Ma a magyar kultúra Kálomista Gábort és Dörner Györgyöt jelenti

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 31.

Hírnarancs

Orbán Ráhel magánútja, Garamvölgyi Balázs lyukas emlékezete, Dörner György hatalma és Hajdú Péter fizetése. Hírek szerdán.

„Nem emlékszem.” Így válaszolt Garamvölgyi Balázs, Magyarország bahreini tiszteletbeli konzulja arra a kérdésre, hogyan került a miniszterelnök lányával és vejével, illetve a bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság vezetőivel egy fényképre, főleg, hogy Orbán Ráhel közleménye szerint a találkozóra egy magánúton került sor. Következésképp az említett bahreini hatóság hazudott, amikor tavaly szeptemberben közzétette hivatalos beszámolóját a két ország közötti befektetési lehetőségekről és gazdasági kapcsolatokról szóló tárgyalásról, amelynek címében egyébként Orbán Ráhelt a magyar miniszterelnök feleségének nevezték, talán azért, mert ők maguk sem tudták, kivel tárgyalnak épp. De a hibát mostanra javították, és gyorsan kiszedték a szövegből azt is, hogy olajügyekről tárgyaltak volna, vette észre a 444.hu. Szerkesztőségünk a bohózat ezen pillanatában komolyan aggódik Garamvölgyi Balázsért, mert mi van, ha azért nem emlékszik a kérdéses napra, mert mondjuk LSD-t kevertek az italába és erőszakkal cibálták oda?

De az ellenzék is humorérzékénél van! Az eset miatt az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért is feljelentést tesz befolyással üzérkedés gyanúja miatt, továbbá írásbeli kérdéssel fordulnak Orbán Viktorhoz, hogy megtudják, Orbán családtagjainak mi köze van Magyarország olaj- és gázügyeihez.

Hiába pályáztak összesen 12-en az Újszínház igazgatói posztjára, az öt éve botrányosan megválasztott Dörner György marad az igazgató a Fővárosi Közgyűlés mai döntésének értelmében, írja az MTI. A döntés azért is meglepő, mert voltak olyan jelek, amelyek szerint Dörner nem vállalható tovább a színházat fenntartó önkormányzatnak, illetve az Újszínház szakmai és gazdasági teljesítménye is bőven hagyott kívánnivalót maga után, bár az igaz, hogy a kezdeti szélsőjobbos hevület némileg alábbhagyott mostanra. Ráadásul a színházi szakma is bízott az értelmes döntésben, ezt mutatta legalábbis a soha nem látott számú pályázó. Nos, Dörner kalkulált jól. Valakinek, valahol biztosan vannak érvei arra, miért Dörnernek kell továbbra is vezetnie az Újszínházat, és nincs kétségünk afelől, hogy ezeket az érvéket egyszer meg fogjuk ismerni. Egyébként még hetekkel ezelőtt szerettük volna megtudni Dörner Györgytől, hogyan értékeli az elmúlt ötéves teljesítményét, és hogyan képzeli a színház jövőjét, de az igazgató nem akart válaszolni, és pályázatát is hiába kértük el tőle. A Tháliában is maradt Kálomista Gábor — érdekesség, hogy sajtóinformációk szerint az ő kihívója, tehát az egyetlen pályázó rajta kívül Dörner György volt.

Miután a Tv2 megvált Hajdú Pétertől, a műsorvezető az ATV-hez igazol, írta meg a Blikk. Hajdú továbbra sem akar politikai interjúkat készíteni, úgyhogy régi műsorát, a Frizbit élesztik újra. Az ATV hírigazgatója elárulta, hogy a csatorna még soha senkinek nem fizetett ekkora gázsit.

Az Oscar-díjra nevező bizottság Till Attila Tiszta szívvel című filmjét küldi versenybe a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A Filmalap támogatásával készült filmnek ugyanakkor nem sok esélye van a Saul fia tavalyi győzelme után.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója is visszaadja kitüntetését Bayer Zsolt miatt, ő már a 105. a sorban. „Mivel annak idején a kitüntetést az esélyegyenlőségért végzett munkámért, az esélyteremtő pedagógiai tevékenységemért kaptam, úgy érzem, a visszaadás szimbolikus üzenete fokozható azzal, ha a tanévkezdés időpontjához igazítom. Mert így talán fel tudom hívni a figyelmet arra is, mi történik az oktatásban. Így talán mellé tehetem a Bayer Zsolt értékrendjét elfogadó, sőt azt kitüntető kormány oktatáspolitikájának fonákságait” – írta a Facebookon L. Ritók.

Folytatják jövőre az év talán eddigi legjobb sorozatát, a Stranger Thingst. A Duffer testvérek vezette alkotóstáb marad, és minden jel szerint a csodálatos főcím is.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”