Amikor Sztupa és Troché megismerkedtek, épp rossz idő volt. Vagy jó. Az az igazság, hogy számtalan történet forog közkézen a megismerkedésükről, melyek közül nagyon sok igaz, és néhány hamis. Most elmesélünk egy hamisat, mert esik az eső, és szemétkedni szottyant kedvünk. Tehát az úgy történt, hogy Trochénak menekülnie kellett, lerohant hát a lépcsőházba, ki a kapun, s a ház előtt parkoló három tök egyforma Suzukihoz lépett. Ilyen egyforma Suzukikat még nem látott a világ, arról a típusról beszélünk, amit először gyártottak Magyarországon, olyan csőrös, szóval cápa. Fehérek voltak, koszosak, s még a rendszámuk is majdnem egyforma volt, legalábbis a számok és betűk megegyeztek rajtuk, csak a hangsúlyok voltak máshol. A nagy rohanásból hirtelen némi tanácstalanság kerekedett, Troché megtorpant a három kocsi előtt, hogy melyikbe is vágja be magát, lehetőleg villámgyorsan, végül az utolsó mellett döntött, s mint a közeljövő történései azt fényesen és hangosan igazolták, helyesen. A közeljövőt úgy kell érteni, hogy két-három másodperc múltán, mert amikor Troché elcsavarta az indítókulcsot, s kilőtt a parkolóból, a másik két autó nemes egyszerűséggel, ám hatalmas detonációval felrobbant. A környékbeli ablakok betörtek, a járókelők a földre zuhantak, aki nem, az is kétségbeesetten kapott a füléhez vagy a szeméhez. Néhány autó tán össze is csúszott, s a fekete füst felért az égig. A pillanatnyi káosz persze nem akadályozta meg a sarkon bekanyarodó három katonai járművet, hogy Troché nyomába vessék magukat. Eleinte minden jól ment, különösen a Suzuki, az ügyes kisautóval Troché már-már vidáman cikázott a sávok és a kocsik között, míg a három katonai batár csak távolabbról tudta tartani vele a lépést. Szóval lerázni éppen nem sikerült őket, de megvolt minden esély rá, amikor a Lánchídnál, konkrétan a Roosevelt téren belefutottunk egy nagyobbacska torlódásba. Nem is értettük pontosan, miért jött erre Troché, hisz itt mindig van valami nagyobbacska torlódás. Vagy tán épp így akarta? Ezt a kérdést persze ő is feltette magának: ez volt a nagy terv?, rikoltotta, s dühödten csapott a kormányra, és még annyit fűzött az egész kalamitáshoz, hogy stau, basszus. Sztupa előtte araszolt egy homokszínű, több helyen rozsdagátlóval javított dukkózású Wartburg Touristtal, aminek a tetőcsomagtartójára egy talicska és néhány kapa volt felerősítve. Tévé, tévé!
Szombaton (6-án) reggelre kelve kifosztjuk az ablak közét, aztán tévézünk csak, de aztán viszont rögtön, mert a Film+ déli egytől adja az Egri csillagokat, melyért hosszú, tömött sorok kígyóztak anno a bel- és külkerületi filmszínházak előtt, s csütörtökön a plakátragasztó egy papírcsíkot húzott fel a hirdetőoszlopra, amin csak annyi állt: prolongálva! Vigyázat, spoiler: simán lenyomjuk a törököket a végére. Este kilenc után befut a dunai hajós, Rolo Tomasi, nem, sajnos nem a brit banda, hanem a zsaruk és prostik L.A.-ből meg az ötvenes évekből, vagy honnan.
Vasárnap este nyolc után a királyi retrókanál felidézi, milyen volt az, amikor a magyar filmkészítők rácsodálkoztak a beatzenére. Szép lányok, ne sírjatok. A Petőfin meg a Széplányok domborulnak című film megy, kár, hogy nincs rádióm. Tényleg, hallgattak önök már rádión filmet? Az úgy megy, hogy valaki elkiáltja magát, hogy lóra! Majd felzeng a narrátor kellemes baritonja, mondván, „a kisváros utcáján porfelhő támad az elvágtató rangerek nyomában”, zene. 21.30-kor Moby Dick a Dunán. Én ezt nem hiszem, ekkora halak nincsenek a Dunán, Hobby Dick, az már lehet, vagy compó. Hét előtt megnéztem a Film+-on a Piedone, a zsarut, s egész megsajnáltam szegény Csonkakezűt, akit többször is felpofozott az a nagy melák rendőr.
Hétfőn este hétkor a Duna elindítja a Hölgyek örömét, de én még várok a Mr. Selfridge-re.
Szerdán éjjel tegnapi western az RTL Klubon: Appaloosa – A törvényen kívüli város. Nyugaton a helyzet változatlan volt még 1930-ban, illetve negyed tízkor a Dunán, de én már kiszálltam erre a hétre. Önök be se szálljanak, tévézni ciki.
