Olyan sokkot kapott ma Európa, amit sokáig nem tud majd kiheverni

  • narancs.hu
  • 2015. január 7.

Hírnarancs

Ha egyáltalán ki tudja valamikor. A párizsi terrorista akció hatásait ma még nem lehet megjósolni. És itthon? Gulyás Gergelyt megint helyre tették, Habonynak meg kiderült, honnan van a parlamenti belépője.

Szerdán fél tizenkettőkor egy fekete Citroën állt meg a párizsi Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége közelében, amelyből két fegyveres, maszkos férfi kiszállt. Ami pedig innen történt, sose felejtjük el. A terrorista támadás során:

– 12-en meghaltak,

– 11-en megsérültek,

– összesen három támadó volt,

– akik berontottak a lap szerkesztőségi értekezletére, és tüzet nyitottak a szerkesztőkre, újságírókra és karikaturistákra,

– 2 rendőr halt meg a lövöldözés során,

– a támadók azt kiabálták: Allah Akbar! (Allah hatalmas), illetve azt, hogy megbosszulták a profétát (a Charlie Hebdo ugyanis több iszlámkarikatúrát közölt, ezekből mutattunk be válogatást mi is),

– a támadók elmenekültek,

– eddig még nem kapták el őket, de Párizsban óriási a katonai és rendőri készültség,

– azt feltételezik, hogy a terroristák az Iszlám Államhoz vagy az Al-Kaidához tartoznak.

Az erős idegzetűek ezen a linken megnézhetik a felvételeket, amelyek a támadásról készültek.

A támadás elleni párizsi demonstráció

A támadás elleni párizsi demonstráció

Fotó: MTI

 

Azt, hogy milyen következménye lesz ennek a terrorista támadásnak, ma még lehetetlen megjósolni. A Cink.hu azt írja: „Ez volt Európa 9/11-e, innentől már semmi sem lesz ugyanaz.” Meglátjuk.

Eközben Budapesten egészen jelentéktelen dolgok történtek.

Gulyás Gergelyt például már-már rutinosan teszi helyre a kormány, most épp L. Simon, aki megvédte a gyülekezési jogot, amit ugye Gulyás újragondolásra ítélne. További részletek itt.

Pici adrenalinlift Novák Elődnél. A jobbikos képviselőt letiltotta a Facebook, majd nemsokára visszaengedte. Előzmény: Novák gyomorforgató stílusban írt az új év elsőszülött magyar csecsemőjéről. „A 2015-ben elsőként – 23 éves anya harmadik gyermekeként! – megszületett Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve” – írta. Ezek után többen bejelentést tettek róla az Fb-nél, amely először törölte oldalát. A politikus aztán kimagyarázta a dolgot (biztos azt mondta: dehogy vagyok én rasszista!), aztán visszakapta az oldalát. A maga 54 ezer (!) követőjével.

Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel kiderítette, hogy a Miniszterelnökség kezdeményezésére kapott állandó parlamenti belépőt Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója, akiről még mindig nem derült ki, hol van alkalmazásban. Az viszont már biztos, hogy Lázár Jánosék nagyra tartják Habony tudását, hiszen beengedik a parlamentbe.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."