Lázár vasárnap is beszólt L. Simonnak, a Szigeten menekülteknek gyűjtenek sátrakat

  • 2015. augusztus 16.

Hírnarancs

Valamint összeütköző vonatok és az Origo újabb mélyrepülése a híreink között. Nagyon reméljük, hogy most már tényleg a lehűlés előtt.

Vonatbaleset, bedugult autópálya

Két vonat ütközött össze vasárnap reggel Acsa-Erdőkürt és Galgaguta között, a balesetben 21 ember sérült meg. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint egy középkorú férfi a lábát törte, egy középkorú nőnek pedig a bordája tört el, a többiek könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket nyolc mentőautóval és két helikopterrel szállították Balassagyarmatra, Budapestre és Vácra. A baleset az Aszód–Balassagyarmat vasútvonalon történt nem sokkal fél kilenc után, a vonatok összenyomódtak, de nem siklottak ki. A vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés, addig buszok szállították az utasokat.

A police.hu tájékoztatása szerint a rendőrség tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt indított nyomozást.

false

 

Fotó: Mihádák Zoltán

Reggel Siófok és Balatonszárszó között is vonatpóló autóbuszok közlekedtek, mert Balatonszárszónál az éjjeli viharban leszakadt a villamos felső vezeték, egy elromlott biztosítóberendezés miatt késnek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc, és a Budapest–Füzesabony–Eger vasútvonalon is.

Az MTI szerint több egymást követő baleset miatt majdnem öt kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Biatorbágy és Zsámbék térségében, és Röszkénél is sokat kell várni. Tömegesen indultak ugyanis vissza Nyugat-Európába az eddig szabadságukat töltő vendégmunkások, ezért a belépésre a személyautóknak 5 órát, a buszoknak 2 órát kell várniuk.

Lázár megint beszólt L. Simonnak

Július végén írta meg a HVG, hogy L. Simon László cége 1000 forintért árult barackmagot, melyről azt állították, hogy javítja a látást és gyógyítja a rákot is. Mivel a barackmagról eddig senki nem bizonyította be, hogy bármiféle gyógyhatása lenne, a Nébih vizsgálatot is indított a cég ellen. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az RTL Klub híradójának letagadta, hogy bármi köze lenne a céghez, melynek fele az övé (erről lásd Schilling Árpád remek írását).

L. Simont mindezért állítólag Orbán Viktor is számon kérte, múlt héten pedig Lázár János üzente meg államtitkárának: tegyen rendet maga körül.

Ám úgy tűnik, ez nem volt elég a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, mert ezen a szép augusztusi vasárnapon az alábbi közleményt adta ki:

„Nagyra értékelem L. Simon László államtitkár úrnak a Miniszterelnökségen végzett munkáját, ugyanakkor már neki is jeleztem azt az álláspontomat, hogy aki állami vezető lesz, az akkor teszi a legjobbat, ha megszabadul minden valós befolyást jelentő gazdasági érdekeltségétől.

A jövőben nyomatékosan felhívom a Miniszterelnökségen dolgozó államtitkárok, helyettes államtitkárok figyelmét, hogy üzleti tevékenységet ne folytassanak! Azért, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet velük kapcsolatban, ahol az összeférhetetlenségnek vagy a visszaélésnek akár csak a gyanúja is egyáltalán felmerülhet.”

Rémhírt terjesztett az Origo

Az eredeti

Az eredeti

 

„Állítólag felfegyverzett migránsok indultak a szerb–magyar határra” címmel közölt le egy cikket vasárnap az Origo. A szerb Alo.rs bulvároldal cikkét szombaton vette át a szélsőjobboldali Délhír, ekkor kezdte meg karrierjét a magyar neten. Az álhír arról szólt, hogy mintegy ezerfős migránscsoport rohamozta meg a szerb–magyar határt Horgosnál. A feldühödött tömeg botokkal, kapákkal felfegyverkezve és „Allah akbar!” felkiáltással tört rá állítólag a szerb rendőrökre. A minimum kétes forrásból származó hírt az ország leglátogatottabb portálja kritika nélkül vette át, és posztolta ki a Facebookra uszító szöveggel. Miután az Index megírta, hogy a hírből egy szó sem igaz, és ezt átvette többek között a 444 is, az Origo megváltoztatta a cikk címét „Rémhírt terjesztenek a migránsokról”-ra, a Facebook-posztot pedig törölték az oldalról. Megváltoztak a médiafogyasztási szokások.

Véget ér a rekord-Sziget, sátrakat gyűjtenek a menekülteknek

Vasárnap van a Sziget utolsó napja. A –1. napi Robbie Williams-koncert után pénteken és szombaton is megtelt a Sziget, ez napi 90 ezer látogatót jelent, így minden bizonnyal látogatórekordot dönt a fesztivál, számolt be az MTI. A Limp Bizkit után Martin Garrix zárja a Nagyszínpad programját. Az utolsó napra időzítve Gerendai Károly adott interjút az Indexnek. A Sziget tulajdonosa szerint idén nyereséges lesz a fesztivál, de az egyre telítődő európai fesztiválpiac különösen megnehezítette a szervezők dolgát. Gerendai elmondta, hogy soha ennyit nem költöttek fellépőkre, mint idén, és szeretnék a világ hat legfontosabb fesztiválja közé juttatni a Szigetet, melyre idén ismét „visszataláltak” a magyar látogatók.

A fesztiválon pedig fényreklámok és molinók hirdetik, hogy akiknek a Sziget után nincs szükségük sátraikra, azokat adják le a szervezőknek, hogy ők aztán eljuttassák a sátrakat a menekülteknek.

Tovább nőtt a tiencsini robbanások áldozatainak száma

A legfrissebb adatok szerint 112-re nőtt a tiencsini katasztrofális robbanások ismert halálos áldozatainak száma, 95 embert nem találnak – közölte az MTI a kínai hatóságok tájékoztatása nyomán. A legfőbb ügyészség nyomozást indított hivatali hatalommal való visszaélés, kötelességszegés gyanúja miatt. Eddig mindössze 24 áldozatot tudtak azonosítani, a kórházakban további 722 embert ápolnak, többeket súlyos sérüléssel, így tovább emelkedhet a halottak száma.

A helyszínre először kiérkezett tűzoltók közül 85-en tűntek el: ők sajtójelentések szerint vidéken toborzott, többnyire 20-as éveikben lévő fiatalok, és nem voltak gyakorlott és jól képzett tűzoltók. A robbanás helyszínén továbbra is nagy erőkkel folyik az oltás és a kutatás, vegyvédelmi alakulatok járják be a hatalmas robbanásokkal lerombolt, leégett ipari telep helyszíneit, miközben folyamatosan mérik a mérgező vegyszerek elégése után a levegőbe került gázok mennyiségét és a talaj szennyezettségét. A kritikus területeket körülbelül 160 különlegesen képzett katona kutatja át, hogy megelőzzék a másodlagos katasztrófát. Vasárnap a helyszínre utazott Li Ko-csiang miniszterelnök azért, hogy találkozzon a tűzoltókkal, a mentőkkel, és felkeresse a kórházban a sérülteket.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.