Magyar Narancs: Abban a percben befutott, hogy az Igazából szerelemben kimondta a híres mondatot: "Gyerekek, ne vegyetek drogot... Legyetek rocksztárok, és megkapjátok ingyen!"
Bill Nighy: Kétségtelen, a pályafutásom két szakaszra oszlik. A mondat előttire és utánira. Gyakran kiabálták utánam az utcán, még manapság is megesik néha. Ha meghalok, a nekrológom is ezzel fog kezdődni. Szép halál lesz, mondhatom. A legszebb az volt, amikor néhány éve megpróbáltam belépni az Egyesült Államokba. Hajnali négy volt, és én ott dekkolok, egyetlen élő lélekként a bevándorlási hivatal előtt, ahol a legkisebb gyanú miatt is visszafordíthatják az embert. Előttem három fülke, az egyikben egy marcona, bajuszos egyenruhás alak. Édes istenem, csak ne ő! - fohászkodtam. Persze hogy őt kaptam. Amikor odaléptem hozzá s felnézett rám, megvillant a szemében a felismerés, s mély, reszelős hangon rákezdte: "Gyerekek, ne vegyetek..." Amikor a drog részhez ért, éreztem, hogy leizzadok.
| ||
MN: Azért az ominózus mondat előtt is volt élete...
BN: Volt, de nem ilyen jó. Azóta nem kell meghallgatásra járnom, s ennél nagyobb ajándék színészt nem érhet. A legkínosabb meghallgatásom az volt, amelyiken egy kardpárbajt kellett előadnom lóháton. Egy nappaliban, kard és ló nélkül.
MN: Nehéz megülni egy képzeletbeli lovat?
BN: Egy igazit se egyszerű, főleg nekem. Egyetlenegyszer kellett nyeregbe ülnöm, az Underworld filmek egyikében. Az volt a kikötésem, hogy a ló nem mozdulhat - tapodtat sem!
MN: Színpadon azért elég jól elboldogult.
BN: Dolgoztam szinte mindenkivel, a nagyokkal is, mint Harold Pinter, Tom Stoppard vagy David Hare. Utóbbival talán a legtöbbször. Szánalmas lenne régi sztorikkal traktálni az unokákat, de ha nagyon megöregszem, és rám jön a mesélhetnék, biztos, hogy a színházi életem sztorijait fogom ismételgetni. Azon szerencsések közé tartozom, akik nemcsak dolgoztak Pinterrel, de ismerték is őt.
MN: Pinter jó barátja, Salman Rushdie írta meg, hogy Pinter szerette több-kevesebb éllel megfricskázni a barátait. Így született a megpinterezni kifejezés. Önt is elérte ez a megtiszteltetés?
BN: Én is meg lettem pinterezve, igen, de hogy ez miben is állt, az maradjon köztem és Harold között. Volt valami félelmetes benne, hatalmas ember volt, a szó minden értelmében. De biztosíthatom, nem ért kellemetlenül a pinterezés. Harold humora lehengerlő volt.
MN: Az Időről időre nagy tanulsága, hogy ha jól olvassa az ember, Dickens is lehet humoros.
BN: Nevetni fog, de Dickensnek valóban volt humora, és ezt nem a személyes ismeretség mondatja velem, hiszen ilyesmire nem kerülhetett sor, hanem a regényei. Nem volt könyvtárszobánk, meglehetősen kevés könyve volt a szüleimnek, de a Dickens-összes megvolt. Igaz, nem a hagyományos úton-módon került hozzánk; apám a Daily Express nevű lap játékán nyerte, a harmadik díj volt. Ez meg egy enciklopédia jelentette az otthoni könyvtárat. Apámnak szokása volt, hogy Dickenst olvasott fel nekem, a vicces részeket.
MN: Sütött már el Dickens-poént?
BN: Attól tartok, még nem.
MN: Jelentős könyvmolyt játszik a filmben. Civilként is ragaszkodik a könyvekhez?
BN: Attól tartok, igen. A klasszikusok közül a legnagyobb kedvencem Ford Madox Ford regénye, a Parade's End. Nemrég épp Tom Stoppard készített belőle tévésorozatot (kritikánk róla itt olvasható). Hadd idézzem őt: "zseniális mű". Ford Madox Ford mellett rajongok Martin Amisért is. A legújabb könyve, a Lionel Asbo nagyszerű olvasmány. Törvényszerű, hogy a kritikusok sárba taposták.
MN: Az Időről időre egy időutazásos love story, úgyhogy jöjjön az elmaradhatatlan időutazásos kérdés: hova, mikor, miért?
BN: Well-well, bohó ifjúságomban olyasmiket tettem a frizurámmal, amit mindenképpen megváltoztatnék. Szóval a korabeli fodrászomhoz... És nadrágfronton is történtek visszaélések, amiket szintúgy megbántam. Ha csak egy kicsit is menőbb lehettem volna - mit nem adnék érte!
MN: A szemüvegeit viszont nem érheti panasz. Honnan szerzi be őket?
BN: Ha megmondom, legközelebb talán engedményt kapok tőlük. Tehát: Cutler and Gross. De ha nem a ruházkodási fejlődéstörténetemre kíváncsi, akkor mondok egy konkrétumot is; Harlem, Apollo Theatre, 1962, legelső sor. James Brown and the Famous Flames koncertje. Boldogan halnék meg, ha ott lehetnék.
MN: Mostanában folyik a hetedik Star Wars-epizód szereposztása. Ha hívnák, menne?
BN: Miért is ne! Szégyen, hogy egyetlen Star Wars-részt sem láttam. Az én filmem, ha kedvenceket kell mondani, Paul Thomas Andersontól a Kótyagos szerelem. A tökéletes film iskolapéldája.
