Tarlós Istvánnak elege lett, ultimátumot adott: a kormánynak két hete van

  • narancs.hu
  • 2016. január 8.

Hírnarancs

A főpolgármester zsarolósat játszik. Megtalálták Simicska ledöntött oszlopait. Andy Vajna a Tv2 igazgatója. Orbán és 90 úszóedző is beszállt Hosszú Katinka és az úszószövetség meccsébe. Áprilisban jön a Trónok harca.

Napok óta ugyanaz megy: Simicska Lajos harca a fővárossal, Simicska Lajos harca Andy Vajnával, illetve Hosszú Katinka és az úszószövetség csatája. Ma sem volt másként.

Tarlós a kormányt zsarolja

Végre, megint reflektorfény érte Tarlós Istvánt, de nem csak a Simicska-oszlopok döntögetése miatt. A főpolgármester ugyanis stratégiát váltott, és benyújtotta a kormánynak a főváros számláját – miután nem jutott dűlőre Orbánnal december végén az agglomerációs közlekedés finanszírozása kapcsán, aztán meg a miniszterelnök egyszerűen lepasszolta Seszták Miklósnak.

Most viszont arról van szó, hogy a BKK fizetési felszólítást küldött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy egyenlítsék ki a fennálló 12 milliárdos számlát, különben felmondják a szerződésüket. Két hetet adott Tarlós a minisztériumnak, ha nem fizetnek, akkor a főváros felmondja a 2013-ban kötött szerződést, amelynek értelmében 2022-ig vállalták az elővárosi közlekedés működtetését.

Vigyázz, zsarolok!

Vigyázz, zsarolok!

 

A már december végén belengetett ultimátumot Tarlós sajtótájékoztatón jelentette be, ahol többek között arról is szólt, hogy törvény szerint az állam feladata a helyközi közlekedés biztosítása. Ilyen módon, ha nem kapnak pénzt, akkor februártól ez a kötelezettség visszaszáll az államra. Mivel 2015-ben céltámogatásként egyetlen fillért se kapott a Fővárosi Önkormányzat a helyközi közlekedés finanszírozására, ezért Tarlós szerint simán felmondhatják a szerződést. „Február 17-e után a főváros nem fizeti az elővárosi buszközlekedés költségét” – jelentette ki a főpolgármester.

Életpályamodell

Most jó állami cégvezetőnek lenni, mivel szép csendben, ám annál jelentősebben megemelte az állami cégek vezetőinek juttatását a kormány. A vezetői bérekről szóló szabályozás egyszerre következetlen, képmutató és igazságtalan – olvasható a hvg.hu cikkében részletesen, példákkal érzékeltetve e pofátlannak tűnő gesztust.

Nem kélt lábuk Simicska oszlopainak

Drón akadt rá Simicska Lajos eltávolított „utcabútoraira”. Ahogy a 444.hu írja, „az év első oligarchaharcának tömegsírját” egy külterületi telephelyen lelték meg, ahol a hó fedte hirdetőoszlopok sorban hevernek egymás mellett.

false

Habzik a tévé

Tegnap kiderült, hogy szerdán a cégbíróság befogadta Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting hétfőn beadott bejegyzési kérelmét, így a filmügyi kormánybiztos egyelőre úgy tűnik, átvette a Tv2-t üzemeltető Tv2 Média Csoport Kft. vezetését, amelynek bejegyzett igazgatója is Andrew G. Vajna lett. Mindeközben Fonyó Károly cége, a Megapolis Zrt. azt állítja, hogy az üzemeltetőt tulajdonló holdingcégnek, a Tv2 Média Holding Kft.-nek viszont ők a tulajdonosai Simicska Lajossal, így a menedzsment és Vajnáék közötti tranzakció szerinte törvénytelen volt – olvasható a 444.hu részletes cikkében.

El a kezekkel Hosszú Katinkától!

Ma sem lett vége a röviden Hosszú Katinka-ügynek nevezhető úszószövetségi álhisztériának. Míg tegnap azzal zárult a nap, hogy Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya lemondott, ma azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor is beszállt a buliba, és az év első rádiós megnyilvánulása során – mikor úgymond a néphez szól –, felajánlotta „segítségét”: miszerint szívesen megoldaná a dolgot, ha megmondaná neki valaki, hogy mi a probléma, illetve miben is tudna pontosan segíteni. Nyilván már csak ő hiányzott.

Közben névtelen magyar úszóedzők petíciót írtak, melyben felszólítják Hosszú Katinka edzőjét, férjét, Shane Tusupot, hogy mutasson több tiszteletet… Ez nem vicc.

false

Szabó József olimpiai bajnok úszó viszont olyan problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek már az ő generációja számára is megnehezítették a felkészülést a 80-as években. Szerinte 30 éves lemaradásban vagyunk, ugyanis annak idején már Szabó ellenfelei sem akarták elhinni, hogy a stábjukban nem volt masszőr, terapeuta, biomechanikus, csak az edző…

Keszthelyi András pedig blogjában arra tesz gondolatkísérletet, miért gáz, hogy a nem kormánypárti politikai csoportok ellenzéki megmentőt látnak a sportolóban, miközben ő csak kiállt magáért, és jelezte, hogy baj van.

Emma Watson feminista olvasóklubot indít

Amióta a Harry Potter-filmek sztárja az ENSZ női jogokkal és egyenjogúsággal foglalkozó nagykövete, annyi témáról szóló könyvet és esszét olvas, amennyit csak bír.

Emma Watson az ENSZ-ben

Emma Watson az ENSZ-ben

 

„Annyi a csodálatos olvasmány! Viccesek, inspirálóak, szomorúak, elgondolkodtatók vagy erőt adók. Annyi mindenre rábukkantam, hogy néha úgy érzem, szétrobban a fejem” – lelkendezett. Ezért Watson szeretné „megosztani mindazt, amit tanult” és meghallgatni mások véleményét is egy-egy könyvről, témáról – írja az Origo. A színésznő minden hónapban választ egy nőkről, nemek közti egyenjogúságról szóló könyvet, amelyet erre a célra nyitott Goodreads-csoportjában a hó végén tárgyalnak majd ki a csatlakozó olvasókkal.

Mi lesz Havas Jonnal?

false

Megvan, mikortól folytatódik a Trónok harca: az HBO bejelentette, hogy a sorozat hatodik évada április 24-én jelentkezik új résszel. Ahogy a széria esetében eddig, most is az amerikai vetítéssel egy időben adják majd az új epizódokat nálunk is. Először felirattal, majd pár hetes csúszással szinkronosan.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.