A rendőrségi dolgozók negyede nem kapta meg az 500 ezres jutalmat

  • narancs.hu
  • 2020. január 6.

Gazdaság

A nagyjából 50 ezer rendőrségi dolgozóból csak 36-37 ezren kapták meg az 500 ezres juttatást.

A rendőrök nagy örömmel fogadták a karácsonyi bejelentést, ami alapján bruttó 500 ezer forintot kaptak, de elégedettségük nem felhőtlen — mondta el a Népszavának Pongó Géza. A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára hozzátette: ezt az összeget csak a hivatásosok kapták meg, ami feszültségeket generál.

Mint elmondta, a rendőrségnél mintegy 50 ezren dolgoznak, közülük 36-37 ezren hivatásosok, a többiek hagyományos munkaviszonyban vagy rendvédelmi igazgatási szolgálati (RIASZ) viszonyban – ahogy a testületnél mondják: riaszosként – dolgoznak. A klasszikus munkaviszonyban dolgozók és riaszosok pedig kivétel nélkül elestek a juttatástól – mondta Pongó Géza.

A főtitkár az ellentmondásos helyzet azzal jellemezte: akad olyan osztály, ahol ugyanolyan munkát végez egy riaszos és egy hivatásos jogász, de csak az egyikük kapta meg a bruttó 500 ezer forintot.

A főtitkár megemlítette azt is, akármilyen fontos volt az év végi juttatás, az csak egyszeri összeg, nem helyettesíti az igazságos fizetésemelést.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.