48 óra közmunkára ítélték a debreceni akkugyár ellen ülősztrájkoló politikust

  • nrancs.hu
  • 2023. november 4.

Belpol

„Stop akkugyár, stop méreggyár” táblával tartott ülő demonstrációt a momentumos Szabó Bence a debreceni polgármester irodája előtt, aki ezért feljelentette.

48 óra közmunkára ítéltek, mert az akkugyárak ügyében a debreceniek oldalára álltam – írja Facebook oldalán Szabó Bence debreceni önkormányzati képviselő, a Momentum észak-alföldi régióvezetője.

"Július végén néhány társammal blokád alá vettük Papp László irodáját, hogy ráébresszük, itt az ideje végre hallgatnia a debreceniekre és ki kell írnia a népszavazást az akkumulátorgyárakról. A blokádot követően maga a polgármester tett feljelentést ellenem. A nyomozás több mint 3 hónap után most lezárult. A hatalom nem hagyta szó nélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam őket. Elítéltek: 48 óra közmunkát kell letöltenem. Ez kevés lesz, polgármester úr! Ha ez az ára annak, hogy kiállok a városunkért, akkor boldogan vállalom, ezt és bármi mást is! Nincs hová hátrálni, a vizünk, a levegőnk, a földjeink, a jövőnk és a gyerekeink jövője a tét. Én maradok! Nem tudnak megfélemlíteni!" – írja Facebook oldalán a képviselő.

A Debrecen déli ipari övezetében épülő kínai akkumulátorgyár legújabb fejleményeiről itt írtunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.