Bepanaszolta a Spar a kormányt az árstop és a különadók miatt Brüsszelben

  • narancs.hu
  • 2024. március 11.

Gazdaság

A vállalat szerint az intézkedések felborították a kereslet és a kínálat egyensúlyát. 

A Spar azzal vádolja Magyarországot, hogy megsértette az uniós jogszabályokat, amikor beavatkozott a piacba az élelmiszerárak emelkedésének megakadályozása érdekében. Egyúttal felszólította Brüsszelt, hogy tegyen intézkedéseket a működést érintő pusztító hatások enyhítése érdekében – írja a 444.hu a Financial Times nyomán. 

A Spar szerint a kormány által 2022-ben bevezetett különadó diszkriminatív, több uniós jogszabályt is sért, köztük az áruk szabad mozgásának elvét is. A különadó mellett a Spar az árstop intézményét is sérelmezi. Az áruházlánc panasza szerint a kormányzati intézkedések 90 millió euróval növelték a Spar költségeit, ennek következtében 2023-ban csaknem 50 millió eurós veszteséggel zártak.

A lap emlékeztet, a kormány a külföldi cégeket hibáztatja a magas élelmiszerárak miatt. Ennek letörése érdekében előbb lévő árstopot vezettek be nyolc alapvető élelmiszerre. A tavaly nyári kivezetés után pedig a kötelező akciózás intézményét vezette be a kormány, mely alapján a kereskedőknek minden termékkategóriából egy terméket 10 százalékos kedvezménnyel kell árulniuk az előző 30 nap átlagárához képest.

A Spar szerint ezek az intézkedések felborították a kereslet és a kínálat egyensúlyát a mezőgazdasági és az élelmiszerpiacon, és diszkriminatív módon lehetővé teszik a kisebb, független kereskedőknek, hogy a veszteségek elkerülése érdekében nagyobb kereskedőktől akciós áron vásároljanak, számolt be a lap. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.