Vučić 2026 nyarára számol a Budapest-Belgrád vasútvonal elkészülésével

  • narancs.hu
  • 2023. november 3.

Gazdaság

Újvidék és Szabadka között már 2024 decemberégi végeznének a szerbek, a mi részünk kicsit tovább tart.

2026 nyarára készülhet el a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő. A Világgazdaság szerint a politikus még a belgrádi központi vasúti pályaudvar átadóján beszélt erről októberben.

Mint elmondta a munkálatokat 2024 decemberéig befejezik a szerbek az Újvidék és Szabadka közötti 108 kilométer hosszúságú vonalon, ahol akár 200 kilométer per óra sebességgel is haladhatnak majd a vonatok, de hozzátette, a Vajdaság más részein is újra kell építeni majd a vasutat, többek közt a Pancsova–Nagybecskerek–Nagykikinda és Zombor vonalon.

A felújítás a magyaroknak rettentő drága lesz, ugyanis nagyon leromlott a Budapest-Kelebia vasútvonal állapota, de a kormány szerint azért éri meg, mert rengeteg kínai áru jön majd Pireuszból, és Magyarország lehet Kína logisztikai és vámközpontja, tehát jó sok bevételünk lesz. Emiatt aztán a vasútvonalat kínai hitelből is építjük.

A megtérülés azért elég sokatmondó: mivel a vámbevételek négyötöde az európai közös kasszát illeti, így a várható forgalommal számolva 130 és 2400 év közé becslik azt az időt, amikor megtérül ez a felújítás.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.