Mészáros Lőrinc terrortámadás és focihejehuja idején is zavartalanul szerez

  • narancs.hu
  • 2015. november 16.

Hírnarancs

Ország és világ továbbra is Párizsra függeszti tekintetét. Magyarországon mennybe mennek a focisták. Mindeközben Mészáros Lőrinc még bekebelez ezt-azt. Fogy a magyar. Hétfői hírharang.

Hollande Putyinnal és Obamával egyeztet a válaszcsapásról

A párizsi tragédia utógondozása intenzív rendőri és közhatalmi intézkedések sorát hozta magával. Az események élén érthetően a francia elnök, François Hollande halad: módosítaná az alkotmányt, hogy három hónappal meghosszabbíthassa a rendkívüli állapotot az országban. Sőt, hamarosan találkozik Obamával és Putyinnal is, hogy az Iszlám Állam elleni fellépésről egyeztessen. Ugyanakkor „Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint nem valószínű, hogy érvényesíthető lenne a NATO kollektív védelmi záradéka a párizsi merényletek kapcsán” – írja a hvg.hu.

Hollande a Bataclanhoz érkezik

Hollande a Bataclanhoz érkezik

Fotó: MTI/AP

Magyarország is hadat visel

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdte mai munkáját az Országgyűlés. Orbán viszont úgy kezdte, mint Napóleon: „Az Európai Uniót megtámadták, és mi is veszélyben vagyunk…” A folytatásban természetesen fény derült a terrorizmus és a menekültválság amúgy természetesen a napnál is világosabb összefüggéseire, illetve a kormány utolsó szuszig tartó harcáról a rettenetes kvótarendszer ellen. A miniszterelnök szólójához Schiffer András, Tóbiás József, Vona Gábor, Kósa Lajos és egy KDNP-s arc kontráztak (így hívják azt, nem, amikor valakik azt kiabálják, umcacca, umcacca…), bár Kósa és a többiek is nagyon tepertek, de a pálmát mégiscsak a KDNP-s fiú, bizonyos Vejkey Imre vitte el. A KDNP arra kéri Orbán Viktort, hogy tegye azt, amit eddig is tett: védje meg a magyarokat… Anyám, borogassál, ekkorát nyalni nyilvánosan. A parlamenti dolgokról a komplett magyar sajtó percről percre számolt be, keressék ott az ennél is zaftosabb részleteket. Házon kívül pedig a kormányszóvivő mondta el más szavakkal Orbán szövegét, mondván, ott lehetünk a terroristák lehetséges célpontjai közt.

Mészáros Lőrinc bevette a GYSEV-et

false

 

Fotó: MTI

Mindeközben, nem fogják elhinni, az ügyes Mészáros Lőrinc és lelkes csapata beszivárgott a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút villamosítási munkálataiba. Figyeljék csak a Népszabadságot: „Mészáros Lőrinc cége villamosíthat a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.-nél. A felcsúti R-Kord Kft. a magyar–osztrák vasúttársaság Szombathely és Zalaszentiván közti vonalán a Swietelsky Vasúttechnika oldalán futott be.” Jaj, jaj, ne most, hanem most figyeljenek: „a Swietelsky és az R-Kord párosa csaknem 3,8 milliárd forinttal drágábban vállalkozott a beruházás eredetileg becsült 9,5 milliárd forintra rúgó költségénél.” Erről már tényleg csak a halhatatlan költő szavai jutnak az eszünkbe: aki csodálkozik ezen, kezeltesse magát.

Kövér László szerint fogy elfele a magyar

Szerencsére az ember nem csak Népszabadságot olvas, jár ide a Magyar Nemzet is, ami Kövér László hősi cselekedeteit idézi. Míg a főnök a terrorizmustól mentené kivont szablyával a világot, addig kedvenc fügefalevele a magyarság oly szerfelett vészes fogyatkozásának parancsolna megálljt, ugyancsak kivont izé, szablyával. Szerencsére hű támasza ebbéli törekvéseiben Semjén Zsolt, tesszük fel: szintén szablyával. Kövér a belmagyarokról, Semjén a szórványról beszélt. Kövér: az elmúlt 20 évben a Magyarország jelenlegi területén élők száma jelentősen csökkent. Semjén: erkölcsi kötelességünk megakadályozni a szórványban élő magyarság fogyását. Akkor most menjen mindenki szépen haza vagy a szórványba, és tegye meg erkölcsi kötelességét. Nehogy már pont önökön vagy rajtunk múljék!

Fogynak elfele a magyar főiskolások és egyetemisták is

És sajna nem csak a reguláris magyar apad, de a tanult fők is hullanak. Szomorú leiratában a 444.hu az Emberi Erőforrások Minisztériumát idézi, ami szerint „idén is folytatódott a 2006-ban kezdődött hallgatói létszámcsökkenés a felsőoktatásban”.

Ez az igazi szívás, tisztelt felebarátaink, de fel sem tűnik, hisz nagy az öröm Magyarban, hisz lemostuk a norvégokat. Na, ugye!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”