A Wizz Air összesen 250 millió forint kompenzációt fizet utasainak
D__AS20170608103.jpg

A Wizz Air összesen 250 millió forint kompenzációt fizet utasainak

  • MTI
  • 2019. július 31.

Gazdaság

Azok kapnak valamennyit, akik 2010 óta vásároltak Wizz Flex szolgáltatást.

A díjkülönbözetet is megkapják azok, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közölte, hogy a repülőjegy-kiegészítő szolgáltatás  - melynek lényege, hogy megvásárlói külön díj nélkül, az esetleges vitel- és poggyászdíj-különbözet megfizetésével módosíthatják a repülőjegyüket - vizsgálatát fogyasztói panaszok alapozták meg.

A versenyfelügyeleti eljárás azonban olyan részletszabályokat tárt fel, amelyekről a fogyasztók feltehetően nem kapnak megfelelő tájékoztatást, ám a gyakorlatban jelentősen csökkenthetik az ingyenes járatmódosítások számát.

Az oda-vissza útra szóló repülőjegy foglalásakor az odaút megkezdése után a visszaút útvonala már nem módosítható, illetve utóbbiak ezt megelőzően is csak együtt változtathatók; valamint több utas egyidejűleg vásárolt repülőjegyének módosítása nem lehetséges a Wizz Flex szolgáltatással interneten keresztül, és valamennyi utas jegye kizárólag egyszerre változtatható.

Mindezek mellett járatmódosítás esetén a fogyasztó számára felajánlott ár megegyezik a már megfizetett viteldíjjal, még akkor is, ha ugyanarra az időpontra, ugyanarra a járatra a módosítás keretein kívül vásárolható repülőjegy olcsóbb, így a Wizz Flexen belüli átfoglalásnál a fogyasztó nem érvényesítheti a számára kedvező jegyárkülönbözetet; illetve a 2016 januárja és szeptembere közötti járatmódosítások esetén az igénybe vevőknek nem csak a viteldíjak, hanem a dinamikusan változó poggyászdíjak különbözetét is meg kellett fizetniük.

A hivatal tájékoztatása szerint a kompenzációban részesülő fogyasztók száma 120 ezer és 220 ezer közé tehető, az átlagos összeg pedig 8,3 euró lesz utasonként.

A kompenzációt a cég a fogyasztók Wizz fiókjában írja jóvá, és a fogyasztóknak 5 évig van lehetőségük arra, hogy azt felhasználják vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását. 5 év elteltével a fel nem használt kreditek értékét a Wizz Air az SOS Gyermekfalu Alapítványnak utalja át.

A WizzAir vállalta azt is, hogy díjkülönbözetet ír jóvá azon fogyasztóknak, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegyük ára, viszont ezt korábban a légitársaság nem fizette vissza nekik.

A cég ígérete szerint módosítja az érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatát, informatikai fejlesztéseket hajt végre a Wizz Flex teljes körű, egyszerű és fogyasztóbarát igénybevételéhez, valamint célzott tájékoztató kampányt folytat a légi utasok fogyasztói jogairól - írta a GVH.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.