Csillag István: Az MNB-alapítványokat Orbánnak is jóvá kellett hagynia

  • narancs.hu
  • 2025. április 13.

Gazdaság

De nem biztos, hogy arra a célra szánták, mint amiről most az ÁSZ-vizsgálatok szólnak – mondta a Klubrádiónak az egykori közlekedési és gazdasági miniszter.

Az MNB-alapítványokkal szembeni alapos ÁSZ-vizsgálat valószínűleg annak tudható be, hogy Varga Mihály tisztán akarja átvenni a jegybankot – erről Csillag István közgazdász, a Medgyessy-kormány volt közlekedési és gazdasági minisztere beszélt a Klubrádiónak, amit a hvg.hu szemlézett. Elmondta, hogy 2013-ban a Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása tette lehetővé, hogy a bírságokból származó bevételt alapítványok támogatására használhatja fel a jegybank.

Az egykori miniszter szerint ugyanakkor az alapítványok létrehozását az akkori nemzetgazdasági miniszternek, azaz Varga Mihálynak is jóvá kellett hagynia, ahogyan minden bizonnyal Orbán Viktornak is.

Ebben az országban egy fillér nem tud átgurulni Pestről Budára anélkül, hogy a miniszterelnök azt ne hagyná jóvá”

– jegyezte meg ezzel kapcsolatban Csillag. “Tehát azt gondolnám, hogy ezt, ami ott létrejött, azt a legfelső szinten dönthették el, és nem biztos, hogy arra a célra szánták, mint amiről most több mint tíz évvel később az ÁSZ-vizsgálatok szólnak” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az MNB-alapítványok létrehozása azután történt, hogy Simicska Lajos 2015-re háttérbe szorult. “Simicska Lajos, mint egy társuralkodó, dönthetett minden gazdasági vezető kinevezéséről. Amikor ő már nincsen ott, akkor ez a szoros felügyelet is lekerül mindenről, így többek között a Nemzeti Bank gazdálkodási tevékenységéről” – mondta Csillag, aki szerint ezt követően “nem tudjuk pontosan, hogy milyen megfontolásból és kik, de együtt döntenek, hogy ezt ki kell használni kiváló munkaszerzésre.”

Az Állami Számvevőszék néhány hete tette közzé az MNB-alapítványok gazdálkodásáról szóló jelentését, amelyben a szervezet súlyos hiányosságokat és vagyonvesztést tárt fel. Az ügyben az ÁSZ feljelentést is tett, a kormány pedig annak ellenére csodálkozott rá az eltűnt százmilliárdokra, hogy az elmúlt bő tíz évben a független sajtó rendszeresen beszámolt az ügyről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk