Furán értelmezi a számokat az ÁSZ volt fideszes elnöke
Domokos-MTI.jpg

Furán értelmezi a számokat az ÁSZ volt fideszes elnöke

  • narancs.hu
  • 2019. július 11.

Gazdaság

Adóügyekben nyilatkozott meg Domokos László, bár ne tette volna.

„A jelenlegi folyamatok mellett lehetővé válhat a személyi jövedelemadó további csökkentése, ami elősegíti a gazdaság további fehéredését“, mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Hírlapnak, amit az MTI idéz. Domokos szerint mérsékelhető lenne a munkaerőpiaci járulék is, 0,75-1 százalékkal, a betéti kamat után fizetendő kamatadót pedig meg lehetne szüntetni. „Nem normális, ha a megtakarításokat adóztatjuk, míg a magas kamatozású vagy kockázatú személyi hiteleket nem“ - mondta.

Hiába kampányol már évek óta azzal, hogy Magyarországon milyen alacsony a személyi jövedelemadó - amit Domokos most még tovább csökkentene, az mfor összehasonlítása szerint Európában nálunk az egyik legmagasabb az elvonások mértéke.

Igaz ugyan, hogy a személyi jövedelemadó csak 15 százalék, de ennél jóval nagyobb az elvonás mértéke. A bruttó bérből lejön további 10 százalék nyugdíjjárulék, 7 százalék egészségbiztosítási járulék, 1,5 munkaerőpiaci járulék, 19,5 százalék szociális hozzájárulási adó és 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás.

A bruttó béreknek tehát 45 százalékát veszi el az állam, ami kiemelkedően magas a kontinensen, a régióban pedig a legmagasabb.

Ráadásul a jövedelemadó mértéke nem emelkedik a bérrel, így az elvonások az alacsonyabb keresetűeket jobban érintik. Ez azt jelenti, hogy az alacsony keresetűektől csak a belga és a német állam von el többet, mint a magyar.

Az átlagosan keresőknél pedig a magyar adóék az ötödik legmagasabb Európában. Közép-Európában nálunk a legnagyobb az elvonás mértéke.

Domokos viszont nem nyúlna az áfához. Magyarországon a világon a legmagasabb az áfakulcs, ám Domokos úgy vélte, hogy a 27 százalékos áfakulcs csökkentése nem lenne eredményes, mert az adónak nincs köze az árképzéshez, a mérséklést az emberek nem, vagy csak átmenetileg éreznék meg, a költségvetésből viszont hiányozna az összeg.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.