Kitelepítés és határvadászok jönnek

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 18.

Hírnarancs

Esik, esett és valószínűleg esni fog. A nap a tegnapi özönvíz jellegű esőzés feldolgozásáról szólt, na meg a tervezett délvidéki kitelepítésről, az újonnan tanult határvadász szó jelentéséről. De az is tuti, hogy Andy Vajna közel hárommilliárd forintot kap a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, Nemes Jeles László meg hollywoodi karrier előtt áll.

„Folyton esett, és csak zuhogott”

A valaha volt legnagyobb budapesti viharnak nevezik a tegnap esti apokaliptikus esőzést, amely során egy óra alatt lehullott a szokásos havi csapadékmennyiség, és a sok víz ráadásul még csak el sem tudott folyni, simán nem bírta a csatornarendszer. Azon túl, hogy úszott az egész város, és helyenként tényleg szabályosan úszni, de legalábbis pancsolni lehetett; utak szakadtak be, hatalmas kráterek keletkeztek, dugó volt, nem működtek a jelzőlámpák, a BKK több vonalán feladta a küzdelmet, városrészek maradtak áram nélkül, pincék teltek meg vízzel és így tovább.

Az Időkép meteorológusai szerint egy óra alatt 94 milliméter eső esett, ez azt jelenti, hogy minden egyes négyzetméterre 94 liter víz jutott, ami több, mint a havi csapadékmennyiség.

Az esőzés lightosabban, de ma is folytatódott (Barotányi megmondta), valamint a tegnap esti károkat, zavarokat helyenként még ma sem sikerült helyrehozni. Közben a mémgyár is kivette részét az özönvíz illusztrálásából.

Ez itt a Fővám téri útburkolat beszakadása:

false

 

Fotó: Kaszás György

Ez meg a valóság:

Mission impossible?

Mission impossible?

Fotó: MTI

A klasszikusokban is csak esik:

határvadász, határvadász, határvadász, határvadász, határvadász, határvadász

Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől a keddi kormányülésen, hogy állítson fel határvadász századokat. Új szót tanultunk ma: határvadász. Orbán óhaja szerint ennek értelmében több ezer rendőrt vezényelnek a magyar–szerb határszakaszhoz – jelentette be a kormányülés szünetében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A határvadász századok a rendőrségen belül jönnek létre, vagyis nem önálló szervezetek lesznek, így feltehetően nem lesz több jogosítványuk, mint más rendőröknek – bár erről nem beszélt a miniszter. A vadiúj szakasz feladata pedig nem lesz más, mint hogy „megvédjék a határszakaszt, és fellépjenek az egyre agresszívebb és egyre határozottabb követeléssel fellépő bevándorlók ellen”. Konstans fogalomzavar van tehát a Fidesz-kormány tagjainak fejében: bevándorló ≠ migráns.

De Lázár János fokozva a lehetetlent, azt is bejelentette, hogy a kormány arra kérte Rogán Antalt, a Fidesz, illetve Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét, hogy kezdeményezzék a parlament rendkívüli ülésének összehívását azért, hogy minél előbb módosítsák a büntető törvénykönyvet (Btk.) az illegális határátlépők miatt.

Kitelepítés a kerítésépítés miatt – Rettegnek a földikutyák

Kettévágja a veszélyeztetett délvidéki földikutya védett élőhelyét a szerb határra tervezett kerítés – írja az Index. A környezetvédők már az építés megkezdése előtt jelezték, hogy a katonai földgyaluk és cölöpverő gépek nemcsak a Natura 2000-es, azaz uniós jelentőségű természeti területeken okoznak majd károkat, hanem tönkreteszik a fokozottan védett déli földikutyák kolóniáját is.

false

 

Mindez mit sem érdekli a magyar kormányt: megvan az engedély a földikutyák kitelepítésére, de a műveletet egyelőre nem kezdték el, mert „még van idő”, a kerítést építő honvédség még nem érte el az Ásotthalom és Kelebia térségében lévő élőhelyet. A Védegylet képviselője szerint az egész ügy képtelenség: az óriáspandánál is ritkább faj kitelepítése szembemegy az érvényben lévő fajmegőrzési tervvel. Ezért nem meglepő módon civil természetvédőknek nem mutatták meg az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott dokumentumot.

Átverés vagy vegzálás?

Hetek óta hiába várja a pénzét több civil szervezet, amely állami támogatást nyert a Nemzeti Együttműködési Alap idei pályázatán – írja az abcug.hu. Nem számít, hogy nyertek, hogy aláírták a szerződést, a pénzosztásért felelős Emberi Erőforrás Támogatáskezelő olyan papírokat kér be hiánypótlásként a különböző szervezetektől, amelyekről az érintettek azt állítják, hogy már rég beküldték, az elektronikus felületen is jelezték, hogy megérkeztek. Most mégsem találják. Káosz van, semmi magyarázat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől, a civilek meg – szerencsétlenek – jobb híján a fejüket fogják.

Andy Vajna kap egy kis aprót

Hogy mit érdemes ma csinálni? Kaszinót nyitni. Ja, hogy azt nem lehet csak úgy?! Andy Vajna filmügyi kormánybiztos valamit nagyon tud.

Keressen híreink között hasonlót...!

Hasonlít?

 

Három év alatt megnégyszereződött és továbbra is meredeken nő a kaszinók játékosainak száma. Idén akár 200 milliárd forint is lehet a megvásárolt zsetonok értéke, miközben az üzemeltetők a koncessziós díj egészét visszaigényelhetik – Andy Vajna kormánybiztos cége több mint hárommilliárd forintot – írja a Népszabadság.

Nemes Jeles László menni Hollywood

Nagy hollywoodi ügynökség szerződtette le Nemes Jeles Lászlót, aki ezzel, úgy tűnik, megtette az első lépést a nemzetközi karrier felé vezető úton. A Saul fia rendezője a többfrontos cannes-i győzelem után, az Oscar-jelölés előtt – mi ez, ha nem világhír? –  a The Hollywood Reporter információi szerint leszerződött a UTA-val, vagyis a United Talent Agencyvel, amely a legnagyobb ügynökségek egyike, így olyan nagy nevekkel került össze NJL, mint Johnny Depp, Angelina Jolie, Harrison Ford vagy Wes Anderson, Judd Apatow és a Coen testvérek.

A Saul fia a Torontói Filmfesztiválon mutatkozik be először Észak-Amerikában. (Ha nem olvasott még elég kritikát a filmről, ajánljuk a Műúton egykori kollégánk, Vári György írását.)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.