Aztán sötétedő felhők tűnnek fel az égen, a bűn köhint pár aprót, hamarosan pedig se köpni, se nyelni nem tud… a végére kifekszik. Az okosok menet közben leugranak a robogó vonatról (mennyire kell már ehhez okosnak lenni?).
Valami hasonló történik a francia–olasz határ Alpesekre eső egyik szegletében is. A kicsiny stílű cigarettacsempész teszi, amit tennie kell, de nem jut ötről a hatra, mígnem egy közúti kalamitás fel nem kínálja neki az embercsempészés némileg jövedelmezőbb lehetőségét. A módszer ugyanaz, tehát menni fog minden, mint a karikacsapás. Ám egy néző sincs, akit ilyesmivel át lehet verni.
Hogy nehezebb legyen a szívünk, természetesen nettó megélhetési bűnözésről van szó, a gaz kempingtulaj már a film elején lekapcsolja a villanyról virágján épp átbukó hősnőnk hólepte lakókocsiját. Szegény asszony elmaradt a lakbérrel, de mi vele vagyunk, neki szurkolunk, leginkább azért, mert a film nem hagy más választást. A külvilág érzéketlen, a hó esik, az út csúszik, a határellenőrzés csak alkalmanként hagy ki (a film napjainkban játszódik). Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Nos, van rá művészi praxis: kétszer kell befejezni a filmet. Először úgy, ahogy a történet a diktálná, akkor egy pillanatra el is kell sötétíteni a képet. Mintha tényleg vége lenne. Aztán jöhet a vörös farok. Az az igazi mutatványos, aki e farkat tudja úgy csóválni, hogy inkább egy rossz kezdetnek tűnjön, mint egy jó végnek. A Hideg fejjel egész szépen teljesít e téren.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
