tévéSmaci

Egér a misén

  • tévésmaci
  • 2015. január 5.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché megismerkedtek, épp rossz idő volt. Vagy jó. Az az igazság, hogy számtalan történet forog közkézen a megismerkedésükről, melyek közül nagyon sok igaz, és néhány hamis. Most elmesélünk egy hamisat, mert esik az eső, és szemétkedni szottyant kedvünk. Tehát az úgy történt, hogy Trochénak menekülnie kellett, lerohant hát a lépcsőházba, ki a kapun, s a ház előtt parkoló három tök egyforma Suzukihoz lépett. Ilyen egyforma Suzukikat még nem látott a világ, arról a típusról beszélünk, amit először gyártottak Magyarországon, olyan csőrös, szóval cápa. Fehérek voltak, koszosak, s még a rendszámuk is majdnem egyforma volt, legalábbis a számok és betűk megegyeztek rajtuk, csak a hangsúlyok voltak máshol. A nagy rohanásból hirtelen némi tanácstalanság kerekedett, Troché megtorpant a három kocsi előtt, hogy melyikbe is vágja be magát, lehetőleg villámgyorsan, végül az utolsó mellett döntött, s mint a közeljövő történései azt fényesen és hangosan igazolták, helyesen. A közeljövőt úgy kell érteni, hogy két-három másodperc múltán, mert amikor Troché elcsavarta az indítókulcsot, s kilőtt a parkolóból, a másik két autó nemes egyszerűséggel, ám hatalmas detonációval felrobbant. A környékbeli ablakok betörtek, a járókelők a földre zuhantak, aki nem, az is kétségbeesetten kapott a füléhez vagy a szeméhez. Néhány autó tán össze is csúszott, s a fekete füst felért az égig. A pillanatnyi káosz persze nem akadályozta meg a sarkon bekanyarodó három katonai járművet, hogy Troché nyomába vessék magukat. Eleinte minden jól ment, különösen a Suzuki, az ügyes kisautóval Troché már-már vidáman cikázott a sávok és a kocsik között, míg a három katonai batár csak távolabbról tudta tartani vele a lépést. Szóval lerázni éppen nem sikerült őket, de megvolt minden esély rá, amikor a Lánchídnál, konkrétan a Roosevelt téren belefutottunk egy nagyobbacska torlódásba. Nem is értettük pontosan, miért jött erre Troché, hisz itt mindig van valami nagyobbacska torlódás. Vagy tán épp így akarta? Ezt a kérdést persze ő is feltette magának: ez volt a nagy terv?, ri­koltotta, s dühödten csapott a kormányra, és még annyit fűzött az egész kalamitáshoz, hogy stau, ­basszus. Sztupa előtte araszolt egy homokszínű, több helyen rozsdagátlóval javított dukkózású Wartburg Touristtal, aminek a tetőcsomagtartójára egy talicska és néhány kapa volt felerősítve. Tévé, tévé!

Szombaton (6-án) reggelre kelve kifosztjuk az ablak közét, aztán tévézünk csak, de aztán viszont rögtön, mert a Film+ déli egytől adja az Egri csillagokat, melyért hosszú, tömött sorok kígyóztak anno a bel- és külkerületi filmszínházak előtt, s csütörtökön a plakátragasztó egy papírcsíkot húzott fel a hirdetőoszlopra, amin csak annyi állt: prolongálva! Vigyázat, spoiler: simán lenyomjuk a törököket a végére. Este kilenc után befut a dunai hajós, Rolo Tomasi, nem, sajnos nem a brit banda, hanem a zsaruk és prostik L.A.-ből meg az ötvenes évekből, vagy honnan.

Vasárnap este nyolc után a királyi retrókanál felidézi, milyen volt az, amikor a magyar filmkészítők rácsodálkoztak a beatzenére. Szép lányok, ne sírjatok. A Petőfin meg a Széplányok domborulnak című film megy, kár, hogy nincs rádióm. Tényleg, hallgattak önök már rádión filmet? Az úgy megy, hogy valaki elkiáltja magát, hogy lóra! Majd felzeng a narrátor kellemes baritonja, mondván, „a kisváros utcáján porfelhő támad az elvágtató rangerek nyomában”, zene. 21.30-kor Moby Dick a Dunán. Én ezt nem hiszem, ekkora halak nincsenek a Dunán, Hobby Dick, az már lehet, vagy compó. Hét előtt megnéztem a Film+-on a Piedone, a zsarut, s egész megsajnáltam szegény Csonkakezűt, akit többször is felpofozott az a nagy melák rendőr.

Hétfőn este hétkor a Duna elindítja a Hölgyek örömét, de én még várok a Mr. Selfridge-re.

Szerdán éjjel tegnapi western az RTL Klubon: Appaloosa – A törvényen kívüli város. Nyugaton a helyzet változatlan volt még 1930-ban, illetve negyed tízkor a Dunán, de én már kiszálltam erre a hétre. Önök be se szálljanak, tévézni ciki.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.