Nos, el sem hagytuk Budát, mégis a fekete-sárga-piros trikolórral sikerült kiszíneznünk amúgy sem sivár életünket. Nem is kellett annyira erőlködnünk. Mivel a Bem rakpart környékén igen sok, kifejezetten belga sörre specializálódott hely van, kiválasztottuk a legevidensebbet, a Belga sörözőt. A közelgő, majd befutó szélvihar miatt - az elmúlt hetekhez hasonlóan - ismét mellőznünk kellett a kert lest, pedig a rakparti járdára helyezett lehetőség még úgy is káprázatos, hogy gyakran belerondít a panorámába autó, villamos, csuklós busz.
De a pincehelyiségre sem lehet rossz szavunk. Az utcai lámpás dekorációnak, a polcokon elhelyezett számtalan sörösflaskának kifejezetten kellemes hangulata van, a személyzet magabiztos, de nyoma sincs önhittségnek. Sörökből a választék Gombóc Artúr csokoládés monológját juttatja eszünkbe: van spontán erjedésű, alsó és felső erjesztésű, szezonjellegű, apátsági, trappista, flamand búza, erős arany, erős barna, fűszerezett... És ezek csak a kategóriák. A Satan Red (850 Ft/0,33 l) mellett tesszük le voksunkat. Nyolcszázalékos, barna, fűszeres, sűrű flamand cucc, de nevével ellentétben egyáltalán nem tűnik ördöginek. Bár ki tudja, mi lenne a második, harmadik üveg után?
Különben is, enni jöttünk. A választék bőséges, ráadásul két négyfogásos menüsor is befigyel, a "Flamand" (3900 Ft) és a "Vallon" (4500 Ft) izgalmasabbnál izgalmasabb tételekkel. Az előbbi belga (kóser?) hagymalevessel indít, aminek inkább édeskés, már-már a párolt lila káposztára emlékeztető íze van. Soha rosszabb rajtot. A folytatásban lazacos-rákos házi raviolit kapunk fokhagymás-tejszínes szószban. A tészta akkora, mint egy fánk, a körítés tökéletes, a tengeri töltelékkel is elégedettek lehetünk, ahogy a baconbe tekert csirkemellel is, bár az biztos, hogy a hozzáadott dijoni mustár nélkül teljesen jelentéktelen volna. A desszert citromfagylalt habcsók ágyon, friss gyümölcsökkel. Az utóbbi kettő rendben van, a fagylalt túl vizes.
A vallon ellentámadás sörös/gyümölcsös kacsamájpástétommal indul, ami izgalmasabb a hagymalevesnél, ám túlságosan erős felütés. Itt másodjára érkezik a "könnyítés" karfiolkrémleves képében, amit kaviáros-snidlinges kenyérchipsszel bolondítottak meg, de milyen jól tették! Ellenben az almás-diós céklasalátával körített sügérfiléből mintha hiányozna valami. Olyasmi, mint a dijoni mustár a flamand csirkénél, bár a desszert - belga trikolór pohárkrém (csokoládémousse, erdei gyümölcs, narancshab) - nemcsak édesebb, ízletesebb is az előzőnél. Ha rajtunk múlna és a két menüből raknánk össze egyet, 3-1-es flamand győzelemmel zárulna belga kalandunk, csak az édességgel tudna szépíteni a vallon együttes.
