50 milliárdos állami hitelt adunk Iránnak
Széles a vigyor

50 milliárdos állami hitelt adunk Iránnak

  • narancs.hu
  • 2017. december 12.

Gazdaság

Ez lenne az év bombaüzlete.

A múlt héten Széles Gábor Iránban járt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, és bejelentette, hogy elad ezer, hazai gyártású Ikarus buszt Iránnak, ahol még gyárat is épít.

Ebből azonban mindössze annyi igaz, hogy a magyar állami Eximbank 162 millió eurós (50,1 milliárd forintos) hitelt ad az Iráni félnek, amiből ott buszgyárat építenek, írja a 444 az iráni beszámolók alapján. A lap azt is hozzáteszi, hogy a hitelre vonatkozó információt sem az MTI, sem Széles saját lapja, a Magyar Hírlap nem említette.

A buszgyártás Iránban legkorábban két év múlva indulhatna meg, tehát egy teljesen zöldmezős beruházásról lehet szó. A lap azt is hozzáteszi, hogy az utolsó magyar Ikarus 2003-ban készült el, és most sem teljes buszok gyártása jöhetne szóba: a magyar fél csak valamilyen alkatrészt, ajtót vagy széket gyárthat majd.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.