tévéSmaci

A tigris, az elefánt és a maci

  • tévésmaci
  • 2014. október 11.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché elérték a barlangot, felcsillant némi remény. Pedig nem is barlang volt az igazán, hanem csak afféle hasadék inkább, de arra kétségkívül alkalmasnak látszott, hogy meghúzzák magukat egy kis időre, s az esőtől is megvédett valamelyest, bár a szél pont befújta a vigasztalanul és feltartóztathatatlanul zuhogó cseppeket. Nekik is pihenniük kell valamikor, különben is már rohadt sötét van, az orromig sem látok, mondta Sztupa, és úgy nézett körül, mint aki azt vizsgálja, hogyan lehetne lakályosabbá tenni a helyet. Pontosítsunk, a lyukat. Nem gondolhatta komolyan, de nem volt választásuk, dőlj csak le, fordult a szerencsétlenül álló Troché felé, de az mintha meg sem hallotta volna, hát Sztupa egy szokatlanul gyengéd mozdulattal félig ülő helyzetbe kormányozta barátját, aki nem ellenkezett éppen, de csak nehézkesen követte az útmutatást. Amikor Troché végre leült/lefeküdt, valamennyire tehát nyugvópontra ért, Sztupa is helyet keresett magának, s közben – mint aki magát akarja inkább meggyőzni – megismételte, hogy ezeknek a rohadékoknak is meg kell állniuk egy szusszanásra, ők sem látnak semmit ebben a rohadt sötétben. Egy pillanatra csend lett, mintha az eső is elhallgatott volna egy levegővétel erejéig, de Sztupa azonnal beleszúrta, mármint a csendbe, hogy próbáljunk meg aludni, vegyük le a kabátod, Troché. De Troché csak bámult maga elé, nem mozdult, a hajából még mindig gurultak lefelé az esőcseppek. Aztán tényleg csönd lett. Talán az idő is megállt, csak fáztak. Sztupa tényleg megpróbált aludni, de Troché csak nézett, a csend köztük marad, az eső már egy távoli bolygón esett. „Azok” sem voltak sehol. Mindenki nyugodtan a semmiben érezhette volna magát, ha az a cudar fázás szűnt volna. Pár pillanat múlva? Vagy sokkal később megszólalt végre Troché is. Hogyan kell elaludni, mondd meg, Sztupa! Hogyan kell? Sztupa gondolkodás nélkül mondta az ilyenkor szokásos sztereotípiákat, próbálj énekelni magadban egy régi kedves dalt, gondolj valakire, akit szeretsz, ne gondolj semmire, csak nézd belül a szemed mögött azt a kis fehér pontot. Értem, de elaludni… hogy kell? Hát, ha minket kérdeznek, be kell kapcsolni a tévét.

Pénteken (12-én) délután valamivel öt előtt a Film+ hozzáfog két voltaképpen tök egyforma film levetítéséhez, előbb a Gyorsabb a halálnál c. Sam Raimi-westernt adják, aztán meg a Nikitát. Nagy sztárparádé és még nagyobb üresség mind a kettőben, s valamitől mégis elműködik az ölős műfaj ez alkalmi párosa. Anne Parillaud szépségétől, Leonardo di Caprio rimbaud-i arcocskájától? A fene tudja.

Szombaton veterán western ebédre a Dunán 1950-ből, amit leginkább a király címe miatt írunk ide: Éjszakai lovasok. Másodvonalbeli rendező, másodvonalbeli színészek, Jack Elam, ilyenek, kishal, nagyhal, barátság és árulás, másodvonalbeli a történet is. De a cím! Kora este Batman a ViaSat3-on, a Tim Burton-féle. Este meg Rob Roy az m1-en, decens ibusz, népviselet, felföld, Loch Lomond vagy valamelyik másik. Az van közben a valóságban, hogy valami egészen gátlástalan amerikai lányregényből kifaragtak nemrég egy Outlander c. tévésorozatot, na, abban tényleg ott van nagyon ez a skótolás. Hangulatfestő erő, papuskám, az van benne, meg egy tonna cukrozott nyál, műepével felütve – én nagyon bírom.

Vasárnap délután Darvas József lép fel a Dunán, ami azért mégiscsak szép, nemde? Akiket a pacsirta elkísér, éljenek a komcsik! Persze én, afféle hitehagyott bőrvilla, meglehet, inkább a Piedone, a zsarut nézem az RTL Klubon, mert egyfelől RTL, másfelől hátha visszatér a régi érzés, mondjuk a Csonkakezű láttán. Este-beste viszont Egy veszedelmes viszony bontakozik ki az m1-en, az meg egy skandináv származású nehézség, színigaz történet, melyben sokadik Keresztély orvost hív, de a jó doktor inkább a királynét műtené, azonnal megfele.

Hétfőn az HBO nálunk is elkezdi, mindjárt 2 résszel a Gengszterkorzó 5. évadát. Pont az első évad után szálltam ki, előbb kellett volna. Önök is szálljanak ki a tévézésből!

Figyelmébe ajánljuk

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.