Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.
A cselekmény kiindulópontja akár egy gonosz mostohát középpontba állító mese kezdete is lehetne.
Blackpink, Big Bang és persze a BTS – csak három példa a K-popra, azaz a koreai popzenére, amely már réges-rég átkelt Ázsián, hogy az egész világot letarolja.
Az alsóbb kutyák keserveinek vidám tárgyalására kétségkívül a burleszk a legalkalmasabb filmműfaj.
Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.
Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.
Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.
Nicolas Cage immár negyedszázada tapossa pályájának azt a peridusát, amelyet Korda György az első Sziget-fellépése óta.
