Szinte nincs olyan vállalkozás az országban, ami független lenne  a Fidesztől
A felcsúti stadion megnyitóján

Szinte nincs olyan vállalkozás az országban, ami független lenne a Fidesztől

  • narancs.hu
  • 2019. október 16.

Gazdaság

Teljes gazdasági uralom.

Van egy vállalkozói réteg, ami kifejezetten Fidesz-közeli, és létezik egy szürkezóna, ami az együttműködőké, fehér pedig szinte már nincs is - így foglalható össze Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia kutatójának eredménye, melyet a HVG ismertet.

Azt, hogy a gazdaság pontosan mekkora hányada Fidesz-közeli, csak becsülni lehet, de pártérdekekkel együttműködő szürkezóna kiterjedtsége biztosan hatalmas, mondta a kutató.

Laki négy feltétel alapján döntötte el, ki tekinthető Fidesz-közeli vállalkozónak. Azok, akik jelen voltak vagy jelen vannak a Fidesz szellemi műhelyeiben; akik személyes kapcsolatban állnak a fő döntéshozókkal vagy olyan személyekkel, akiknek vannak ilyen kapcsolataik; akiknek a kérésére üzleti-politikai ügyleteket hajtanak végre; akiknek a gyors felemelkedése 2010 után a számukra kedvező szabályozómódosításoknak, állami beszerzéseknek is tulajdonítható. Amelyik vállalkozó legalább három szempontnak megfelel, az Fidesz-közeli, olyat viszont nem talált, akire a négyből egy sem igaz. Ha valamelyik vállalkozásra egy sem igaz, az előbb-utóbb konfliktusba kerül a hatalommal.

Laki szerint olyan időszak még nem volt, mint most, hogy a legfelső politikai vezetés és az üzleti világ között ennyire szoros lett volna az összefonódás.

Azt viszont nem tudja megtippelni, hogy mikor lehet visszatérni a valódi piacgazdasághoz.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”