Film

Utóhatás

  • - kg -
  • 2017. július 8.

Film

Hogy a feje tetejére állt a világ, nem újdonság, de hogy ott tartunk már, hogy Arnold Schwarzenegger megtörve néz a börtönrácsok mögül, miközben egy cellatárs a Bűn és bűnhődésből szaval, hát azt nem láttuk jönni. Hogy Schwarzenegger vonzódik a klasszikusokhoz, azt persze Az utolsó akcióhős óta tudjuk, a hamleti sorok schwarzeneggeri olvasata (lenni vagy nem lenni – nem lenni!) örök érvényű gyöngyszem, ám Schwarzi és Dosztojevszkij találkozása a rács mögött nem vicc, hanem véresen komoly. A költővel szólva, gondolta a fene, hogy egyszer majd pont Arnold tör a színjátszás csúcsaira, s lám, ezt is megéltük: családját vesztett kisemberként úgy áll bele a gyászba, mintha ez a lehető legtermészetesebb dolog volna a Kommandó, a Vörös zsaru és az Ovizsaru sztárjától. Közel harmincévnyi, kőkemény akcióhősi munkát persze nem lehet egyik pillanatról a másikra levetkőzni, így amikor Arnoldból előtör a színész, abban van azért valami zavarba ejtő. Főleg, hogy nem is csinálja rosszul, de hát sosem vett semmit félvállról. Az akcióművészből jó B kategóriás szenvedőművész lett: talpig becsületes mesterembere egy repülőgép-szerencsétlenségben veszíti el szeretteit, és a trauma jól kivehető az ismerős arcon, melyen korábban nyoma sem volt semmi ilyesminek. Ez az igazi csavar, és nem Dosztojevszkij. Szép ez nagyon, de talán elég is: most, hogy az érzelmek kifejezése megvolt, ideje visszatérni a vállról indítható igazságosztáshoz, mert színészből Dunát lehet rekeszteni, de Arnoldból csak egy van. Ne veszítsük már el őt is!

A Pannónia Entertainment filmje

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.