Adjon mindenki pénzt Simicskának és Zsigónak!

  • narancs.hu
  • 2014. március 24.

Hírnarancs

3 Róbert, a kupola ördögei – Zsigó, Fico, Kárász. Állami pénzek és ingyenmetró, ingyenbitlisz, vesszen Trianon! De hova álljon Keller? Kabaréhétfő.

A nap hőse kétségkívül Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője, a magyar Országgyűlés képviselője, aki két helyről is nyalt benzinpénzt, s feltehetően nyalni is fog, ha a jövő hónaptól újra tagja lesz a törvényhozásnak. Miért csinálta/csinálja? Alighanem úgy lehet vele, hogy ez neki jár. Miért? Talán tud valamit, amit tízmillió honfitársa nem, s ami előbbre viszi a hazát? Meglehet, mindenesetre eddig még semmi ilyesmi nem derült ki róla. Hacsak azt nem tekintjük tudománynak, hogy valaki mindig eltalálja a megfelelő altestet, ha nem a lábával, akkor a nyelvével. Ettől a különösen irritáló gazembertől ma már egyszer eldobtuk az agyunkat, itt.

Szerencsére elképzelhető olyan is, hogy jó helyre mennek közös forintjaink. Elképzelni el lehet persze akármit, a fantázia jó dolog, az önámítás már nem annyira. Mit gondolnak, kik kapták tavaly a legtöbb állami támogatást agrártevékenységük egyengetése céljából? Nem fogják elhinni, az aranyérmes a Simicska–Nyerges páros, ezüstöt szerzett Csányi Sándor, a bronzot – meg ami még vele jár – Leisztinger Tamás vihette haza. Azt kell mondjuk, hogy szinte célfotó döntött, hisz’ Simiék ötmilliárd fölött húztak, de Csányi is odatette magát a maga 4,9 milliárdjával, Leisztinger a maga 3,1-es eredményével ugyan tisztes helytállást tanúsított, de az elsőség eldöntésébe nem szólt bele.

false

 

Áh, ez csak pénz, nem kell úgy a mellre szívni, kedves polgártársak, nektek is jut belőle, örüljetek, mert ingyen utazhattok a főváros szép, új metróján, amit Orbán Viktor és Tarlós elvtársak építettek nektek. Jó, jó, csak két napig használhatjátok ingyen, de ha addig jól kiutazgatjátok magatokat, nem kell spórolni a nyaralásra sem, világot láttok. Azt viszont kikérjük magunknak, hogy azért lenne ingyenes, hogy a vidékről felrándult gyalogos erők könnyebben eltaláljanak vele a békemenet gyülekezési helyére, s az oszolj után meg vissza a buszhoz.

Az milyen ország, tessék mondani, ahol Keller László azért lehet ismét országgyűlési képviselő, mert valaki illetékes a hasára ütött, hogy legyen Keller Simon helyett, ha már a csúnya MSZP-jelölt bukott, s helyette kell valaki? És az milyen ország, ahol Keller László megbízólevele birtokában nem lehet országgyűlési képviselő, mert Országgyűlés speciel nincsen, s mandátuma alatt már nem is lesz? Megmondjuk, milyen ország? Vagy jobb a békesség?

Megmondjuk mégis, milyen ország! Hát, csonkaország ez, semmi kétség, arról meg tudjuk, hogy nem mennyország. De mennyország lesz, mer’ jobban teljesít. Visszavesszük Erdélyt a bocskoros satöbbi, csak még előbb behúzzuk Ugocsa vármegyét, Zsirinovszkíj már oda is ítélte nekünk Kárpátalját, cakompakk.

De az az igazi, ha miénk lesz a Felvidék is, legalábbis a szlovák elnökválasztás jó arcú favoritja, a nap második zseniális Róbertje, Fico ettől óvná hű nemzetét, az esélyeket elnézve: hiába.

A végére jöhet egy kis tévé, nem is tévé, hanem a III. Róbert: Vadai Ágnes bevadult a Tv2-n, s kiosztotta Kárász Róbertet. Ráadásul igaza is volt.

Így e mai hétfőt úgy vagyunk kénytelenek értékelni, hogy nem kimondottan a Róbertek napja. Szóljon hát nekik a méltán közismert Beatles együttes egyik elfelejtett száma, hát persze, hogy a Dr. Robert – immár a IV.:)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”