„Nem muszlimok, barbárok”

  • narancs.hu
  • 2015. január 8.

Hírnarancs

Tovább folytatódik a Charlie Hebdo elleni merénylet terroristáinak keresése. A körözött férfiak egyike feladta magát, a testvérpár után pedig folyamatos a hajtóvadászat. Itthon meghalt egy fideszes polgármester – szomorú a csütörtök.

Nous sommes tous Charlie

Négy mecsetet támadtak meg tegnap óta Franciaország-szerte, és egy újabb párizsi lövöldözésben ma reggel meghalt egy rendőrnő és egy utcaseprő. Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a szerdai párizsi terrorakció és a csütörtök reggeli gyilkosság között. Ellentmondásos nyilatkozatok vannak, de Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte: a hatóságok mindent megtesznek, hogy azonosítsák és letartóztassák a(z újabb) támadót, s úgy nyilatkozott, hogy „valamilyen módon kapcsolódhat” a két eset egymáshoz.

Éjjel Lyon közelében, Villefranche-sur-Saone-ban egy mecset melletti kebabosnál volt robbanás, de senki sem sérült meg. Egy mecsetet támadtak meg csütörtökre virradóra Sablons au Mans-ban is, a mecsetre ismeretlenek gránátot dobtak, és rá is lőttek. A mans-i és a villefranche-i mecseten kívül két kisebb támadás is volt muszlim imahelyek ellen. Aude-ban és Port-la-Nouvelle-ben is rálőttek egy-egy mecsetre.

false

Az Iszlám Állam rádiójában hősöknek nevezte a – szökésben lévő terrorista – testvérpárt

Úgy néz ki, sikerült nyomára bukkanni a két terroristának, akik 12 embert mészároltak le a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségénél – írta a Le Parisien. A rendőrség a testvérpár közelgő elfogására készül délután óta, Párizstól északkeletre, már több települést is átkutattak utánuk. Miután a terroristák kiraboltak egy benzinkutat, amelynek az egyik dolgozója felismerte a merénylőket, egy Renault Clióval menekültek, amelynek hátuljában fegyverek voltak, ám később, úgy tűnik, hátrahagyták a járművet, és anélkül mentek tovább.

88 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak Franciaországban

Az éjjel több embert is őrizetbe vettek, akik ugyan nem gyanúsítottak, mégis kapcsolatban lehettek a két terroristával. A francia belügyminisztérium azt mondta a BBC-nek, hogy hét embert, a Kuachi fivérek családtagjait és barátait vették őrizetbe, köztük nőket is. A miniszterelnök azt is elárulta, hogy jelenleg azt tartják a legfontosabbnak, hogy megelőzzenek egy esetleges újabb terrortámadást, ezért is publikálták a feltételezett elkövetők fényképét.

false

A 34 éves Said és a 32 éves Chérif Kouachi francia állampolgárok, Párizs 10. kerületében születtek. Párizsban éltek, és a fiatalabbat korábban elítélték terrorista cselekmény miatt.

Öncenzúra a Charlie Hebdo miatt

Az angolszász sajtóban több nagy szerkesztőség is úgy döntött, hogy nem hozzák le vagy legalább kitakarják a Charlie Hebdo provokatív karikatúráit a francia szatirikus lap elleni gyilkos támadásról szóló híreikben.

A szélsőségesek pont e karikatúrák miatt végezték ki a lap tíz munkatársát, erről szóló Narancsblogunk: Magunkat győzzük le, ha félünk.

A brit Telegraph, de még az általában merész New York-i bulvárlap, a Daily News is megfutamodott. A nagy képügynökségek közül az AP eltávolította oldaláról azokat a képeket, amelyeken látszanak a provokatív címlapok. Paul Colford, az AP szóvivője szerint azért, mert „évek óta irányelvünk, hogy tartózkodunk a szándékosan provokatív képek közlésétől”. De cenzúrázott a New York Times és a CNN is.

false

 

Fotó: cink.hu

Előbbi szóvivője azt írta, hogy „A Times standarjai szerint általában nem publikálunk olyan anyagokat, amelyek szándékosan sértik mások vallási érzékenységét. Gondos mérlegelés után a Times szerkesztői úgy döntöttek, hogy a kérdéses karikatúrák körülírása elégséges információt ad majd az olvasóknak a történtek megértéséhez.” A CNN szóvivője szerint folyamatosan tárgyalnak arról, hogy mi volna a legjobb módja a tudósításnak a „felkavaró történésekről”. „Bár jelenleg nem közlünk képeket a Charlie Hebdo sok muzulmánt felháborító Mohamed-karikatúráiról, mindenkit arra ösztönzünk, hogy részletesen írják körül azokat tudósításaikban.”

„Ragaszkodunk a szabadsághoz” – ezt mondta ma Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete Budapesten, a Francia Intézetnél tartott hivatalos megemlékezésen. De civil szervezésű mécsesgyújtás is volt este héttől a Francia Nagykövetség Lendvay utcai épületénél.

false

 

Fotó: Narancs

Jövő héten is megjelenik a Charlie Hebdo

„Nem győzhet az őrület”, jövő szerdán is megjelenik a Charlie Hebdo, 60 ezer helyett 1 millió példányban – jelentette be a megtámadott lap szerkesztője. Könnyeivel küszködve Patrick Pelloux azt mondta, hogy a lap megmaradt tagjai külső helyszínen fogják megcsinálni a következő számot.

„Folytatjuk, a szerkesztőség úgy döntött, hogy jövő szerdán is megjelenik a lap. Mindannyian egyetértettünk ezzel.” Pelloux szerint hamarosan összeülnek a szerkesztőség megmaradt tagjai. „Nagyon nehéz, mindannyian szenvedünk, de bánattal és félelemmel telve is meg fogjuk csinálni, mert nem győzhet ez az őrület.”

 

Meghalt Lasztovicza Jenő

Hosszas betegség után, csütörtökön meghalt Lasztovicza Jenő fideszes politikus, aki Veszprém megye 3. számú körzetét, Tapolcát képviselte 1998 óta a parlamentben.

false

 

Fotó: MTI

A képviselő súlyos betegsége nyílt titok volt, a 2014-ben kezdődő ciklus munkájában már csak alkalmanként tudott részt venni.

Már a tavalyi választások előtt, a jelöltállítások idején a Fidesz vezetése számára ismert volt, hogy a politikus rákja előrehaladott állapotban van, de engedtek Lasztovicza kérésének, és megkapta a Veszprém megyei tapolcai körzetet. A választás idején állapotáról nem hoztak nyilvánosságra információkat, de az új parlament indulásakor már kemoterápiás kezelés alatt állt, ezért csak a fontos kétharmados szavazásokon jelent meg.

A tapolcaival szomszédos Veszprém megye 1-­es számú országgyűlési egyéni választókerületében február 22­-én lesz az időközi országgyűlési választás, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét november 1­-jétől uniós biztossá nevezték ki. Az uniós biztosi és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen, ezért Navracsics lemondott országgyűlési mandátumáról.

Így tehát újabb település döntheti el – ha ilyen szomorú körülmények miatt is – a kétharmad sorsát.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."