Mészáros Lőrinc érdekeltsége építheti a mátrai gázerőművet

  • narancs.hu
  • 2025. január 23.

Gazdaság

Egy egyiptomi céggel és a Paár Attila-féle West Hungária Bau-al, 6 milliárd forintért. 

6 milliárd forintos keretösszeg mellett építheti a mátrai gázerőműt Mészáros Lőrinc érdekeltsége egy egyiptomi partnerrel és a Paár Attila-féle West Hungária Bauval közösen – írja a hvg.hu. 

Az MVM még 2023 márciusában írt ki közbeszerzési tendert arra, hogy kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőművi blokkok épüljenek a Mátrai és a Tiszai Erőmű területén összesen 1600 megawatt kapacitással. A tender körül sokáig nagy volt a hallgatás, tavaly novemberben aztán a kormányközeli VG.hu már arról írt, hogy a Mátrai Erőmű területén építendő blokkokra az engedély már megvan, a kivitelezésért pedig Mészáros Lőrinc és Garancsi István, azaz két kormányközeli, az állami tendereken szépen teljesítő üzletember érdekeltsége verseng.

A tenderkiírásban az építésre előre megadott keretösszeg nem szerepelt, a szervizelésre azonban 126 millió eurót (51-52 milliárd forintot) szánna az MVM.

A tenderre több cég is beadott ajánlatot: a General Electric és a török hátterű Calik Enerji Swiss AG konzorciuma, a China National Machinery Import and Export Corporation, a szintén kínai Harbin Electric International Co. Ltd., a Siemens Energy Global Gmbh. által vezetett konzorcium (amelynek tagjai között ott van Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. és a görög Mytilineos S.A.), a spanyol Technicas Reunidas S.A., illetve az egyiptomi Elsewedy Electric for Power Systems, a Hungária Bau Kft. és a Mészáros Lőrinc által felvállalt Status Next Környezetvédelmi Magántőkealap érdekeltségébe tartozó Status KPRIA Zrt. alkotta konzorcium.

Az Egységes Közbeszerzési Rendszerben január 23-án délelőtt feltöltött dokumentum tanúsága szerint a tendert végül a Mészáros Lőrinchez tartozó Status KPRIA nyerte az Elsewedyvel és a WHB-val közösen, a kivitelezés becsült értéke nettó 14,74 millió euró (jelen árfolyamon 6 milliárd forint). A Tiszai Erőműhöz kapcsolódó tenderen egyelőre nem született döntés.

A Siemens Energy Global az értesítő szerint nem megfelelő szakmai ajánlatot adott be, ezért a pályázatát érvénytelennek minősítették. Szintén érvénytelen volt a China National Machinery Import and Export Corporation és a Calik Enerji Swiss AG ajánlata is.

A Mátrai Erőműben egyébként mindaddig nem áll le a szén és a lignit tüzelése, amíg a gázerőmű meg nem épül – ez reálisan 2028 körül történhet meg, miközben a kormány azt vállalta, hogy legkésőbb 2025 végéig beszünteti a szénalapú működést az erőműben.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.