Hogyan tudnak hatékonyak lenni a Budapesten gombamód szaporodó ázsiai üzletek?

Az elmúlt három-négy évben ugrásszerűen megnőtt az ázsiai, vagyis a kínai és a vietnami vezetésű, tulajdonú vegyesboltok száma a városban. Mit mutat ez az ugrás? És számít valamit, ha kínai vagy vietnami?

„Ezek mindig nagyon olcsók, amikor megnyitnak” – mondta egy férfi a társának a Vörösmarty utcában, kisétálva egy a sarkon nyílt boltból. Ázsiai bolt – hogy vietnami vagy kínai, azt elsőre nem lehet tudni. Minden ilyen bolt kínálata és berendezése szinte egyforma: szűk folyosók, sűrűn telepakolt polcok, háztartási tisztítószerek, piperecuccok, írószerek, gumicukor, üdítő, némi szesz. Hogy mennyire olcsók vagy nem olcsók ezekben az üzletekben a termékek, arról megoszlanak a vélemények, de véletlenek azért nincsenek. Legyen az Aradi utca, a Nagykörút, a Fehérvári út vagy akár a Rákóczi, úgy tűnik, hogy ahol más üzlet nem él meg, az ázsiai vegyes igen.

Úgy tűnhet, a városban csupa ilyen üzlet nyílik. A kirakatrendezés kimerül abban, hogy az ablakba tolják a plafonig érő polcokat, esetleg rikító színű matricák hirdetik, hogy mi minden akciós. Érdemes persze csínján bánni a „már mindenhol kínai boltok vannak” típusú piacelemzésekkel, hiszen hajlamosak vagyunk azt észrevenni, amit észre akarunk venni. És ha alapvetően a csúnya, telepolcozott vagy telematricázott kirakatokra vagyunk kihegyezve, akkor minden üzletet meg fogunk látni. De tényleg mindent elárasztanak ezek az üzletek?

Szempontok

A szükséges információk ehhez nem állnak rendelkezésre. Az adóhatóság nem listázza a vállalkozásokat aszerint, hogy milyen nemzetiségű a tulajdonosuk – tegyük hozzá, szerencsére. Nyilván többet tud a NAV az ázsiai tulajdonú céghálózatokról, de az megint más téma, ott sem elsősorban a tulajdonosok nemzetisége a fontos.

A boltokat üzemeltető cégek kétféle tevékenységet választanak: az egyik az élelmiszer-jellegű bolti vegyes, a másik az iparcikkjellegű vegyes kiskereskedelem. Értelemszerűen utóbbiban egyáltalán nincsenek élelmiszerek, előbbiekben is csak zacskózott, dobozolt, ropi, csipsz, gumicukor, poharas por­leves és hasonlók. Az élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelem mint tevékenység rendkívül szerteágazó, csak bizonyos megkötésekkel lehet bármilyen állítást megfogalmazni erre a piacra. Ebbe a körbe tartozik az összes élelmiszer-kereskedelmi lánc, azok franchise partnerei, az öt–tíz boltot üzemeltető kisebb, de milliárdos árbevételű vállalkozások. Ebben a körben nem lehet érezhető súlya az ötven–száz négyzetméteres vegyesboltoknak, ezért meg kell próbálni leválasztani a multikat és láncokat annak érdekében, hogy meglássuk a kisebb cégeket is.

Olyan társaságokat kerestem, amelyeket 2020-ban vagy azt követően alapítottak – így ki lehetett szűrni az összes láncot és nagyobb franchise partnereket. Természetesen alapítottak már 2020 előtt is ázsiai tulajdonosok céget és működtettek üzletet, de alapvetően nem az összes üzletre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy milyen intenzitású manapság a cégalapítási és üzletnyitási tevékenység. Csak budapesti cégekre szűrtem, hiszen elsősorban ezt a piacot akartam megnézni.

 

Kelet ez nekünk

Fotó: Palágyi Barbara 

Az elmúlt nagyjából három és fél évben 405 élelmiszer-jellegű bolti vegyes kisker. céget alapítottak Budapesten. Az ötven legnagyobb árbevételű cég közül 22 ázsiai tulajdonú, ezek közül a legnagyobb árbevétele tavaly meghaladta az egymilliárd forintot.

A legnagyobb 15 közül ötnek volt csak magyar nemzetiségű tulajdonosa, a többié kínai vagy vietnami.

Hasonló eredményt kaptam akkor, amikor az iparcikkjellegű vegyes kereskedelemre szakosodott cégekre kerestem. Idetartoznak a bababoltok, a villamossági szaküzletek, a sportáruházak és hasonlók; ezeket könnyű kiszűrni a 2020-as alapítási dátummal – bár Orbán Ráhel bababoltja így is a listán maradt. 2020 januárja óta 529 ilyen főtevékenységű céget alapítottak, és az ötven legnagyobb árbevételt elérő vállalkozás közül 18 ázsiai tulajdonú és vezetésű. Ha levesszük a nyilvánvalóan nem a szektorba tartozó üzleteket – redőnyös, bádogos, kertészeti áruda, játékbolt –, akkor még koncentráltabb az ázsiai jelenlét.

A legnagyobb szereplő ezen a listán egy babaüléseket és egyéb cuccokat áruló német vállalat, ezzel nem foglalkoztam. A második legnagyobb cég, a TEDi – szintén német vállalkozás – kifejezetten olyan üzleteket működtet (és ad franchise jogokat), amilyeneket én is keresek ázsiaiban: a kacattól a versenyzongoráig mindent árul Budapesten néhány, országszerte pedig több nagy alapterületű üzletben. A TEDi 2021-ben érkezett Magyarországra, 2022-ben már 3,7 milliárd forint árbevételt ért el; a 2023-as év számai egyelőre nem ismertek.

Szervezni tudni kell

Az ilyesfajta ázsiai boltok közül a legnagyobb árbevételű a Superlife Kft.: 2022-ben 1,8 milliárd forint bevételt ért el a cég, a tavalyi eredmények nem ismertek. Ez azért is rendkívüli, mert a vállalkozást 2021-ben alapították, és egy lényegében nulla árbevételű év után azonnal milliárdos forgalmat bonyolított. És nagyjából ez történt az összes többi ázsiai tulajdonú cégnél is: nulláról 400 millió forint, tört évben 370 vagy 350 millió forint, teljes adóévük még nem volt. A 15 legnagyobb, 2020 után alapított, iparcikkjellegű vegyes kisker. cég közül kilenc ázsiai, árbevételük pedig együtt megközelítette a 4 milliárd forintot – úgy, hogy a legnagyobb szereplő 2023-as számait nem ismerjük. Hasonló profilú magyar tulajdonú cég csak néhány van, azok között is van kertészet, ami tök más tevékenység. Az idén ezek a vállalkozások elképesztő növekedést is elérhetnek, ha folytatódik a 2022–23-as trend.

A vélekedés tehát igaz: az utóbbi években sorra nőnek ki a földből az ázsiai vegyes- és iparcikküzletek. Azt is hozzá kell tenni, hogy a teljes szektort a multiláncok uralják, de a piaci tortát nagyon nehéz lenne felrajzolni. Az ázsiai boltok ugyanis egyszerre illatszerboltok, írószerboltok, táskaboltok, árulnak italokat, élelmiszereket, szóval nemigen feleltethetők meg egy-egy nagy multinak. Az illatszerpiacon a Rossmann, a DM, a Müller a nagy szereplő, de részben idesorolható a Primark vagy a Half­Price is, illetve a KiK vagy a Pepco. És akkor még szóba se jöttek az élelmiszerláncok, amelyek ugyanúgy forgalmazzák a legtöbb terméket.

Az ázsiai vegyesboltok ezekkel összevetve kicsike szereplők a piacon, tehát a kérdés nem az, hogy mekkora a piaci részesedésük és ez mekkorára fog nőni: valószínűleg elenyésző marad.

A kérdés valójában az, hogy mennyivel versenyképesebbek ezek a boltok, mint a hasonló paraméterű kisvállalkozások,

akár a harminc éve ugyanott működő Mici néni boltja.

Az empirikus tapasztalat az, hogy a kis, sarki élelmiszerbolt akkor tud fennmaradni – ha egyáltalán képes erre –, ha friss áruja is van, tojás, kenyér, zsömle, tej, felvágott. A leszaladok egy-két dologért attitűdöt tudják kiszolgálni ezek az üzletek, amikor nem éri meg autóba ülni és szupermarketes kört csinálni, inkább fizetünk valamivel többet a tejért, tejfölért. Aztán a többi már jön magától, hiszen félreteszik nekünk a zsömlét, kenyeret, nem mi kapjuk a szalámivéget, és talán még a kutya is bejöhet. Ha nem ez a termékkör, akkor ezek a kisüzletek nem versenyképesek, hiszen drágábbak, mint a szupermarketek, a választék pedig szűkebb. Ehhez képest az ázsiai boltok nem drágábbak, mint a szupermarketek, láncok – adott esetben olcsóbbak is –, és majdnem minden megvan, ami a nagyoknál is, kivéve a friss árut.

Az Opten céginformációs rendszer adataiból az látszik, hogy vegyesboltot és nem élelmiszert áruló üzletet jóval nagyobb arányban alapítanak kínai vagy vietnami vállalkozók, mint magyar nemzetiségűek, vagyis ezek szerint valamit jobban csinálnak. Amiben egyedülállóan sikeresek ezek a boltok, az a hatékonyság. Egyik évről a másikra sokszorosára nő az árbevételük, a polcok mindig tele vannak, és mindenhol ugyanaz a termékskála. Nemcsak arról van szó, hogy alapvetően mindenhol ugyanazok a samponok, tusfürdők és mosószerek kaphatók, hanem arról, hogy ami nincs, az sehol sincs – és nem azért, mert épp elfogyott. Ez arra enged következtetni, hogy a boltoknak közös lehet a beszerzésük. Vagyis az előny egy-egy magyar kisvállalkozással szemben a logisztika.

Ha az egyes boltok beszerzése közös tőre vezethető vissza, akkor óriási mennyiségű szállítmányról lehet szó – mint egy multi esetében –, és a logisztika ebből következően profi és gördülékeny. Ezzel nagyon nehéz felvenni a versenyt. Ha hozzávesszük, hogy minden négyzetcentiméteren polcok és termékek vannak, a folyosók olyan szűkek, amilyen szűkek csak lehetnek, nehéz lenne a hatékonyságot tovább növelni. Az is egyértelműnek látszik, hogy ha nyit egy ilyen boltot, azonnal a beszerzési lánc tagja lesz – különben nem lehetne néhány hónap alatt több százmillió forint árbevételt elérni. Mindennek a háttere azonban lényegében megfejthetetlen.

Jönnek, mennek

A nevek, a külföldi címek alapján meg lehet különböztetni kínai és vietnami cégeket. Bár ez jóval mélyebb elemzést igényelne, nagy vonalakban az látszik, hogy a nagyobb cégek inkább kínai, a kisebbek pedig inkább vietnami tulajdonossal rendelkeznek. Az élelmiszer-jellegű vegyes boltoknál több a vietnami, az iparcikkeket árulóknál pedig több a kínai tulajdonos. Tipikus továbbá, hogy egy-egy vietnami cégtulajdonos tudatosan terjeszkedik: több boltja van, akár étterme is, így az egyenként 50–100 millió forint árbevételből áll össze annyi eredmény, ami mellett már érdemes dolgozni. Ezzel szemben a kínai tulajdonosok inkább egy céget visznek, ritkán kettőt, de nem tipikus, hogy több lábon állnának. Az üzlethelyiségeket szinte mindenhol bérlik, nem veszik fel önálló telephelynek az üzletet.

Nem ritka, hogy egy kínai tulajdonú cég székhelye vagy a tulajdonos, ügyvezető lakóhelye olyan cím, ahová nagyon sok másik cég is be van jegyezve, vagy sokaknak az az állandó lakcíme. Ezzel nincs gond, hiszen a Jászberényi úton egy-egy nagyobb áruházban ténylegesen is nagyon sok kis cég működik, az állandó lakcím biztosítása pedig nem jelenti azt, hogy valakinek az adott címen is kell laknia. Ám ha ezeket a csomópontokat elkezdjük leszálazni, néhány lépés után egészen hosszú céges láncolatokat találhatunk – és ez már biztosan nem véletlen.

Egy-egy személyhez akár többtucatnyi cég is tartozhat, amelyek jelentős része vagy kényszertörlés vagy végrehajtás, felszámolás alatt áll. Átfutva e cégeket az derül ki, hogy a vállalkozások átlagos élettartama három-négy év. Ha már nem kell, ha már nem indokolt a megtartása, akkor a kényszertörlés intézménye révén egyszerűen és zökkenőmentesen ki lehet vezetni a rendszerből. Ha valami gond van vele – tartozás, végrehajtás –, akkor kicsit bonyolultabb az ügy. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a cégek feltétlenül valamilyen adóelkerülésben érintettek – kizárni persze nem lehet ezt sem –, inkább arra utalhat, hogy jól bejáratott rendszer szerint jönnek létre, ha szükség van rájuk, mint ahogyan annak is megvan a menete, hogy a feleslegessé vált kft.-ket miként kell bezárni, kivezetni. Az meg külön történet, ha a cégek adótartozást halmoznak fel; erre az adóhatóságnak minden bizonnyal van rálátása.