Az új ciklusra új koncot kaptak a Fidesz oligarchái

  • Szalai Anna
  • 2018. december 13.

Gazdaság

Ez még annál is nagyobbnak ígérkezik, mint az úszóvébé, holott arra is elvertek legkevesebb 140 milliárdot. Az atlétikai világbajnokság és az ahhoz szorosan kapcsolódó déli városkapu fejlesztése ennek a többszörösét viheti el.

Az Orbán-kormány soha nem adja fel. Ha nem rendezhet olimpiát egyben, akkor megrendezi részletekben.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára már 2017 tavaszán, közvetlenül az olimpiai pályázat visszavonásáról szóló kormánydöntés után tárgyalt az atlétikai világbajnokság megrendezéséről a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel. Fürjes szerint a vébével az egész ország jól jár: 500 ezer vendégéjszakát jelent a szállásadóknak, hiszen nyolcezer hivatalos vendég érkezik, és több tízezer szurkoló, de szerinte már a versenyt megelőző időszakban is sokan látogatnak majd a leendő vb miatt Budapestre.

false

 

Fotó: KKBK

 

Az állami reményekkel jobb csínján bánni, hiszen a KSH adatai szerint 2017-ben a vizes vb hónapja volt az egyetlen, amikor kevesebb vendégéjszakát töltöttek el külföldiek Budapesten, mint egy évvel korábban. A másik ígéret, miszerint a beruházásból származó bevételek a magyar kis- és középvállalkozásoknál csapódnak le, szintén némi fenntartással kezelendő.

A vizes vb építésére, rendezésére, marketingjére, őrzésére, bármilyen kapcsolódó feladatára  gyakorlatilag csak Fidesz-közeli vállalkozások kaptak megbízást. Az eredetileg harsogott 25 milliárd még az aranylemezes csilingelésből parkolóház-dobozzá csúnyult úszóaréna felépítésére sem volt elég, amelynek hivatalos végszámlája bruttó 49 milliárdra kerekedett. A vb végösszege pedig még idén nyáron is nőtt, ma már 140 milliárd felett járhat.

A pénzcsapok már az atlétikai vébére is megnyíltak. A csarnokhoz szükséges telket 16,5 milliárdért vették meg. Az építészeti tervek 4,7 milliárdért készülnek el. A kivitelezés költségeiről egyelőre irányszámot se mondanak.

A Magyar Narancs a friss számában kiszámolta, mennyibe fog kerülni az adófizetőknek az Orbán-kormány új mániája, megnéztük, hol és milyen építkezések kezdődnek és mindezzel ki jár jól.

A részletekről a Magyar Narancs e heti számában olvashatnak. A lap már kapható a standokon vagy megrendelhető itt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.