Mivel egyáltalán nem vagyunk róla meggyőződve, hogy a vidék elsődleges attribútuma továbbra is - és egyáltalán - az lenne, hogy ott az emberek korán kelnek, korán fekszenek, a kettő között pedig szinte kizárólag növényekkel meg állatokkal foglalkoznak, némi sajnálattal vegyes zavarral figyeljük, hogy a nekik és róluk szóló programok rendületlenül a legkorábbi műsorsávban kapnak helyet. Az meg már csak hab a tortán, hogy jobbára rájuk mint kiszolgálatlan ízlésű tömegre hivatkozva lehet olyan nótacsatorna beindítása mellett érvelni, amelyet mostanában - mint Veiszer Alinda történetéből megtudtuk - egyfajta büntetőállomásként igyekszik használni az MTVA vezetősége. Ennél nagyobb öngól és önkritika a világon nincs, de ez egy másik történet - az azonban látszik belőle, hogy mit is gondol a vidékiség és a 21. század kapcsolatáról az igazgatóság.
A Hajnal-Táj (műsorvezető Bicsák Eszter, szerkesztő Lévai András) ezekhez a baljós előjelekhez képest kifejezetten hallgatóbarát, dinamikus és bizony szórakoztató műsor is a maga nemében. Persze döccenőktől nem mentes, de aki az ilyesmire nem készül fel előre manapság, az meg is érdemli, hogy elharapja a nyelvét. Van egy előszószerűsége a műsornak, ez az első és legnagyobb döccenő. Igéző néven fut, és amolyan instant napi okosságot, általában valami nagyon könnyen fogyasztható vallási üzenetet foglal magába. Megosztotta már itt mérsékelten magvas gondolatait a dresszkódjáról elhíresült kaposvári rektor és a Facebook közönségét alkalomadtán rasszista viccekkel szórakoztató Siklósi Beatrix is, jelen adásnapon pedig Bolberitz Pál atya beszélt az erkölcsről, aki lényegre törően kijelentette, hogy az erkölcsi parancs "még egy hitetlen emberben is valamilyen szinten működik". Valamilyen szinten aranyosnak tartjuk ezt a gondolatot, igaz, ha utánanézünk, kiderül bármelyik komolyabb pszichológiai vagy szociológiai kutatásból, hogy nincs összefüggés a vallásosság és az egyén erkölcsös viselkedése között. Az Igézőt különben az MTVA megbízásából a Mária Rádió készítette, ami végül is megmagyaráz sok mindent.
Mire idáig eljutunk, egyrészt a műsoridő harmada, másrészt a kedvünk is elmegy, de szerencsére vissza is jön nemsoká. Fene se gondolta volna, hogy a vajdasági cukorrépatermésről lehet érdekesen beszélni, a megkérdezett gazdáknak azonban sikerül. A szerbek kétszázezer tonna cukrot falnak be egy évben, ennek a duplája termett, tök jó, örülnek az ottani magyar gazdák (is), lehet vinni a felesleget Boszniába meg Montenegróba. Ha nincs túlhabosítva és elnyújtva a dolog, szinte bármit elő lehet adni szórakoztató stílusban.
A műsor további része mintha ennek az alapvető adáskészítői elvnek a gyakorlati példákon történő bemutatása lenne. Hány másodpercet bír el egy idős, lelassult sziámi macskáért aggódó gazda és az állatorvos telefonváltása? Harmincat? Akkor nagyjából anynyit is kapnak, és már lépünk is tovább. Mit kérdezzünk egy gimnazistaként világbajnokságot nyerő pónifogathajtótól? Hogy hány lova van, milyenek, mennyit foglalkozik velük, és mennyit a sulival, és mit csinál kevés szabad idejében. Mi sem pofonegyszerűbb, Hölle Martin pedig kedves szerénységgel és mértéktartó magabiztossággal válaszol.
Félreértés ne essék, nem valamiféle neopuritán rádiózás dicsőségét akarnánk hirdetni, de mégiscsak arról van szó, hogy a mértéktartás, a tömörség és a tárgyszerűség minden körülmények között jól áll egy effajta napkezdő műsornak. Ez nyilván szóra sem lenne érdemes, ha nem feszülne egymásnak a műsorindító Igéző terjengős semmitmondása és a cukorrépa-termesztők meg pónifogathajtók, illetve az őket megszólaltatók kellemes visszafogottsága.
Kifejezetten üdítő például a hazai állatorvos-oktatást bemutató riport is. Sótonyi Péter dékán jó kedéllyel és élvezetes tisztánlátással adja elő az elmúlt évtizedekben megváltozott helyzetet. Aztán, mint egy élő példa, bemutatkozik Szoboszlai Henriett fiatal lóspecialista Polgárról, és a legtermészetesebb módon beszél a munkájáról: igen, többnyire gumicsizmát kell viselnie, és akkor mi van, szerencsére már lehet venni divatos gumicsizmákat is, mondja nevetve. Tényleg lehet ennyire egyszerű az egész. Igaz ugyan, hogy a végén Semjén Zsolt még szabadon enged egy sast, de ha a madárra koncentrálunk, ez is rendben van.
Hajnal-Táj - A vidék élete a Kárpát-medencében, MR1-Kossuth rádió, december 5.
