Ha nincs Welsz, jó lesz Mesterházy

  • 2014. március 23.

Hírnarancs

Papírhajót ereget az LMP, Schmitt Pál könyvet ír, aggódunk Psota Irénért. Egy szomorú, tavaszi hétvége.

Távozzanak, nincs itt semmi látnivaló!” Ez volt a lényege a rendőrség péntek esti sajtótájékoztatójának, amit Welsz Tamás titokzatos halálesetével kapcsolatban tartottak. Kovács Viktória, az ORFK szóvivője elmondta, hogy Welsz kereste meg a rendőrséget azzal, hogy bizonyítékokat szeretne átadni a Simon-üggyel kapcsolatban. A rendőrök a budapesti lakására mentek, majd onnan – immár Welsszel együtt – érdi házába, de az autóban az üzletember rosszul lett, így a legközelebbi rendelőintézet felé vették az irányt. Már nem lehetett rajta segíteni: fél óra múlva meghalt. Nagyjából ennyi. A vizsgálat jelenleg is tart, ám megszólalt György Zsombor, a Magyar Nemzet Magazin újságírója, aki a Blikknek elmondta: „Nem lehet kizárni, hogy valami különös dolog történt Welsz Tamással, bár pár napot még biztos várni kell a hivatalos orvosi szakvéleményre. A rendőrség azt mondta, természetes halált halt, amibe az öngyilkosság nem tartozik bele”, de azt is hozzátette, hogy ˜„utolsó beszélgetésük alkalmával Welsz még laza volt, a jövőjéről beszélt”. György úgy véli, hogy „a jövőben sok fog azon múlni, hogy Welsz igazi barátai, élettársa hogyan viselkednek majd”, ami még úgy is elég különös kijelentés, hogy az újságíró szerint „minden bizonnyal Welsz sem volt teljesen tiszta, de most, hogy halott, talán páran megpróbálnak majd mindent rákenni, és közvetlen környezetén múlhat, hogy ez sikerül-e”. Valami azt súgja, hogy György Zsombor téved, és nem Welsz közvetlen környezetén múlik, hogy bármi is kiderüljön ebből a zavaros történetből.

A Fidesz máris azzal jött, hogy „egyedül Welsz Tamás tudott arról, hogy az MSZP-ben kiknek volt hamis afrikai útlevele, és kik nyitottak ezek segítségével titkos bankszámlákat. Welsz Tamástól azonban ezeket az információkat sajnos már nem fogja megtudni senki”. A párt szombati közleményéből kiderül, hogy „a nemzetbiztonsági bizottság valamennyi kormánypárti tagja kezdeményezi Mesterházy Attila bizottsági meghallgatását. A kialakult helyzetben Mesterházynak kell megválaszolnia, hogy kik azok az MSZP-s politikusok, akiknek hamis útlevele van”. „Felhívjuk Mesterházy Attila figyelmét, hogy a törvény értelmében kötelessége lesz megjelenni a bizottság ülésén!” – áll a közlemény végén.

A napnál is világosabb volt, hogy Schmitt Pál soha nem írja meg saját kezű PhD-dolgozatát. Csakhogy ezt még nem mondta senki, pláne Schmitt nem. Így hát a hétvége legnagyobb coming outja fűződik a nevéhez, hiszen a hvg.hu-nak őszintén feltárta jövőbeni alkotótevékenységének részleteit – a doktori megszerzése helyett könyvet akar írni – majd egyszer. A történelmi kinyilatkoztatásra egyébként a Kossuth téren, pontosabban a mellette lévő ún. Olimpia park megnyitója előtt vagy után került sor. Mondanunk sem kell, hogy a sportos térinstalláció premierjének Schmitt (no meg Rogán Antal helyi polgármester) volt az átadója, ám a park mégsem az álamfő lelkes szavaitól vált máris különlegessé, hanem az itt felállított nemzetiszínű öt karika miatt, ami piros-fehér-zöld. Ahogy azt egy korábbi tudósításban olvastuk: „Rogán Antal jelezte: a szobrot azért festették nemzetiszínűre, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogdíjat akart volna kérni a hivatalos öt szín használatáért.” Mi viszont azt jeleznénk, hogy ha tényleg akkora fej Schmitt Pál a NOB-ban, ennyit azért elintézhetett volna. Vagy szerinte is jobb a piros-fehér-zöld öt karika?

false

Fotó: MTI–Máthé Zoltán

Egyébként a Kossuth téren, közvetlenül a Parlament előtt is volt egy rendezvény. Az LMP kampányolt, jelöltjeik papírhajókkal játszadoztak medencében, Szél Bernadett társelnök pedig kijelentette, hogy „csak az LMP tudja Magyarországon azt, hogyan tudjuk az irányt a 21. század felé vinni”. Az eseményről a nol.hu hozott képes tudósítást, a tömegiszonyra érzékenyek is nyugodtan megnézhetik.

A hétvége szomorú híre, hogy kórházba szállították Psota Irént. A Borsonline szerint a 85 éves színésznő szívinfarktust kapott, ám állapotáról nem adnak ki információt.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.