Kósa Lajos lett Orbán új pizzafutára, Tuzson Bencét meg Rogán alá osztották be

  • narancs.hu
  • 2015. október 5.

Hírnarancs

Szexért fizető politikusok, újabb plakátkampány, traktoros LMP-s, Nobel-díj, varjak és a halál, ugató mosómedve meg Kósa, Rogán, Tuzson Bence és Giró-Szász a hétfői hírekben.

Támad a CÖF

Magyarország a plakátkampányok hazája. (De legalább már nem Simicska Lajos jár jól velük. Van másik… – tájkun.) A kormány menekültellenes gyűlöletkeltő propagandakampánya után úgy hozta az élet, hogy a béke nevében tartott közösségi meneteléseiről ismert CÖF (Civil Összefogás Fórum) is kedvet kapott a murihoz, és köztéri kiállításba kezdett.

false

Fotó: MTI/Marjai János

 

A Képviselői Irodaház mellett a Bencsik András és Csizmadia László celebrálta nagy méretű plakátokon természetesen ellenzéki politikusok – Gyurcsány Ferenctől Kunhalmi Ágnesen át Vona Gáborig – idézetei sorakoznak a menekültügyről. A vizuális sokkterápián túl mondtak is mindenfélét a CÖF vezetői a hétfő reggeli plakátperformerkedés alkalmából, de ezeket módfelett ostoba voltuk miatt nem idéznénk, a mazochisták olvassák el az Indexen itt, vagy a 444.hu-n itt.

Nem eladó!

Traktorral ment ma munkába Sallai Róbert Benedek. Az LMP (gazdálkodó) képviselője ezúttal nem földjeire vonult a technikával, hanem a Parlament elé. S ha már arra traktorozott, átmenetileg el is állta az útját a parlamenti pincegarázsnak, érzékeltetve az országosra tervezett direkt forgalomlassítás hatását.

false

 

Fotó: MTI/Marjai János

A helyszínen intézkedő rendőrök Sallait ekképp Budapest közepén egy traktorból igazoltatták. Így kezdődött az LMP és a többi ellenzéki párt mai napra időzített országos tiltakozási akciója, amelyet az állami földvagyon kiárusítása ellen hirdettek. Este összellenzéki – beszédekkel tarkított – tüntetés volt a Kossuth téren.

Kósa Lajos lett Orbán új kis izéje

Ja, nem. Csupán a Fidesz frakcióvezetője lett október 1-jétől, miután Rogán Antal a miniszterelnök kabinetfőnökévé vált. Ma pedig Kövér László házelnök nem volt rest a parlamenti ülésen be is jelenteni, hogy Kósa Lajos mekkora csávó lett már. Kósa fel is szólalt újonnan szerzett minőségében, amely beszéd a „Szociálliberális fenyegetés Magyarország ellen” címet viselte. Úgy tűnik, ő sem reformálni jött.

Tuzson Bence az új Giró-Szász

Rogán Antal megtalálta a múlt héten lemondott Giró-Szász András utódját: Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője és eddigi pártszóvivője lesz az új kommunikációs államtitkár. Számos vidám percre számíthatnak tehát a stand up kedvelői.

Szexleaks

Fővárosi luxusprostituált-hálózatot tárt fel néhány éve a rendőrség. Az ügy politikai érintettjeit „futni hagyták”, míg az ügy egyéb szereplőire szerfelett kíváncsi volt a hatóság.

Az eset azon túl, hogy a belváros közepén zajlott, azért is pikáns, mert politikusok is érintettek benne. Kétezer-ötszáz oldalnyi nyomozati anyagot szerzett meg a Direkt36, amelyből kiderül, hogy a rendőrség – míg az átlag kuncsaftoknak nagyon alaposan utánanézett – gyakorlatilag negligálta a politikai vonalat. Magyarul simán békén hagyták a szexért fizető politikusokat.

Három az orvosi Nobel

A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért kapott orvosi-élettani Nobel-díjat William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Youyou Tu kínai tudós idén – jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben, Stockholmban.

Youyou Tu

Youyou Tu

Fotó: MTI

 

A ma világszerte használt malária elleni szert Youyou Tunak köszönhetjük, aki egy titkos kínai kutatás során talált rá. S azért volt rá szükség, hogy Kína támogathassa a vietnami háborúban a betegségtől szenvedő északiakat: az északi-vietnami hadsereg több katonát vesztett malária miatt, mint amennyit az USA és a déliek lelőttek.

Varjak és a halál

Megint kiderült, hogy a varjak „értik”, mi a halál. Van fogalmuk az elmúlásról, derül ki a Washington Egyetem kutatója, Kaeli N. Swift legutóbbi kísérletéből, amelyről a The New York Timesnak számolt be – írja a 444.hu. Seattle egyik parkjában egy hathetes kísérlet folyamán különféle trükkökkel tesztelték a madarakat, a hatás és az eredmény pedig nem maradt el.

Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

false

Háziállatként, pontosabban kutyaként viselkedik egy elárvult, majd kutyák között felnőtt mosómedve a Bahamákon. Az ugató társak között szocializálódott egyed viselkedése és e képek alapján is tuti biztos, hogy kutyának képzeli magát.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”