerelem kivénhedt rocksztárfigurája keresett filmszínésszé tette. Újabban az Időről időre című filmben látható - a jeles jellemszínész Londonban fogadott minket.

Magyar Narancs: Abban a percben befutott, hogy az Igazából szerelemben kimondta a híres mondatot: "Gyerekek, ne vegyetek drogot... Legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen!"

Bill Nighy: Kétségtelen, a pályafutásom két szakaszra oszlik. A mondat előttire és utánira. Gyakran kiabálták utánam az utcán, még manapság is megesik néha. Ha meghalok, a nekrológom is ezzel fog kezdődni. Szép halál lesz, mondhatom. A legszebb az volt, amikor néhány éve megpróbáltam belépni az Egyesült Államokba. Hajnali négy volt, és én ott dekkolok, egyetlen élő lélekként a bevándorlási hivatal előtt, ahol a legkisebb gyanú miatt is visszafordíthatják az embert. Előttem három fülke, az egyikben egy marcona, bajuszos egyenruhás alak. Édes istenem, csak ne ő! - fohászkodtam. Persze hogy őt kaptam. Amikor odaléptem hozzá s felnézett rám, megvillant a szemében a felismerés, s mély, reszelős hangon rákezdte: "Gyerekek, ne vegyetek..." Amikor a drog részhez ért, éreztem, hogy leizzadok.

false

MN: Azért az ominózus mondat előtt is volt élete...

BN: Volt, de nem ilyen jó. Azóta nem kell meghallgatásra járnom, s ennél nagyobb ajándék színészt nem érhet. A legkínosabb meghallgatásom az volt, amelyiken egy kardpárbajt kellett előadnom lóháton. Egy nappaliban, kard és ló nélkül.

MN: Nehéz megülni egy képzeletbeli lovat?

BN: Egy igazit se egyszerű, főleg nekem. Egyetlenegyszer kellett nyeregbe ülnöm, az Underworld filmek egyikében. Az volt a kikötésem, hogy a ló nem mozdulhat - tapodtat sem!

MN: Színpadon azért elég jól elboldogult.

BN: Dolgoztam szinte mindenkivel, a nagyokkal is, mint Harold Pinter, Tom Stoppard vagy David Hare. Utóbbival talán a legtöbbször. Szánalmas lenne régi sztorikkal traktálni az unokákat, de ha nagyon megöregszem, és rám jön a mesélhetnék, biztos, hogy a színházi életem sztorijait fogom ismételgetni. Azon szerencsések közé tartozom, akik nemcsak dolgoztak Pinterrel, de ismerték is őt.

MN: Pinter jó barátja, Salman Rushdie írta meg, hogy Pinter szerette több-kevesebb éllel megfricskázni a barátait. Így született a megpinterezni kifejezés. Önt is elérte ez a megtiszteltetés?

BN: Én is meg lettem pinterezve, igen, de hogy ez miben is állt, az maradjon köztem és Harold között. Volt valami félelmetes benne, hatalmas ember volt, a szó minden értelmében. De biztosíthatom, nem ért kellemetlenül a pinterezés. Harold humora lehengerlő volt.

MN: Az Időről időre nagy tanulsága, hogy ha jól olvassa az ember, Dickens is lehet humoros.

BN: Nevetni fog, de Dickensnek valóban volt humora, és ezt nem a személyes ismeretség mondatja velem, hiszen ilyesmire nem kerülhetett sor, hanem a regényei. Nem volt könyvtárszobánk, meglehetősen kevés könyve volt a szüleimnek, de a Dickens-összes megvolt. Igaz, nem a hagyományos úton-módon került hozzánk; apám a Daily Express nevű lap játékán nyerte, a harmadik díj volt. Ez meg egy enciklopédia jelentette az otthoni könyvtárat. Apámnak szokása volt, hogy Dickenst olvasott fel nekem, a vicces részeket.

MN: Sütött már el Dickens-poént?

BN: Attól tartok, még nem.

MN: Jelentős könyvmolyt játszik a filmben. Civilként is ragaszkodik a könyvekhez?

BN: Attól tartok, igen. A klasszikusok közül a legnagyobb kedvencem Ford Madox Ford regénye, a Parade's End. Nemrég épp Tom Stoppard készített belőle tévésorozatot (kritikánk róla itt olvasható). Hadd idézzem őt: "zseniális mű". Ford Madox Ford mellett rajongok Martin Amisért is. A legújabb könyve, a Lionel Asbo nagyszerű olvasmány. Törvényszerű, hogy a kritikusok sárba taposták.

MN: Az Időről időre egy időutazásos love story, úgyhogy jöjjön az elmaradhatatlan időutazásos kérdés: hova, mikor, miért?

BN: Well-well, bohó ifjúságomban olyasmiket tettem a frizurámmal, amit mindenképpen megváltoztatnék. Szóval a korabeli fodrászomhoz... És nadrágfronton is történtek visszaélések, amiket szintúgy megbántam. Ha csak egy kicsit is menőbb lehettem volna - mit nem adnék érte!

MN: A szemüvegeit viszont nem érheti panasz. Honnan szerzi be őket?

BN: Ha megmondom, legközelebb talán engedményt kapok tőlük. Tehát: Cutler and Gross. De ha nem a ruházkodási fejlődéstörténetemre kíváncsi, akkor mondok egy konkrétumot is; Harlem, Apollo Theatre, 1962, legelső sor. James Brown and the Famous Flames koncertje. Boldogan halnék meg, ha ott lehetnék.

MN: Mostanában folyik a hetedik Star Wars-epizód szereposztása. Ha hívnák, menne?

BN: Miért is ne! Szégyen, hogy egyetlen Star Wars-részt sem láttam. Az én filmem, ha kedvenceket kell mondani, Paul Thomas Andersontól a Kótyagos szerelem. A tökéletes film iskolapéldája.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.